A szíriai forradalom, az Aszad elleni felkelés a történelemben ritkán látott bonyolult, sok résztvevős polgárháborúvá terebélyesedett, mely emberéletek százezreibe került eddig, és több mint 3 millióan menekültek el, közülük sokan Európába. A polgárháborúnak távolról sincs vége, de Aleppó városának visszavétele óriási presztízsnyereség a bukásból visszatért diktátornak, és az erejét a Szovjetunió 25 évvel ezelőtti megszűnése óta a határaitól távol először megvillantó Oroszországnak.
Nagyhatalmi presztízs
Utóbbinak persze csak katonai szempontból nagy a nyerő, morálisan annál kevésbé, mivel egyrészt egy Iránt és saját magát kivéve mindenki által utált, véreskezű rezsimet támogattak meg, másrészt nem csak az Iszlám Állammal szemben léptek fel, ami valamelyes nemzetközi támogatást hozott volna a beavatkozásnak. Ez különösen az utóbbi napokban vált nyilvánvalóvá, amikor Aleppó ostromával annyira el voltak foglalva, hogy a korábban az Iszlám Államtól visszavett Palmyrát újra elfoglalták a dzsihádisták.
A város keleti, felkelők által megszállt részének visszavívása több fordulóból állt, melybe a két szuperhatalom is belebonyolódott. Az orosz és iráni támogatással megerősített Aszad-erők nagyjából két-három hónapja látták elérkezettnek az időt, hogy minden erejüket a város visszaszerzésére fordítsák. Az első kísérletek a lázadók ellenállása miatt sikertelenek voltak, ekkor brutálisabbá váltak a támadók. A civilek védelmében a két nagyhatalom tűzszünetet kötött, de ez egy hétig sem tartott, és utána teljes erővel indult meg a támadás.
Berlin és Sztálingrád
Immár nem válogattak az eszközökben, a csata úgy nézett ki, mint a második világháborús harcok egy város elfoglalásáért: olyan mennyiségű bomba és gránát zúdult az elfoglalni kívánt területekre, hogy ott gyakorlatilag nem lehetett élve maradni az utcára lépve. Így a harcosok sem tudtak mozogni, de a civil lakosság soraiban is sok volt az áldozat, és mindenféle ellátás megszűnt az érintett területeken. A támadást erre fokozták, hogy legalább időben ne húzódjon soká a civilek szenvedése, hisz az már kifejezetten rossz fényt vetett Oroszországra (ahogy az esetleges túl sok moszuli áldozat Amerikára).
Egyezményes elkullogás
A hét végén vetődött fel először, hogy a felkelőknek szabad elvonulást ajánlanak, mégpedig azon a módon, hogy ebben Oroszország és Amerika egyezik meg, egyúttal garanciát is nyújtanak. Az oroszok garantálják a békés elvonulást, Amerika pedig elszállítja a felkelőket, más, felkelők által uralt területre. Amerika számára ez persze kellemetlen volt, hisz gyakorlatilag neki kellett volna így megvalósítani az általa korábban támogatott felkelők kapitulációját.
Tegnapig nem is jött létre a megegyezés, a felkelők azonban egyre kisebb területre szorultak vissza, a harc egyre véresebb lett, és az ENSZ szerint a bevonuló erők a megszerzett területeken vérengzést rendeztek, melyben civilek is meghaltak. Ez már túl kínos lett Oroszországnak, még ha nem is lehetett azonnal cáfolni vagy megerősíteni. Ezért gyorsan összehoztak egy megegyezést, miszerint a felkelők buszokon távozhatnak a várostól nyugatra, a felkelők kezén lévő területekre. A Reuters szerint azonban Amerika nem vett részt a megegyezésben, hanem Törökország közvetített. Kedden este mindenesetre elhallgattak a fegyverek.
És a többiek?
A harcoknak vége, de a helyzetet bonyolítja, hogy akik nem akarnak újra az Aszad-rezsim uralma alatt élni, vagy a megtorlásától félnek, azok a felkelőkkel együtt húzódtak vissza és tömörültek össze az egyre kisebb területen. Nem tudni, hogy ők is eltávozhatnak-e békésen más területre, esetleg elszállítják-e őket is. A városban tulajdonképpen csak akkor lehet valamiféle tartós béke, ha mindenki eltávozik, aki menekül Aszad rendszere elől, ez viszont újabb komoly menekülthullámot jelenthet.
