3p
Ellenmondásos hírek jöttek az év végi ipari termelésről.

Különös ellentmondás van az év végi ipari termelési adatokban, a nyers adatok szerint a termelés volumene 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – ugyanakkor a naptárhatástól megtisztított adatok alapján 4,5 százalékkal növekedett éves alapon. Ennyit számít, hogy tavalyhoz képest két munkanappal kevesebb volt idén decemberben.

Éves összevetésben 2017-ben 4,8 százalékkal volt nagyobb a termelés volumene, mint az azt megelőző évben. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás decemberben az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt.

Csak a munkaerő szabhat határt

A Takarékbank elemzője szerint az ipari termelés a tavalyi negyedik negyedévben összességében csak szerényen járulhatott hozzá a GDP növekedéséhez, amelyet leginkább a piaci szolgáltatások dinamikus növekedése és az építőipar húzhatott. A szakember elmondta: idén jelentősen élénkülhet az ipari termelés, ami az euró-övezet gyorsuló ütemű növekedését mutatja. Erre utalnak az évtizedes és történelmi csúcsokat döntögető hazai, német és európai ipari bizalmi és beszerzési menedzser indexek is – tette hozzá.

Suppan Gergely szerint idén összességében 7,5 százalékra gyorsulhat az ipari termelés növekedése a tavalyi 4,8 százalék után – de konjunktúramutatók alapján akár ennél is gyorsabb lehet a növekedés.  A termelés gyorsulását az év során üzembe lépő új feldolgozóipari kapacitások - különösen új járműgyártási is – támogathatják. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások. 2010 óta az ipari termelés közel 30 százalékkal bővült – tette hozzá az elemző.

Az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője az ellentétes adatokról elmondta: kedvező, hogy a rövid bázisú teljesítmény korrigálni tudott, hiszen havi szinten 1,2 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás decemberben a novemberi váratlan, 2,1 százalékos visszaesés után. Mindenesetre a havi statisztikák erős volatilitása miatt érdemes lehet inkább a negyedéves tendenciákra koncentrálni.

Nyeste Orsolya szerint a decemberi adatok megerősítették az előzetes várakozásokat, miszerint - a novemberi látványosabb lassulás ellenére - az ipar vélhetően a negyedik negyedévben is pozitívan járult hozzá a gazdaság teljesítményéhez, így a hozzájárulás mértéke a harmadik negyedévihez hasonlóan alakulhatott. Hozzátette: az idei évben enyhén gyorsulhat a kibocsátás növekedésének üteme, az év egészére 5-5,5 százalékos ipari termelés-bővülést jelzünk előre.

Rejtélyek a magyar iparban: miért kellett már megint csalódnunk?

Minden előrejelzés, előzetes várakozás, biztató külső körülmény ellenére ismét csalódást keltő adat érkezett a magyar iparból. Jobb híján ismét egyszeri hatásokkal magyarázzák a szakértők, hogy az autóipar ismét alulmúlta magát - a tavalyi stagnáláshoz képest azért így is fel tud mutatni némi növekedést az ipari szektor, de a 4 százalékos éves GDP-növekedés már kérdésessé vált. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG