2p
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők újabb tíz órában értékelhetik a jövő évi költségvetést, emellett elmondhatják véleményüket a 2014-re tervezett adóváltozásokról is. Segítünk nekik kialakítani az álláspontjukat.

Kedden a jövő évi adótörvények általános vitájával kezdődik az ülésnap. A képviselőknek összesen hat óra áll rendelkezésükre a kormány indítványának értékelésére.

Mit kell értékelni 6 óra alatt? Segítünk az országgyűlési képviselőknek!

A korábbi évekhez képest kevésbé alakul át a kötelezettségek rendszere, de azért a könyvelők és adótanácsadók idén sem maradnak munka nélkül: a családi adókedvezmény levonható lesz a társadalombiztosításai járulékból, egyes esetekben mérséklődik a tavaly bevezetett kisadózók tételes adójának összege, kiterjesztik a népegészségügyi termékadót, valamint az első lakás megvásárlásához kapcsolódó illetékmentességet.

A Privátbankár.hu számításai szerint az idei évre várható 11 354 milliárd forintról az államháztartás összes adóbevétele (a járulékokkal együtt) jövőre 12 021 milliárd forintra emelkedik. Ha figyelembe vesszük a kormány által a jövő évre várt 2,4 százalékos inflációt is, akkor azt mondhatjuk, hogy az adóbevételek reálértéken 395 milliárd forinttal emelkednek. Tovább részleteket korábbi elemzésünkben olvashat >>

A tervezett főbb változásokat pedig ebben a cikkben tekintettük át.

Aztán jön a költségvetés...

Ezt követően a 2014-es költségvetés tárgyalása folytatódhat szintén 6 órás időkeretben. A büdzsé összesen 30 órás időkeretű általános vitája szerdán érhet véget egy újabb, 4 órás vitával.

A tervezet szerint több jut oktatásra, egészségügyre és emelkedik az állami alkalmazottak bére is, miközben a legszegényebbek támogatása jelentősen csökken 2014-ben. A Privátbankár.hu számításai szerint ha nem növeli a kormány a tartalékot, aligha úszható meg évközi megszorítások nélkül a jövő év.

A költségvetési törvényből úgy tűnik, hogy jövőre csak apró módosítások, korrekciók várhatóak, ami növelheti a sokszor és sokak által jogosan hiányolt kiszámíthatóságot. Ez utóbbit veszélyezteti ugyanakkor, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen csökken a tartalék összege, ami komoly kockázatot jelent a jövő évi folyamatok szempontjából. Elemzésünket itt találja >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG