5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A brit kormányfő úgy érzi, jól járnak majd a Brexittel, de annyira azért nem kapkodnak a kilépéssel. Szeretnének szabadon mozogni Európában, de ahhoz szabad mozgást kell biztosítaniuk az uniós állampolgároknak is, pedig állítólag emiatt szavaztak a kilépésre a brit állampolgárok. Nem félnek attól, hogy Skócia kiválik, legalábbis a friss közvéleménykutatások nem erre utalnak.
Theresa MAy - most jön vagy megy? Fotó: EPA/Andy Rain

Theresa May a BBC televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorának nyilatkozott. Az interjúban a brit kormányfő úgy fogalmazott, hogy "nem lesz zökkenőmentes" a Brexit, vagyis a brit távozás az EU-ból, és az országnak fel kell készülnie "nehéz időszakokra" is. Megerősítette ugyanakkor azt a többször is hangoztatott nézetét, hogy Nagy-Britannia "sikert kovácsol" a Brexit folyamatából.

Annyira azért nem rohannak kifelé az EU-ból

Megismételte azt is, hogy a hivatalos kilépési tárgyalások 2017 előtt nem kezdődnek el. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány nem kívánja a végtelenségig elodázni a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválását. Ez a cikkely szabályozza az EU-tagság megszűnésének mechanizmusát, és aktiválásának bejelentésével kezdődik a hivatalos kilépési folyamat.

Theresa May már több korábbi nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy London az idén nem aktiválja az 50. cikkelyt, mivel időre van szüksége tárgyalási stratégiájának összeállításához.

Mi lesz a Nagy-Britanniában élő magyarokkal?

A vasárnapi BBC-interjúban a brit miniszterelnök kijelentette: a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a többség a kilépésre voksolt - megmutatta, hogy a brit választók nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

Hozzátette: a brit kormány illetékes miniszterei már tanulmányozzák az EU-n belüli migráció szabályozásának új lehetőségeit. Theresa May fontosnak nevezte ugyanakkor azt is, hogy Nagy-Britannia jó megállapodásra jusson az EU-val az áruk és szolgáltatások kereskedelméről.

Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia továbbra is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez. A brit kormányfő ugyanakkor kijelentette: "nagyon egyértelműen" arra törekszik, hogy az EU-társállamokban élő brit állampolgárok jelenlegi státusát a továbbiakban is garantálni lehessen, és ebben az esetben a brit kormány ugyanígy garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok státusát.

Skócia inkább veszni hagyja az Európai Uniót?

Az esetleges újabb skót függetlenségi népszavazás lehetőségét firtató kérdésre Theresa May azt mondta: a legutóbbi felmérések arra vallanak, hogy a skót választók maguk sem akarnak még egy referendumot. A skót függetlenségről 2014 szeptemberében rendeztek népszavazást, de akkor az elszakadást ellenző tábor győzött 55,3 százalékos többséggel.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által minap elvégzett legújabb vizsgálat szerint a skót választók 50 százaléka valóban nem akar újabb népszavazást a függetlenségről, és csak 37 százalék szeretné, ha a skót kormány ismét referendumot írna ki. Ha ez megtörténne, 54 százalék ismét a függetlenné válás ellen voksolna, és 46 százalék szavazna az elszakadásra Nagy-Britanniától.

Ehhez képest a skót miniszterelnök épp arról beszélt a napokban: a brit EU-tagságról júniusban rendezett népszavazás óta minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy Skóciában most többen voksolnának a függetlenségre, mint az önállósodásról két éve tartott referendumon. A skót kormány ezért konzultációt kezd a választókkal a függetlenné válásról.

Honnan ez az optimizmus?

Theresa May szavai egyébként elég optimistának tűnnek azzal kapcsolatban, hogy nyertesként jöhetnek ki a Brexitből. Szakértők arra figyelmeztetnek: veszélybe kerülhet London globális pénzügyi központként betöltött szerepe, mivel a Cityben megtelepedett pénzügyi szolgáltató cégek szinte biztosan elveszítenék az EU más gazdaságaira is kiterjedő szolgáltatásnyújtási engedélyüket, ha Nagy-Britannia nem tarthatja meg maradéktalan hozzáférését az egységes uniós piachoz. Már be is indult a harc ezekért a cégekért, legutóbb a lengyelek azt állították: több érintett vállalat is maga jelentkezett be a varsói kormánynál.

Az optimizmust esetleg megmagyarázhatja, ha a kormányfő is úgy gondolkodik: valójában nem is lesz itt semmiféle Brexit. A University of Durham jogi karának vezetője - akinek már eddig is volt szerepe a folyamatokban - szerint a brit kormány jó eséllyel egyáltalán nem fogja elindítani a Lisszaboni Szerződés 50-es cikkelye szerinti kiválási folyamatot, mivel az túl bonyolult, túl sok politikai csatározáshoz vezet és leginkább azért, mert túl sok negatív következménnyel járna.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG