2p
Az ukrán válság egyelőre csak korlátozottan hat a magyar gazdaságra, de a kormány figyeli a fejleményeket - mondta Varga Mihály. Az a lényeg, hogy ne ugráljon annyit a forint árfolyama.

A nemzetgazdasági miniszter vasárnap az M1 A lényeg című műsorában elmondta: Ukrajna nemcsak szomszédja, hanem fontos gazdasági partnere is Magyarországnak, bár az Európai Unió országaival szorosabbak Magyarország kapcsolatai. Ennek ellenére a kormány figyelemmel kíséri a helyeztet, mivel például az OTP Bank és az Eximbank is jelen van Ukrajnában, valamint fontos élelmiszer- valamint gyógyszeripari kapcsolatai vannak Magyarországnak a szomszédos állammal.

"Ha bármi olyan dolog történik, ami a kormányzati lépést szükségessé tenné, akkor haladéktalanul lépni fogunk" - jelezte Varga Mihály.

Mi lenne jó a devizahiteleseknek?

A forint árfolyamával kapcsolatban elmondta: az a jó árfolyam, amely a stabil gazdasági növekedést segíti elő, amely mellett a gazdasági szereplők többé-kevésbé adott szintű árfolyammal tudnak hosszú távon is számolni. A devizaalapú hitelekkel rendelkezőknek is ez lenne a kedvező - tette hozzá.

Varga Mihály megismételte, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, nem ragaszkodik meghatározott árfolyamszinthez, mert az árfolyamváltozás költségvetési hatása egy éven belül többé-kevésbé nullszaldós, inkább az a fontos, hogy kevésbé legyen hullámzó az árfolyam.

Nem kell újratervezni

Bár a forint árfolyama jócskán elszakadt már attól a szinttől, amellyel a költségvetést számolták, a közhiedelemmel ellentétben ez nem igazán veszélyezteti a hiánycélt. Problémát legfeljebb az okozhat, hogy az államadósságot viszont érdemben megdobja a gyenge forint, márpedig ez veszélyezteti az alkotmányban előírt adósságcsökkentést.

Gyenge a forint: mit számít ez a magyar kormánynak?

"Egy stabil gazdaságot nem szabad, hogy az árfolyamváltozások megrengessenek, Magyarország szerintem ebben az állapotban van" - emelte ki Varga Mihály. Hozzáfűzte: az elmúlt években az alacsonyabb költségvetési hiány, a magasabb foglalkoztatás, és a jelentős külkereskedelmi mérleg többlet mind azt segítették elő, hogy a magyar gazdaság ezekkel a "fertőzésekkel", ingadozásokkal szemben ellenállóbb legyen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG