4p
A német kancellár szerint a sikeres tárgyalások után a kormánynak vissza kell térnie a munkához.

A menekültügy körüli viták lezárásával a német kormánynak vissza kell térnie a munkához – mondta Angela Merkel. A német kancellár szerint kormány az első száz napja alatt sokat elért, de ez a Németországba igyekvő, az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérők ügye körüli viták miatt kissé háttérbe szorult.

A kancellár elmondta: szilárd meggyőződése, hogy a CDU/CSU, illetve a SPD koalíciója kitölti a 2021-ig tartó választási ciklust, azt viszont nem tudja megígérni, hogy más ügyekben nem lesznek megint viták.

A kancellár dönt, a többiek alkalmazkodnak

Azzal kapcsolatban, hogy Horst Seehofer és a CSU el akarta érni, hogy feltétlenül és az érintett ország viszonyulásától függetlenül megtagadják a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain a máshol már regisztrált menedékkérőktől, hangsúlyozta: a kormány politikájának irányait a kancellár határozza meg, a minisztereknek pedig igazodniuk kell ehhez, éppen ezért nem is kerül sor menekültek egyoldalú visszafordítására.

Bekeményítenek az osztrákok: erre készülnek a határoknál

Tranzitközpontokat hozna létre Ausztria déli határainál válaszul arra, hogy Németország ilyen befogadó-állomásokat tervez felállítani a német-osztrák határnál. A német tranzitközpontokban a más országokban regisztrált menedékkérőket helyeznék el ideiglenesen, és nem engednék be őket Németországba.. Tovább >>>

A tervezett tranzitközpontokkal kapcsolatban kifejtette, hogy az embereket legfeljebb 48 órára rendőri felügyelet alá veszik, a nők és a gyermekek pedig külön elhelyezést kapnak. A két napos limitet a német alaptörvény adja, ami kimondja, ennyi idő van megállapítani, hogy a tranzitközpontokba érkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. Ha ez nem sikerül, át kell helyezni őket a többi menedékkérőnek rendszeresített befogadóközpontokba.

A megoldás a repterek termináljaihoz hasonló jogi keretet nyújt, ami azt jelenti, hogy a tranzitközpontokban elhelyezett menedékkérők jogilag nem tartózkodnak Németországban. Az eljárást a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha a repülővel érkező menedékkérők közül valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba.

A senki földjén kell várniuk

Az eljárás ideje alatt a kérelmezőknek jogilag az ország területén kívül kell maradnia. A menekültügyi hatóság döntése ellen jogorvoslattal lehet élni, az illetékes közigazgatási bíróságnak 14 napon belül döntenie kell az ügyben. Ha az illető nem jogosult menedékjogi kérelem benyújtására, külföldre kell távoznia a repülőtér tranzitzónájából.

A CDU és a CSU egy három pontos megállapodással zárta le több hete húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain a máshol már regisztrált menedékkérőktől. Konszenzusra jutottak arról is, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni azon menedékkérők belépésének akadályozására, akiknek a menekültügyi eljárását az EU-s szabályok alapján nem Németországban kell lefolytatni, hanem abban a tagállamban, amelyben elsőként regisztrálták őket.

A tranzitközpontokból ilyenkor visszaszállítják a kérelmezőket az üggyel illetékes államba. Ha a menekültügyi eljárás lefolytatásában nem hajlandó együttműködni az illetékes ország akkor az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Ma megizzaszthatja egymást Orbán és Merkel

Várhatóan a menekültpolitika lesz a fő téma Orbán Viktor és Angela Merkel találkozóján a német fővárosban. A magyar kormányfő a német kancellár egyik legfőbb kritikusa, és bár az elmúlt években a német politika is szigorodott, a két vezető álláspontja még ma is jelentősen eltér. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG