1p
A Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás szempontjából a jövő évi hiány lehet az igazi kérdés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 A Lényeg című műsorában.

Úgy fogalmazott: az idei költségvetési hiánnyal nem lehet gond, hiszen minimális intézkedéssel 3 százalék alatt lehet tartani a bruttó hazai termékhez viszonyított hiányszintet. A 2014. évi deficit lehet az igazi kérdés - tette hozzá.

Folyamatosan egyeztetnek Brüsszellel

A gazdasági tárca vezetője szerint az Európai Bizottság továbbra is kettős mércét alkalmaz. "Miért van az, hogy egyes országoknak lehetővé teszik azt, hogy egy vagy két év múlva teljesítsék a 3 százalék alatti hiányt, Magyarországtól pedig ezt azonnal elvárják?" - fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály jelezte, hogy folyamatos egyeztetés zajlik a magyar kormány és Brüsszel között.

A pénteken bejelentett költségvetési kiigazítással kapcsolatosan elmondta: arról a kormány már döntött, és tájékoztatni fogja az Európai Bizottságot, amely értékelni fogja az intézkedéseket.

Kilenc éve tart az eljárás

A miniszter emlékeztetett: az Európai Bizottság május végén készíti el azt a javaslatot, amelyet az európai gazdasági és pénzügyminiszterek Ecofin tanácsa júniusban megvitat, és amely alapján döntenek a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás esetleges megszüntetéséről.

Magyarország ellen az EU tagállamai közül a leghosszabb ideje, 2004 óta van érvényben túlzottdeficit-eljárás. Az eljárás megszüntetésének feltétele, hogy a tagország bizonyítsa, fenntartható módon, azaz két évre előre 3 százalék alatt képes tartani GDP-arányos államháztartási hiányát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG