2p
Soros György szerint a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza nézeteit.
Soros György (fotó: georgesoros.com)

A milliárdos a Financial Timesban megjelent telefoninterjúban elmondta, eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor kormányfő támadásait, ám most úgy érzi, meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.

Tragédiának tartja, amit a kormány csinál

Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát - mondta.

Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőív cáfolataként, melyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is - olvasható a közleményben.

Üldöztetéstől tart

Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul - mondta Soros György.

A menekültkérdésben elfoglalt álláspontjáról kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének. A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellenkezik azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol - idézi a brit lap a milliárdost.

Orbán az, aki átalakult

Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. Valójában Orbán az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG