2p
A félmilliárdot elszóró alapítványok teljesen függetlenül működnek az MNB-től - véli az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai az oktatást helyezik előtérbe, az elmúlt időszakban 3,3 milliárd forintot fordítottak több mint 700 oktatási-kutatási pályázatra, programra; a pénz felhasználása prudens és felelősségteljes - Hidvéghi Balázs, a jegybank szóvivője ezt azok után közölte hétfői sajtótájékoztatón, miután publikussá vált: a jegybank több száz millió forintnyi közpénzt szórt ki például a VS.hu-t működtető New Wave Production Kft-nek. A régi húszezresek kivonásáról tartott sajtótájékoztatón az újságírók egyebek között azt firtatták, mire kapott a VS.hu kiadója az MNB alapítványaitól mintegy félmilliárd forintot.

Mindent áthárítanak?

A szóvivő kifejtette, hogy az alapítványok a jegybanktól függetlenül működnek, a konkrét projektekkel kapcsolatos döntések pedig azok kuratóriumaiban születnek.

Hangsúlyozta, büszkék arra, hogy a jegybank eredményének terhére, az MNB alapfeladatainak ellátásán túl létrejött a Pallas Athéné alapítványcsalád, amelyet az MNB közösségért vállalt felelőssége hívott életre. Ez szerinte illeszkedik abba a modellbe, amelyet az Európai Unióban más jegybankok folytatnak. Más a véleménye ugyanakkor az Európai Központi Banknak, amely legutóbbi jelentésében kiemelte, egyáltalán nem normális az, hogy a jegybank például ilyen alapítványokat működtet, ingatlanokat és műkincseket vásárolt.

Tőlük várjunk igazságot?

Arra a kérdésre, elfogadható-e és vállalható-e minden, az alapítványok által adott támogatás, kifejtette, ezt nem az MNB hivatott megítélni. A Polgári törvénykönyv előírásai szerint az alapítványok működése elválik a jegybanktól. Hozzátette, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálhatja majd az alapítványok tevékenységét, ha Matolcsy György erre vonatkozó javaslatát az Országgyűlés elfogadja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG