2p

Sokaknak fájhat, amit belengetett a román miniszterelnök, de érdemes azért megnézni a jelenlegi adóterheket is.

Adóemeléssel járó adóreformot javasolt csütörtök reggeli nyilatkozatában a román kormányfő. Az elmúlt hetekben a bukaresti kormánykoalíció mindkét pártja azt hangoztatta, hogy a szeptemberben hozott megszorító intézkedéseket nem követik majd adóemelések, és Marcel Ciolacu ebben a szellemben kezdte csütörtök reggeli nyilatkozatát is.

Emlékeztetett azonban arra is, hogy Románia az országos helyreállítási tervben vállalta, hogy adóreformot hajt végre. Marcel Ciolacu véleménye szerint ezt kétféleképpen lehet megvalósítani: megtartják az egységes adókulcsot, de az legyen 16 százalék a jelenlegi 10 százalékkal szemben, vagy elmozdulnak a progresszív adózás irányába. Mint mondta, a maga részéről egyiket sem utasítja el. Marcel Ciolacu hangsúlyozta, hogy a 19 százalékos áfa nem fog emelkedni.

Marcel Ciolacu miniszterelnök nem veti el az adóemelés ötletét. Fotó: Twitter
Marcel Ciolacu miniszterelnök nem veti el az adóemelés ötletét. Fotó: Twitter

A román miniszterelnök semmiféle támpontot nem adott arra, hogy mikortól vezetnék be az új adózási szabályokat, és arra sem tért ki, hogyan nézne ki a progresszív adórendszer.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztét is betöltő Ciolacu javaslata vélhetően tovább szítja az ellentéteket a koalícióban, köztudott ugyanis, hogy a kisebbik kormánypárt, a liberális PNL határozottan ellenzi a progresszív adórendszerhez való visszatérést.

Romániában jelenleg egykulcsos adórendszer van. A standard adókulcs 10 százalék, azonban az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók, a bruttó 10 ezer lejnél (767 ezer forint) kevesebbet kereső informatikusok és a kutatók fel vannak mentve a személyi jövedelemadó fizetése alól.

Független pénzügyi elemzők hosszú ideje állítják, hogy a román államháztartás fenntarthatóvá tétele elképzelhetetlen adóemelés nélkül.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG