4p

A tárcavezető cáfolta, hogy a folyósítás feltétele Ukrajna támogatásának megszavazása lenne.

A területfejlesztési miniszter bízik abban, hogy az év végéig mindenképpen meglesz a megállapodás az Európai Bizottsággal, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ténylegesen hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz, ne csupán az előlegekhez – Navracsics Tibor erről kedden, Budapesten beszélt újságíróknak az uniós támogatások feloldásáról szóló sajtóhírekre reagálva.

A tárcavezető azt mondta: optimista volt az elmúlt másfél évben is a tárgyalások menetét illetően, és a megjelent sajtóhírek is alátámasztják ezt az optimizmust. Kérdésre válaszolva ugyanakkor megjegyezte: most már hagyományosan a sajtóból értesülnek az Európai Bizottság esetleges álláspontjáról,

hivatalosan nem kaptak még semmilyen megkeresést.

„Minden ki van tárgyalva”, minden esetben megállapodás közeli helyzetben vagyunk, a közérdekű feladatokat ellátó alapítványok, a kohéziós pénzek és a helyreállítási pénzek esetében is – erősítette meg Navracsics Tibor, aki szerint a bizottságtól múlt héten kapott kérdések megválaszolásán is dolgoznak, az Országos Bírói Tanács munkafeltételeivel és minden aprólékos kérdéssel kapcsolatban igyekeznek kielégítő választ adni.

A miniszter azzal kapcsolatban, hogy sajtóhírek szerint a támogatások feloldásának feltétele lehet az, hogy a magyar kormány megszavazza az uniós költségvetés emelését és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatást, azt mondta: semmilyen megkeresést nem kaptak ezzel kapcsolatban, és nem is hiszi, hogy össze lenne kötve a két téma. Időben lehet, hogy párhuzamosan folyik a tárgyalássorozat, illetve az Ukrajnával kapcsolatos pénzügyi segítség előkészítése, de nem hiszi, hogy logikailag össze lenne kötve – mondta.

Szintén kérdésre megerősítette: amennyiben megnyílnak az uniós források, akkor a pedagógusok béremelése is megvalósul, mert ez az Emberi Erőforrások Operatív Programba van beütemezve.

A tárcavezető közlése szerint a tanács döntése értelmében három operatív program – a területi (TOP), a környezeti és energiahatékonysági (KEHOP) és az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) – esetében 55 százalékos felfüggesztés van még érvényben, ami azt jelenti, hogy ezeknél 45 százaléknyi forrás nyílhat meg, a többi operatív program esetében pedig 100 százalék.

A helyreállítási pénzekkel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: a támogatási részről megvan már a megállapodás, ezt tavaly jóváhagyta a tanács, az 1500 milliárd forintos hitelrésszel kapcsolatban pedig a tárgyalások végén vannak. Szerinte erről is meg fognak tudni állapodni idén november körül, és akkor itt sem lesz forrásvesztés.

Navracsics Tibor emlékeztetett: 2022 év végéig megkötöttek minden olyan megállapodást, és elfogadtattak minden olyan dokumentumot, ami ahhoz kellett, hogy Magyarország ne veszítsen forrásokat, az Európai Bizottság elfogadta a magyar operatív programokat, a tanács pedig a nemzeti helyreállítási tervet. Hozzátette: idén májusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvénycsomagot, amely az Európai Bizottság visszajelzése szerint kezelte a jogállamisági problémákat, a nyáron közzétett jogállamisági jelentésben pedig maga a bizottság állapította meg, hogy a közbeszerzési rendszer kifehérítése terén nagyon komoly lépések történtek Magyarország részéről.

A területfejlesztési miniszter nem iszik előre a medve bőrére. Fotó: Facebook / Navracsics Tibor
A területfejlesztési miniszter nem iszik előre a medve bőrére. Fotó: Facebook / Navracsics Tibor

A Financial Times című londoni üzleti napilap keddi cikke szerint az Európai Bizottság arra készül, hogy több milliárd eurónyi – jelenleg a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt befagyasztott – uniós forrást szabadítson fel Magyarország számára, és ezzel Budapest támogatását is megszerezze az uniós költségvetés növeléséhez és az Ukrajnának nyújtott jelentős pénzügyi támogatáshoz.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG