4p

Újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére szerda este a francia kormány: az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben azonnali hatállyal bezárnak a vendéglátóhelyek, míg további 11 nagyvárosban, köztük Párizsban úgynevezett megerősített riasztási állapot lép életbe helyi korlátozásokkal. Belgiumban már a harmadik hullám zajlik, de hiába romlik a helyzet, egy kicsit lazítanak a szigoron.

Franciaország szigorít

"A helyzet folyamatosan romlik egyes országrészekben, és az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége újabb intézkedéseket követel" - fogalmazott Olivier Véran egészségügyi miniszter Párizsban tartott sajtótájékoztatóján, emlékeztetve arra, hogy minden mutató (napi esetszám, kórházi betegek és elhunytak száma) napok óta fokozatosan emelkedik.

A miniszter bejelentette, hogy Marseille-en kívül a tengerentúli Guadeloupe szigetét is maximális riasztási övezetbe sorolta a kormány. Ez a legmagasabb riasztási szint a kijárási korlátozásokat is lehetővé tevő egészségügyi rendkívüli helyzet előtt.

Megerősített riasztási állapotot léptetett életbe a kormány 11 nagyvárosban, köztük a fővárosban is, és ennek értelmében

a bároknak és kávéházaknak este 10 órakor be kell zárniuk, az éttermek viszont megszokott nyitvatartás szerint üzemelhetnek, a sportklubok és egyesületi tevékenységekre fenntartott helyiségek hétfőtől nem nyithatnak ki.

Emmanuel Macron francia elnök a kezét fertőtleníti a La Bonne Eure idősek otthonába érkezésekor a Párizstól délre fekvő Bracieux településen 2020. szeptember 22-én, a koronavírus-járvány idején. MTI/EPA/Yoan Valat
Emmanuel Macron francia elnök a kezét fertőtleníti a La Bonne Eure idősek otthonába érkezésekor a Párizstól délre fekvő Bracieux településen 2020. szeptember 22-én, a koronavírus-járvány idején. MTI/EPA/Yoan Valat

 Az érintett nagyvárosokban (Bordeaux, Lyon, Nizza, Lille, Toulouse, Saint-Etienne, Rennes, Párizs, Rouen, Grenoble és Montpellier) tíz főben korlátozta a kormány a gyülekezést a közterületeken, a szervezett rendezvényeken az eddigi 5 ezerről ezerre csökken a maximális résztvevők száma.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt 24 órában 13 072 új fertőzöttet regisztráltak, a pozitív tesztek aránya elérte a 6,2 százalékot országosan, Marseille-ben és Párizsban már 10 százalék. A kórházakban jelenleg csaknem 6 ezer Covid-19-fertőzésben szenvedő beteget ápolnak, naponta több mint hatszáz betegfelvétel történik, közülük megközelítően százan kerülnek intenzív osztályra. Jelenleg 675 fertőzött van intenzív osztályon, 24-gyel több, mint kedden. Az elhunytak száma 43-mal 31 459-re emelkedett az elmúlt 24 órában.

Belgiumban lazítanak egy kicsit, pedig ott is romlik a helyzet

Belgiumban 14-ről hét napra rövidül le a koronavírus-járvány miatti kötelező hatósági karantén ideje, a maszk utcai viselése október elsejétől nem lesz kötelező.

 A belga biztonsági tanács szerdán enyhítette a járvány terjedését megelőzni hivatott korlátozásokat, az új fertőzöttek számának erőteljes emelkedése ellenére. A módosított szabályok értelmében jövő hónaptól a légzőszerveket elfedő maszk viselése csak zsúfolt helyeken, tömegközlekedési eszközökön, mozikban és színházakban szükséges. A kötelező karanténidő két hétről egyre csökken. A fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok a járványhelyzettől függően fognak változni, azonban szoros kapcsolattartás legfeljebb öt fővel engedélyezett.

"A távolságtartásról szóló szabály különösen fontos. A szoros kapcsolat azt jelenti, hogy valaki, akivel nem élünk egy fedél alatt, fizikailag közel van hozzánk 15 percnél hosszabb ideig úgy, hogy nem visel maszkot" - hangsúlyozta Sophie Wilmes kormányfő. Hozzátette: a társas összejövetelek tíz főre korlátozódnak, a zárt térben tartott rendezvényeken 200 fő, szabadtéren maximum 400 fő vehet részt.

A kormányfő közölte, hogy a járvány belgiumi harmadik hullámában arra teszik a hangsúlyt, hogy az "élet hosszú távon újra visszakerüljön a normális kerékvágásba". Elismerte viszont, hogy a járványügyi helyzet igen kedvezőtlenül alakul.

Belgiumban az elmúlt egy hétben naponta átlagosan 1374 új fertőzöttet regisztráltak a hatóságok. Jelenleg 486 fertőzöttet kezelnek kórházban. Intenzív ápolásban 87-en részesülnék. A 11,5 millió lakosú országban eddig közel tízezren lettek a kór áldozatai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG