3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nemzetgazdasági miniszter értékelte az elmúlt évek munkáját is.

A magyar kormány kiemelt gazdaság- és társadalompolitikai célja, hogy versenyképes, kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági szektort alakítson ki, amely polgárai számára megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínál - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén.

Varga Mihály hangsúlyozta: a gazdaság eredményei nem jöhettek volna létre a magyar vállalkozók kockázatvállalása, szakértelme és a magyar gazdaság fejlődésébe vetett hite nélkül.

Varga szerint kezdenek beérni a folyamatok

A miniszter szerint 2013 gazdasági szempontból fordulatos és trendfordító esztendő volt. Az első negyedév még a recesszióról szólt, de a második negyedévtől a magyar gazdaság kezdett kilábalni, míg az utolsó negyedéves adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság fejlődési pályára állt.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az elért eredmények arra utalnak, hogy a kormány elmúlt években tett stabilizációs és konszolidációs lépései kezdenek beérni. Megérte megtörni az adósság növekedő trendjét, megérte leszorítani és 3 százalék alatt tartani az államháztartási deficitet - sorolta.

Rámutatott: 1992 óta nem mértek olyan magas foglalkoztatottságot, mint most, jelenleg ugyanis közel 4 millió ember dolgozik Magyarországon. Azok közül, akik most munkát találtak, közel 100 ezren a versenyszférában találtak munkát - tette hozzá. A reálbérek is folyamatosan emelkednek, ez pedig hozzájárul a családok anyagi helyzetének stabilizálásához.

Emlékeztetett arra, hogy a harmadik negyedévben a várakozásokat meghaladó mértékben, 1,8 százalékkal bővült a magyar gazdaság, és a jövő évre már nemcsak a kormány, hanem a nemzetközi elemzők és az Európai Bizottság is dinamikus gazdasági bővüléssel számolnak Magyarországon. Ezt a várakozást erősíti, hogy a beruházások az idei harmadik negyedévben 9,8 százalékkal bővültek, a nemzetgazdasági ágazatok szinte mindegyikében növekedés volt.

Demján szerint reménykeltő, hogy beindult a növekedés

Kedvező hatásúnak mondta a miniszter a vállalkozókat segítő hitelprogramokat. A magyar gazdasági eredményeket a pénzügyi piacok is elismerik, ennek jele, hogy a magyar adósság finanszírozási költségei egyértelműen csökkentek - tette hozzá.

A miniszter szerint a kormány sikereket könyvelhet el a vállalkozásokkal való együttműködésben is. Példaként hozta a szabályozórendszer, továbbá a szakoktatás átalakításában való együttműködést, az új piaci lehetőségeket, valamint az export bővülését.

Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a munkaadói szervezet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen nagy eredményként könyvelte el, hogy a VOSZ ma is működik mint érdekvédelmi szervezet. A vállalkozók és a vállalkozások szempontjából egyértelműen reménykeltőnek tartja, hogy Magyarországon beindult a növekedés és élénkülnek a beruházások.

A rendezvényen kiemelkedő munkájuk elismeréseként több mint 130-an vehettek át különböző állami és VOSZ elismeréseket, köztük az "Év Vállalkozója" díjat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG