3p

Az orosz-ukrán háború pénteki eseményei röviden. 

  • Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a gazdasági társaságokat és egyéneket büntető, olajembargót is tartalmazó hatodik szankciós csomagot Oroszországgal és Fehéroroszoroszággal szemben.

  • A brit katonai hírszerzés szerint északon kudarcba fulladt, keleten sikereket ér el az orosz hadjárat. Oroszország taktikai sikereket ér el Donbászban, és Luhanszk több mint 90 százalékát ellenőrzi - áll a brit védelmi minisztérium legfrissebb hírszerzési jelentésében. Szerintük Oroszország nem érte el a háború kezdetén kitűzött célokat Kijevben és más ukrajnai területeken. A kezdeti haditerv végrehajtásának kudarca után - amely a tervezéshez felhasznált téves feltételezésekből és a tervek gyenge hadszíntéri kivitelezéséből eredt - az orosz hadsereg a műveleti tervezést úgy alakította át, hogy a hangsúly a Donyec-medence térségére kerüljön.

Bízik a győzelemben. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Bízik a győzelemben. Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

  • Az Ukrajna ellen elindított különleges hadművelet addig tart majd, amíg az összes célját el nem éri - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.  Az invázió fő céljaként a szóvivő a Donyec-medence lakosságának védelmét nevezte meg.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy

"A győzelem a miénk lesz".

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik elhitetni a világgal, hogy a nyugati országok felelősek az afrikai éhínségért, de az élelmiszerhiány valójában Oroszország ukrajnai inváziójának a következménye – közölte a német külügyminisztérium szóvivője.
  • Macky Sall szenegáli államfő, az Afrikai Unió elnöke szerint fel kell oldani az orosz gabona- és műtrágyaexport elleni szankciókat. Macky Sall pénteken Putyinnal találkozott. 

"Az Oroszország elleni szankciók rontották az afrikai országok gabona- és műtrágya-ellátását. Nincs hozzáférésünk. Ez pedig következményekkel jár a kontinens élelmiszer-ellátásának biztonságára nézve" - mondta Sall.

  • Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kijelentette: Minszk kész megvitatni az ukrán gabona Fehéroroszországon keresztül történő szállítását, bizonyos kompromisszumokkal. Hogy milyen feltételekre gondol, azt egyelőre nem lehet tudni. Erről további részletek itt>>>
  • A német parlament biztosította Ukrajnát, hogy tőle telhetően továbbra is folytatja az ország humanitárius, katonai, pénzügyi és diplomáciai támogatását. Bővebben >>>
  • Az ukrajnai pusztítás mértéke "felfoghatatlan" - jelentette ki a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága a konfliktus 100. napja miatt kiadott nyilatkozatában.

(Guardian, MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG