2p

Ukrajna a nemzetközi jog előírásainak megfelelően védekezik az orosz támadással szemben - jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter.

A német diplomácia vezetője Margus Tsahkna észt külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy miként értékeli a "drónok erősödő jelenlétét Moszkva felett", és nem tart-e attól, hogy a fejlemény Oroszország Ukrajna elleni háborújának további eszkalációjához vezet, kijelentette, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, megsértve az erőszak alkalmazásáról az ENSZ Alapokmányában rögzített tilalmat, ezért Ukrajna a dokumentum szerint érvényesítheti az önvédelemhez fűződő jogát.

Oroszország "megszakítás nélkül bombáz Ukrajnában civil célpontokat, gabonatárolókat, kórházakat, templomokat, Ukrajna pedig védekezik, a nemzetközi jog keretein belül" - fogalmazott a Zöldek politikusa.

Margus Tsahkna hozzátette, hogy a több tízezer ukrán gyermek Oroszországba hurcolását tekintve már nemigen lehet további eszkalációról beszélni. Hangsúlyozta, hogy

"Oroszország felelős mindenért, ami Ukrajnában történik".

A német és az észt külügyminiszter egyaránt kiemelte, hogy folytatni kell Ukrajna védelmi képességének megerősítését további fegyverszállítmányokkal. Annalena Baerbock elmondta, hogy az orosz megszállás alá került kelet-ukrajnai területek felszabadításáért folytatott műveletek ütemét nagyban befolyásolja, hogy az orosz erők rendkívüli kiterjedésű, Németország nyugati részével megegyező nagyságú területen alakítottak ki aknamezőt.

Annalena Baerbock szerint megfelelően védekeznek. Fotó: Depositphotos
Annalena Baerbock szerint megfelelően védekeznek. Fotó: Depositphotos

Az ukrán vezetés jelezte, hogy további felszerelések, eszközök szükségesek ahhoz, hogy a csapatok átkeljenek az elaknásított területeken, Berlin pedig "teljes erővel" dolgozik, hogy hozzájárulhasson a műveletek sikeréhez - fejtette ki Annalena Baerbock, hozzátéve, hogy a német légierőnél rendszeresített Taurus típusú nagy hatótávolságú rakéták egy részének átadásáról szóló ukrán kéréssel kapcsolatban is megfeszített erővel folytatják a nemzetközi egyeztetéseket és egyéb munkálatokat.

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG