2p

A balkáni ország 2028-ban szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz, de az Európai Bizottság elnöke azt szeretné, hogy a befektetők már előre számoljanak ezzel. Itt épülhet az első kikötő zéró kibocsátással az Adriai-tengeren.

Azok járhatnak a legjobban, akik már az uniós csatlakozás előtt befektetnek Montenegróban – mondta az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen. A Tivatban tartott befektetési konferencián arról is beszélt, hogy az országban lehet az Adriai-tenger első károsanyag-kibocsátásmentes kikötője is, Bar városában.

Montenegró múlt héten csatlakozott az Egységes Európai Fizetési Övezethez (SEPA) Albánia és Észak-Macedónia mellett. Ez azt jelenti, hogy néhány perc alatt, ingyenesen lehet utalni az országok között a korábbi három-négy napos, 50 eurós tranzakciók helyett. A devizakülönbség sem akadálya egy montenegrói befektetésnek, hiszen az ország lakói 2002 óta az eurót használják fizetőeszközként. Az Európai Unióhoz a jelenlegi tervek szerint azonban csak 2028-ban csatlakozhatnak, és ekkor válhat hivatalossá az ország pénzneme.

„Elsőrangú ügyként kezelem, hogy még az uniós csatlakozás előtt minél több európai vállalkozást vonzzak a Nyugat-Balkánra, főleg Montenegróba” – mondta von der Leyen. Az ország gazdaságának jelentős részét a turizmus teszi ki, de a zöld átállással párhuzamosan az energiaipar is hasonlóan fontos részévé válhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG