1p
A kormány elsősorban nem azért akarta az államháztartás hiányát csökkenteni, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, hanem mert meggyőződése, hogy az adósságot csökkenteni kell, és arra kell törekedni, hogy az ország képes legyen finanszírozni magát - mondta Varga Mihály.

Azt követően fejtette ezt ki a miniszter, hogy az Európai Bizottság bejelentette, javasolja az európai pénzügyminiszterek EcoFin tanácsának, hogy szüntesse meg a Magyarország ellen 2004-ben megindított túlzottdeficit-eljárást. Varga Mihály jelezte, hogy a brüsszeli bizottság döntése meghozatalakor a májusi csomag első két intézkedését értékelte, így a költségvetési zárolásokat, illetve az egyszeri beruházások egyszeri tételekkel való finanszírozását.

A tárcavezető leszögezte: az állami beruházásokat folytatják, csak más forrásból. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta a kormány elkötelezettségét, hogy 2014 után is 3 százalék alatt tartsa az államháztartási hiányát. "Nem az a cél, hogy az így megkapott, júniusban remélhetőleg megerősített lehetőséggel ellenkező irányba forduljunk" - mondta. Hozzátette: az ország nagyon komoly teljesítményt nyújtott, amelyet Brüsszelben is elismertek.

Hangsúlyozta: Magyarország a saját lábára állt, nem szorul rá, hogy a 2008-ashoz hasonlóan külső segítséget kérjen, amikor a "válság első leheletére" elsőként fordult a nemzetközi szervezetekhez. Varga Mihály elmondta: több adat is tükrözi a magyar kedvező pályáját, így az alacsony infláció, a gazdaság teljesítményének javulása, a külkereskedelmi mérleg pozitívuma, valamint a foglalkoztatás adatok. "Nagyon bízunk abban, hogy a várakozásainknak megfelelően az év első felének szerény növekedése után az év második felében a gazdasági növekedés erőteljesebb lesz" - fogalmazott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG