4p
Rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be szilveszterre a nagyvárosokban, a terroristák mellett a zaklatóktól tartanak a németek. Tavaly nagyvárosonként legalább ezer nő jelentkezett, hogy szexuális zaklatás áldozata lett a szilveszteri bulin, de 2015 óta a terroristák miatt sem alszanak jól. Idén ezekkel a módszerekkel védik majd a lakosságot.
Gépfegyveres rendőr egy berlini karácsonyi vásárnál 2016. december 19-én. Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

A mostani akcióval a rendőrség a 2015 szilveszterén Kölnben és számos más nagyvárosban többnyire észak-afrikai menedékkérők által tömegesen elkövetett zaklatások megismétlődését igyekszik elkerülni, így elsősorban felvilágosítással és külön, kizárólag nők számára megközelíthető „biztonsági zónák” kialakításával biztosítják majd a bulizók biztonságát, fokozott rendőri jelenlét mellett.

Hessenben és Frankfurtban például ilyen röpiratokat osztogatnak a menekültszállásokon, illetve azok közelében: „ a nők Németországban önállóan döntenek arról, hogy ki érhet hozzájuk vagy ölelheti át őket, és arról is, hogy mit akarnak, vagy mit nem akarnak megtenni", aki pedig ezt a jogukat megsérti, "a jogállami rendszer alapján a rendőrség és az igazságszolgáltatás következetes fellépésével szembesül, és büntetést kap". A röpirat emellett szól a férfiak és a nők egyenjogúságáról, valamint a biztonságos tűzijátékozásról is.

Októberben már bejött

Berlinben átveszik a müncheni Oktoberfesten sikerrel alkalmazott megoldást, ahol egy nagyméretű sátrakból álló biztonsági övezetet alakítottak ki kizárólag nőknek. Berlinben most ugyanezt csinálják meg a világ legnagyobb szilveszteri bulijaként is emlegetett belvárosi szabadtéri rendezvény területén. A német főváros jelképeként számon tartott Brandenburgi kapunál felállított sátorban a városi krízisintervenciós szolgálat szakemberei nyújtanak segítséget az esetleg szexuális zaklatás áldozatául eső nőknek.

Münchenben már működött ez a megoldás, a biztonsági övezetet mintegy 200-an keresték fel az Oktoberfesten, a kirendelt segítőknél pedig 23 nő tett feljelentést zaklatás miatt. Tavaly a berlini szilveszteri népünnepély után szintén 23 nő fordult a rendőrséghez molesztálás, szexuális zaklatás miatt.

Virágcsokor a Vilmos császár emléktemplom előtti korláton, egy berlini karácsonyi vásárnál 2016. december 19-én. Forrás: MTI/EPA/Britta Pedersen

Figyelnek a terroristákra is

A szabadtéri rendezvények biztonságáról mindenütt nagy erőkkel igyekeznek gondoskodni, Hessenben mind a hét rendőr-főkapitányságon készenlétbe helyeznek különleges bevetési egységeket, hogy szükség esetén időveszteség nélkül akcióba léphessenek. A legtöbb nagyvárosban a bulinegyedeket betonkordonokkal veszik körül, Frankfurtban mintegy 400 tonna betont öntöttek ki biztonsági céllal.

Berlinben tavaly óta van készültség az ünnepekkor, miután egy ámokfutó egy kamionnal a karácsonyi vásárba hajtott. A részletekről és a támadás utóhatásáról itt olvashatsz bővebben. >>>

A legnagyobb készültség az idén is Berlinben lesz. A város központját átszelő Június 17. sugárútnak a Brandenburgi kapu és Tiergarten parkban álló Győzelmi oszlop közötti két kilométeres szakaszán 23. alkalommal rendeznek évbúcsúztatót, amelyen várhatóan ismét több százezren vesznek részt. A biztonsági előírásokat már a 2015. novemberi párizsi terrormerénylet után szigorították. A rendezvényre palackot, esernyőt, veszélyes eszközöket korábban sem engedtek be, 2015 óta pedig nagyobb táskával, hátizsákkal, kofferrel sem lehet bemenni. Idén is több száz egyen- és civilruhás rendőr vegyül majd el a tömegben, a bejáratot pedig páncélozott járművekkel zárják le.

Kölnben 1400 rendőrt vezényelnek a főpályaudvar és a dóm térségébe, ahol két éve legkevesebb ezer nőt támadtak meg szilveszter éjjel. A 2015 szilvesztere után telepített térfigyelő kamerás rendszert az idén tovább bővítették, és tovább javították a belvárosi utcák és terek közvilágításán, hogy elejét vegyék a molesztálásoknak.

Düsseldorfban és Bielefeldben a szilveszteri tűzijátékok használatát is megtiltották azokban a negyedekben, amelyekben a legnagyobb tömegre számítanak a hatóságok. Berlin belvárosában külön övezeteket jelölnek ki a december 29-től 31-ig legálisan árusítható tűzijátékok, minirakéták felengedésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG