2p

Senki sem az igazság egyedüli birtokosa, itt az ideje új mederbe terelni a párbeszédet a járványkezelésről, írják kiáltványukban. 

Száz hazai értelmiségi jegyzi a Valódi párbeszédet a járványkezelésről! című nyilatkozatot, amelyet szerdán tettek közzé a Facebookon. Az aláírók – többek közt kutatóorvosok, orvosok, biológusok, pszichológusok, jogászok, szociológusok, művészek, újságírók – azt hangsúlyozzák, hogy itt az ideje új mederbe terelni a járványkezelésről szóló párbeszédet.

Nem tagadjuk, járvány van. De hogy mennyire súlyos, és milyen intézkedéseket követel, nem csak hogy vita tárgya lehet – az lenne a kívánatos, ha folyamatos társadalmi közbeszéd tárgya lenne. Senki sem az igazság egyedüli birtokosa

- áll a kiáltványban.

(Forrás: Párbeszédet a járványkezelésről/Facebook)
(Forrás: Párbeszédet a járványkezelésről/Facebook)

A deklarációt mások mellett Thuróczy Szabolcs színész, Lovasi András zenész, Letoha Tamás orvoskutató, Feldmár András pszichoterapeuta, Szinetár Dóra színész, Réz András esztéta, Urbán László közgazdász, Szűcs Krisztián zenész, Nagy Zsolt színész, Schiffer András jogász, Szandtner Anna színész és Németh Juci énekes írták alá.

2020-21, de talán a következő évek, évtizedek legfontosabb kérdése, hogy mennyiben voltak hatékonyak, indokoltak és helyesek a járványra adott válaszok. Egy betegség is lehet veszélyes, azonban egy félrekezelt járvány a teljes társadalom számára okozhat alapvető és sok esetben visszafordíthatatlan károkat

– írják a nyilatkozatban, mely kilenc pontban foglalja össze legfontosabb felvetéseiket.

Az elmúlt húsz hónap intézkedései, a hírek, a rémhírek és az összeesküvés-elméletek súlyos változásokat idéztek elő a világgazdaságban, a kultúrában és a közösségek életében

– összegzik az elmúlt másfél év tanulságait.

Ennek az időszaknak a tapasztalatait elemezni kell, mégpedig a lehető legszélesebb körben, a legtöbb véleményt meghallgatva, a legtöbb tapasztalatot összegezve. Fontos levonni a következtetéseket. Ha ezt nem tesszük meg, beletörődünk, hogy a világ örökre a veszélyhelyzetben ragad. Ezt pedig nem akarjuk

– zárul a deklaráció, amely itt olvasható teljes egészében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG