2p
A Nemzetközi Valutaalap vezére erősödő dollárra és magasabb kamatokra számít.

Magasabb kamatszintre és erősebb dollárárfolyamra kell felkészülnie a világgazdaságnak - jelentette ki a Dubaiban zajló ötödik nemzetközi kormányzati csúcstalálkozón (World Government Summit, WGS) Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója.

Christine Lagarde a fórumon annak a véleményének adott hangot, hogy a Trump-adminisztráció tervezett ezermilliárd dolláros beruházási programja "a legnagyobb valószínűség szerint" nagy lendületet fog adni a világ legnagyobb nemzetgazdasága növekedésének, ennek pedig erősebb dollárárfolyam és magasabb kamatszint lesz az eredménye.

Amerika megint nagy lesz?

Az IMF tudomásul veszi a változásokat, és az új adminisztráció infrastrukturális beruházás-finanszírozási tervének tükrében minden alapja meg is van rá, hogy bizakodóan ítélje meg az amerikai gazdaság növekedési kilátásait.

Lagarde rámutatott: a gyorsabb növekedési ütem a jelenlegi alacsony amerikai munkanélküliségi ráta mellett az infláció kordában tartása érdekében a kamatok megemelésére készteti majd a Fed-et. Felhívta egyúttal a kormányzati döntéshozók figyelmét, hogy a költségvetési terveik felállításakor vegyék figyelembe a várható árfolyamváltozásokat.

"Alapjában véve a világgazdaság számára is kedvezőbb, ha jobban teljesít az amerikai gazdaság" - mondta Christine Lagarde, megjegyezve, hogy a fejleményeket "folyamatában kell értékelni és újraértékelni". Hozzátette: a Trump-adminisztráció sok mindenbe belefogott, sok bejelentés történt és sok tweet üzenet ment ki. "Azt kell értékelnünk, ami megvalósul" - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG