2p

„Más marketingtevékenységekre összpontosítanak”. 

Az Amazon és a Facebook anyavállalata, a Meta nem támogatja tovább az amszterdami Pride fesztivált – számolt be kedden a Dutchnews hírportál a cégek és a szervezők közlését idézve.

Az Amazon hollandiai szóvivője a portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a technológiai óriásvállalat

„úgy döntött, más marketingtevékenységekre összpontosít”.

A cég korábban saját lógóval ellátott hajóval vett részt az eseményen, idén azonban már nem szerepel a Pride Amsterdam hivatalos partnerei között. Az Amazon szerint a döntés már 2023-ban megszületett, ugyanakkor a szervezők közlése szerint a szponzori tevékenység hivatalosan idén ért véget.

A Meta szintén nem vesz részt az augusztus 2-i parádén, és nem kívánt válaszolni a sajtó megkereséseire, azonban a rendezvény szervezői megerősítették: a Facebook is megszüntette támogatását.

Martijn Albers, a Pride Amsterdam szóvivője szerint számos vállalat küzd azzal, hogyan igazodjon el az Egyesült Államok megváltozott politikai klímájában. „Sok céget megráz az a határozott visszalépés, amely az Egyesült Államokból érkezik” – fogalmazott.

Donald Trump elnök idén kezdődött vezetése alatt az amerikai kormányzat a korábbinál szigorúbb álláspontra helyezkedett a sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási (DEI) politikákkal szemben. Betiltották például a szivárványos zászlót hivatalos eseményeken, és a kormányzati dokumentumokból eltávolították az olyan kifejezéseket, mint a „non-bináris” vagy a „gender”.

A Dutchnews beszámolója szerint a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég amerikai részlege idén megszüntette DEI programjait, és visszalépett a World Pride 2025 washingtoni támogatásától. Amszterdamban a Deloitte hollandiai leányvállalata idén nem indít saját hajót, de egy víziplatformmal jelen lesz az útvonal mentén.

A szervezők szerint többek között az ING, a Heineken, a PwC és a KLM légitársaság részt vesz az augusztusi rendezvényen.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG