Cikkek
Cikkek Újra európai díjat kapott az M5-ös 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 12:55
A 2004-es év európai refinanszírozási ügylete díját kapta a londoni Euromoney gazdasági kiadói csoporttól az M5-ös autópálya
Cikkek 4 milliárdból terjeszkedne a térségben a Vodafone 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 12:33
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a brit Vodafone távközlési cég két kelet-európai mobiltelefon-vállalat felvásárlásáról
Cikkek Két nap alatt betömik az újbudai kátyúkat 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 11:57
Újbuda önkormányzata vállalja, hogy két nap alatt betömi a bejelentett kátyúkat - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a budapesti városrész polgármestere. Molnár Gyula, XI. kerületi polgármester elmondta: a lakossági bejelentések fogadására zöld számot üzemeltetnek (06/80 852 832), amelyen reggel 8 és délután 5 óra között fogadják a hívásokat. A kerületi vezető, aki egyben szocialista országgyűlési képviselő, továbbá fővárosi kormánymegbízott, közölte: nem tesznek különbséget a helyi és a fővárosi utak között. A fővárosi utakra tett jelzéseket továbbítják a fővárosnak, de ha a Fővárosi Közterület-fenntartó nem intézkedik, akkor a kerület szakemberei elvégzik a munkát, s a költségeket kiszámlázzák - mutatott rá. "A kátyúknak nincs tulajdonviszonya, a kátyúknak helye van" - közölte, hozzátéve: az első pár nap várhatóan éjjel-nappal dolgozni fognak, de, mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy a főváros legnagyobb kerületéből eltűnjenek a kátyúk.
Cikkek Négy új termékkel bővül a Béres Egészségtár 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 11:54
A Béres Rt. négy új termékkel egészítette ki a Béres Egészségtár tizenegy tagból álló termékcsaládját, ezekből a készítményekből az idén 800 millió forint bevételre számít. Major Ferenc a Béres Rt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy a múlt év szeptemberben a magyar piacra bevezetett - vitamin-, ásványi anyag és nyomelem tartalmú - termékek eladásából a tavalyi év negyedik negyedévben 200 millió forint bevétel származott.
Cikkek Eladási hullám: emelkedett a hozamszint 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 11:51
Csütörtökön a jelentős forintgyengülés hatására közepes eladási hullám indult el az állampapírok másodpiacán is, a hozamszint minden lejáratra emelkedett 10-15 bázisponttal. A vártnál valószínűleg kevésbé lesz sikeres a 12 hónapos diszkont-kincstárjegy aukció is. Korábban arra számítottak a piacon, hogy a szerdai 6,85 százalékos másodpiaci hozamnál alacsonyabb átlaghozammal sikerül értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által felkínált 30 milliárd forintnyi mennyiséget, a délelőtti forintgyengülés fényében azonban valószínűbb egy 7 százalék körüli átlaghozam. A devizapiacon a délelőtt folyamán 242,20 és 244,60 forint közötti széles sávban ingadozott az euró árfolyama. Dél körül 243,55/65 forinton jegyezték az uniós valutát. Eleinte a piacon még sokan gondolták úgy, hogy jegybanki intervenció is közrejátszott a forint gyengülésében, de kereskedők szerint valószínűbb magyarázat, hogy azok a befektetési alapok zárták opciós pozícióikat, amelyek korábban a forint erősödésére játszottak. Beszakadt a forint! A Nemzeti Bankot sejtik a háttérben A kamatvágás megfordíthatja a hozamgörbét
Cikkek Nagyot kaszált az RTL 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 11:06
Európa legnagyobb televíziós társasága, az RTL erőteljesen növelte nyereségét tavaly, elsősorban a FremantleMedia műsorkészítő leányvállalat jó eredményeinek köszönhetően. Az idei évre még nem látják világosan a kilátásokat a cégnél, közölték csütörtökön. Az üzemi eredmény összehasonlítható alapon 21 százalékkal 717 millió euróra nőtt tavaly, a haszonkulcs 14,6 százalékra emelkedett a 2003. évi 11,8 százalékról. A 90 százalékban a Bertelsmann csoport tulajdonában lévő RTL árbevétele 2,2 százalékkal 4,9 milliárd euróra nőtt annak ellenére, hogy Németországban és Hollandiában egyaránt rossz volt a hirdetési piac. Az idei év első két hónapja vegyes eredményeket hozott, így egyelőre nehéz megjósolni a kilátásokat, mondták csütörtökön az RTL-nél. Új tévét akar indítani a TV2 tulajdonosa Volt Hír TV-s vezetheti az Echo TV-t
Cikkek Beszakadt a forint!! A Nemzeti Bankot sejtik a háttérben 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 10:52
Csütörtökön délelőtt hosszú idő óta először jelentősen gyengült forint: fél 11-kor 244 forint körül jegyezték az eurót, ami a 242,20/30 forintos nyitó árfolyamhoz képest csaknem két forinttal magasabb árfolyam. A kereskedők szerint egy londoni befektetési alap, a Royal Bank of Scotland adott el nagy tételben forintot. A piacon elterjedt pletyka szerint az MNB sem érintetlen abban, hogy végre gyengül a forint. A forgalom jelentős a piacon, az eurő kurzusa a 243,80-244,20 forint között mozog. Kérdéses azonban, hogy a forint gyengülése tartós marad-e - mondják a piacon. Hosszú hétvége: támadás a forint ellen? Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Gyengült a forint, kiveszik a profitot 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 09:50
A forint gyengébben nyitott csütörtökön reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 242,20/30 forinton jegyezték, 50 fillérrel erősebben a szerdai 241,75/85 forintos árfolyamnál. A forint 14,21 százalékon állt reggel a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 79 bázispontra közelítve meg a sávszélt. A kereskedők szerint a hosszú bankszünet előtt magyarországi bankok profitrealizáló euró vásárlásai miatt az uniós valuta a kereskedés első félórájában 242,50 forintig erősödött. A piacon nem észlelik a Magyar Nemzeti Bank részvételét az euró vásárlásokban. A nemzetközi piacokon gyengülő dollár is hozzájárul a forint gyengüléséhez - mondják kereskedők. Budapesten reggel 180,15/35 forinton jegyezték az amerikai valutát, szemben a szerdai 181,10/20 forintos árfolyammal. Hosszú hétvége: támadás a forint ellen? Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Koreába mehet a magyar csirke 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 09:42
Elhárult az akadály a Koreai Köztársaságba irányuló magyar baromfiexport elől – jelentette be Gyurcsány Ferenc csütörtökön Szöulban, háromnapos dél-koreai látogatásának második napján. A magyar miniszterelnök Ro Mu Hjon dél-koreai államfővel állapodott meg a távol-keleti országba irányuló magyar szárnyasexport lehetővé tételéről, a megállapodás hatályba lépése Gyurcsány Ferenc szavai szerint a következő hetekben” várható. A miniszterelnök – utalva az egyik koreai autóipari cég szlovákiai beruházására – kérte koreai tárgyalópartnereit, Ro Mu Hjon elnököt és Ri He Csan kormányfőt, hogy bátorítsák a Magyarországgal szomszédos államokban megtelepedett koreai vállalkozásokat arra, hogy Magyarországra telepítsék beszállítóikat. Rossz idők járnak a mezőgazdasági termelőkre
Cikkek Rossz idők járnak a mezőgazdasági termelőkre 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 09:36
A mezőgazdasági termelői árak szintje januárban 13,3 százalékkal csökkent a 2004 januárihoz képest
Cikkek Hazai GDP: még a jónál is jobb egy kicsivel 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 09:11
A március elsején közzétett KSH-előrejelzéshez képest az utolsó negyedévi tényleges GDP-adat 0,1 százalékkal magasabb
Cikkek Karöltve Európával: ma nálunk is esik 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 08:54
A magas és tartósnak tűnő olajárak miatt várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkennek az árak csütörtökön az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők szerint. Makray Péter, az Erste Befektetési Rt. elemzője elmondta: a külföldi piacokon a magas olajár miatt kialakult negatív hangulat Budapesten is érezteti hatását. Olyan céges hírről pedig nem tudott beszámolni, amely ellensúlyozná ezt. Suppan Gergely, a Takarékbank Rt. elemzője szerint a zuhanás csak korlátozottan jelentkezik a BÉT-en. Úgy véli, újabb vételi szereplők jelenhetnek meg a piacon, és marad a volatilis kereskedés. Öveket bekötni: nagy zuhanás jön Szerdán a BÉT-en: Szárnyalt a Mol, zuhant a Matáv, csúcson az Egis
Cikkek Nem sikerült áttörni a plafont, olcsóbbodik a kőolaj 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 08:42
Csütörtökön gyors profitkivételben olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, miután a héten kétszeri kísérletre sem sikerült megdönteni az amerikai könnyűolaj tavaly októberi árrekordját, és ebből a befektetők arra következtetnek, hogy az árfelhajtó spekuláció esetleg kifutotta magát. Szerdai közlés szerint az amerikai stratégiai kőolajtartalékok ismét nőttek a múlt héten. Rövid távon a rendkívül hideg észak-amerikai időjárás azonban még fékezheti az olcsóbbodást. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, áprilisi határidőre közép-európai idő szerint csütörtök reggel hordónként (159 liter) 54,46 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 31 centtel olcsóbb a szerdai New York-i zárónál. Olajkereskedés: Londonban áprilistól csak elektronikusan Az OPEC szerint korrekt a jelenlegi olajár
Cikkek Öveket bekötni: nagy zuhanás jön 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 08:25
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok csütörtökön viszonylag nagy veszteségekkel nyitnak, a Wall Street gyenge szerdai teljesítménye nyomán és az euró drágulása miatt. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 30 pontos veszteséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 41 pont körüli veszteséggel kezdhet. Szerdán az FTSE-100 14,8 pontos, azaz 0,30 százalékos veszteséggel 4996,1 ponton zárt, a DAX-30 20,90 pontos, azaz 0,48 százalékos veszteséggel 4375,60 ponton végzett. A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései csütörtök reggel lefelé mutattak: a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé (DJIA) 12 pontot vesztett, a Nasdaq összetett mutatójáé 2,00 ponttal csökkent. Beszakadt a forint! A Nemzeti Bankot sejtik a háttérben Karöltve Európával: ma nálunk is esik Szerdán a BÉT-en: Szárnyalt a Mol, zuhant a Matáv, csúcson az Egis Mi történt? Schröder csalódást okozott Bézs-könyv: viszonylag vidám amerikai történet
Cikkek Bézs-könyv: viszonylag vidám amerikai történet 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 07:56
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed összességében kedvező képet festett az amerikai gazdaság folyamatairól az elmúlt két hónap alapján. Januárban és februárban a Fed 12 körzetében folytatódott a gazdaság mérsékelt erősödése, a kiskereskedelmi árak stabilak maradtak vagy minimálisan emelkedtek, a bérek alig nőttek, miközben élénkült a munkaerőpiac. A lakossági kiadások stagnáltak, illetve egyes kerületekben minimálisan bővültek, az autóeladás néhány térségben lanyha volt - tartalmazza a Fed úgynevezett Bézs Könyve, az amerikai gazdaság központjainak állapotáról kiadott időszakos jelentés. A Bézs Könyv megállapításait felhasználja majd a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amikor március 22-én dönt az irányadó kamatról. Szakértők arra számítanak, hogy a Fed 25 bázisponttal 2,75 százalékra növeli a kamatot. A Bézs Könyv tartalmának az ismertetése után New Yorkban az euró minimálisan tovább erősödött, 1,3418 dollárra drágult a röviddel korábbi 1,3414 dollárról. A New York-i értéktőzsdén a DJIA és a Nasdaq indexének a vesztesége mérsékelten csökkent. Tavasszal rekord szintre drágulhat az amerikai benzin Folyamatosan romlik az amerikai cégek minősítése Greenspan: bajba kerülhet az amerikai gazdaság
Cikkek Évi hétmilliós fizetéssel csábítják Angliába a magyar tanárokat 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 07:45
Magyarországi tanárokat várnak az angliai iskolákba. A minimum hétmillió forintos éves kereseti lehetőség csábítja a hazai pedagógusokat – eddig ötszáznál is többen jelezték, vállalnák a kinti munkát. Jelenleg több mint százan számíthatnak biztos állásra Londonban és agglomerációjában. Szakértők szerint azért szeretik a magyar tanárokat külföldön, mert ők veszik át a leggyorsabban a kinti tantervet. Akik állást kapnak, a havi bér mellett 4-5 ezer forint rezsipénzre is számíthatnak minden hónapban. Emellett a munka elfogadásakor az újoncoknak úgynevezett köszönőpénz jár, ami majdnem másfélmillió forint - írja a Világgazdaság. Álomajánlat magyar ápolóknak Olaszországból, többszörös fizetésért
Cikkek Gazdadüntetés: délutánra megállapodnának 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 07:19
A demonstráló gazdák megbízottai 13 óráig meg kívánnak állapodni az agrártárca képviselőivel - közölte Jakab István. A Magosz elnöke utalt arra, hogy az általuk szabott határidőt azért lépték túl a tárgyalásokkal, mert láttak esélyt a megegyezésre. Jakab István úgy gondolja, hogy 13 óráig az agrártárcának el kell döntenie, hogy akarja-e a megegyezést vagy sem. Az érdekképviseleti vezető szerint a legkritikusabb pontokban - ezek a gabonaintervenció és a költségvetést érintő kérdéskörök - megmerevedtek az álláspontok. Jakab István aláhúzta: a gabonaintervenció kérdésének rendezése nélkül a gazdák nem fognak megállapodni. Az agrártárca irányítója jelezte: a gabonaintervenciónak a fizikai lehetőségek szabnak határt, ennek mértékéig tudják csak vállalni a termény átvételét. Németh Imre emlékeztetett rá, hogy a tárgyalások befejezése nem az agrártárcán múlik. Ami emberileg, jogilag és költségvetésileg lehetséges, mindent megtesznek a megegyezés érdekében. Újra felhergelte a gazdákat Németh Imre
Cikkek Mi történt? Schröder csalódást okozott 
Privátbankár.hu | 2005. március 10. 07:08
A hannoveri Cebit technológiai vásár szerda esti megnyitóbeszédét némi csalódottság követte. Az előzetesen nyilvánosságra hozott szöveg szerint Gerhard Schröder kancellár a német gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseket jelentett volna be - ám a passzus kimaradt az elhangzott beszédből. "Ezek után rejtély, előterjeszti-e a kormány a növekedési programot" - kommentálja a történteket a Financial Times Deutschland. Az 5,2 millió feletti, rekordnagyságú februári munkanélküliségi adatra reagált volna a német kormány a konjunktúra-programmal. Schröder szociáldemokrata pártja, az SPD ugyanakkor ellenzi a további eladósodással járó beavatkozást. Március 17-re a kancellár meghívta az ellenzéki CDU és CSU vezetőit a munkanélküliség elleni küzdelem közös programjának egyeztetésére. A szerda esti fejlemények tükrében azonban a sajtó szerint kérdésessé vált, hogy milyen lépések következnek. Világháborús munkanélküli rekord Németországban Németország: veszélyben 30 ezer építőipari munkahely Szegény németek! Forrás: eurohirek.hu
Cikkek Szárnyalt a Mol, zuhant a Matáv, csúcson az Egis 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 17:07
A BÉT részvényindexe, a BUX 0,23 százalékos, 42,47 pontos emelkedéssel 18.477,22 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez erősödés. A vezető részvények a 3 százalék fölött dráguló Mol kivételével gyengültek. A volatilis piacon (több mint 21 milliárdos forgalom) a Matáv volt a nap vesztese: a telekom-papírok 3,2 százalékot veszítettek értékükből. Az Egis-papírok árfolyama a nap folyamán 18.880 forinton rekordot ért el, 370 forintos erősödéssel 18.755 forinton zárt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Gyengült a forint, az inflációs adatra várnak 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 17:01
A forint kissé gyengült szerdán délután a bankközi devizapiacon, az eurót 241,75/85 forinton jegyezték, 30 fillérrel erősebben a kedd délutáni 241,45/55 forintos árfolyamnál. A lengyel gazdasági miniszter lemondásának hírére gyengült a zloty, ami gyengítően hatott a régió többi valutájára is. A piacon délutánra háttérbe szorult annak latolgatása, vajon eléri-e a sáv erős szélét a forint. A forint 14,36 százalékon állt délután a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 64 bázispontra közelítve meg a sávszélt. Élénk kereskedésről számoltak be a kereskedők a bankközi devizapiacon, az eurót 241,30 és 241,90 forint között jegyezték. A nemzetközi piacokon gyengülő dollárt Budapesten 180,40 és 181,50 forint között jegyezték, a délutáni 181,10/20 forintos árfolyam már csak 70 fillérrel volt gyengébb a 181,95/182,00 forintos keddi kurzusnál. A piacon a februári fogyasztói árindex pénteki közzétételére várnak, ezzel összefüggésben az általánosan várt jegybanki kamatcsökkentés mértékét és időzítését latolgatják. A jegybanknak olyan egyensúlyi állapotot kell megtalálnia, amely még elég kamatfelárat biztosít a külföldi befektetőknek ahhoz, hogy ne vonják ki tőkéjüket a magyarországi piacról. Ez a szint piaci vélemények szerint 7 százalék körüli, a mostaninál 1,25 százalékponttal alacsonyabb jegybanki alapkamatnál húzódik. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás London szerint nem támadják meg a forintot
Cikkek Ostorozta az erős forintárfolyamot Gyurcsány  
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 15:54
Ostorozta az erős forintárfolyamot Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán a Koreai Köztársaság fővárosában, miután tárgyalt a Samsung Electronics dél-koreai óriáscég egyebek mellett lapképernyőket előállító leányvállalata, a Samsung SDI vezetőivel. A befektetésekre vonatkozó döntéseknél nem kedvező szempontként merül fel a Samsung vezetői által erősnek és erősödőnek mondott forintárfolyam" - hangoztatta a háromnapos dél-koreai látogatáson tartózkodó magyar miniszterelnök Szöulban helyi idő szerint este tartott sajtótájékoztatóján. A Samsungra utalva rámutatott arra, hogy az erős forint erős – és egyre erősödő – euróval párosulva rontja egy olyan vállalat jövedelmezőségét, amely termelésének 80 százalékát exportálja. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek A Henkel bekebelezte a Biopont 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 15:06
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa tárgyaláson kívül hozott határozatában engedélyezte, hogy a Henkel Magyarország Kft. megvásárolja az Unilever Magyarország Kft. Biopon Üzletágát - közölte a Versenyhivatal. A tranzakcióval gyáregységek és termelési eszközök nem, csak a Biopon márkanévhez kapcsolódó gyártási és technikai ismeretek, bejegyzett védjegyek, marketing anyagok, vevői megrendelések, cégérték és egyéb szellemi termékek kerülnek a Henkel Magyarország Kft. tulajdonába. Az ügylet révén a Henkel Magyarország Kft. részesedése a mosószerek piacán az eddigi, 30 százalékot kis mértékben meghaladó mértékről 40 százalék fölé emelkedik.
Cikkek Beszállt a Retekért folyó harcba az Oracle 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 15:02
Éles küzdelem bontakozott ki az amerikai Oracle és fő riválisa, a német SAP között az amerikai kiskereskedelmi szoftverszállító, a Retek Inc. megszerzéséért. Az Oracle most - keddi, tőzsdezárás utáni ajánlata szerint - 9 dollárt kínál a cég egy részvényéért, készpénzben, míg az SAP februári, szintén készpénzes ajánlata 8,50 dollár volt. Az Oracle ajánlata így 525 millió dollárra értékeli a Retek Inc.-et, az SAP 496 millió dolláros ajánlatával szemben. Az Oracle az elmúlt napokban már felvásárolta a Retek részvényeinek mintegy 10 százalékát, 5,5 millió részvényt. A részvényesek az SAP részéről most az ajánlat emelésére várnak. Korábban az SAP azt közölte, hogy észak-amerikai leányvállalata, az SAP America Inc. végleges fúziós megállapodást írt alá az amerikai Retek kiskereskedelmi szoftverszállítóval. A Retek igazgatótanácsa állítólag már korábban jóváhagyta a végleges fúziós megállapodást, és egyhangúlag javasolta részvényeseinek az SAP-ajánlat elfogadását, de most úgy tűnik, a küzdelem még nem ért véget.
Cikkek Újabb lengyel csapás: lemondott a gazdasági miniszter 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 14:57
Benyújtotta lemondását Jerzy Hausner lengyel gazdasági miniszter, Marek Belka kormányának egyik kulcsembere. Hausner visszalépése - ha elfogadja a miniszterelnök - újabb csapás a hivatalban lévő kormány számára az idén várható parlamenti választások előtt.Elégedetlen felsővezetők
Cikkek Fogyasztóvédelem: ismerje meg jogait! 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 13:57
A Cora az idén is megszervezi az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen a "Fogyasztók hetét"
Cikkek Elégedetlen felsővezetők 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 13:24
A felső vezetők mindössze egyharmada elégedett a nem-pénzügyi vállalati teljesítményt mérő kritikus mutatók monitorozásával
Cikkek Munkalehetőségek állástalanoknak 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 13:19
Az áprilisban induló két közmunkaprogramba csaknem 2,7 milliárd forint felhasználásával 4.500 munkanélküli kapcsolódhat be féléves vagy ezt meghaladó időtartamra a településfejlesztési, illetve erdő-karbantartási tevékenységbe, s jut hozzá jövedelemhez - ismertette Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Az idén összesen 4 milliárd forint áll rendelkezésre a központi költségvetésben közmunkaprogramokra, de más tárcák, a területfejlesztés, intézmények, vállalatok forrásai révén ez 6,2 milliárd forintra egészül ki - jegyezte meg a miniszter. Hamarosan újabb közmunkaprogramokat hirdetnek meg, így például a Tisza-menti Vásárhelyi tervhez, a belvízvédelemhez, a Balaton környékének rendbe tételéhez, a parlagfű-mentesítéshez, az autópálya-építéshez, valamint a nemzeti parkokban végzendő feladatokhoz kapcsolódva - mutatott rá Csizmár Gábor. Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek Cseh autópiac: Skoda, Favorit 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 11:52
Csehországban jelenleg 13,53 év a személygépkocsik átlagos életkora, a gépkocsik központi nyilvántartásának megjelent adatai szerint. A cseh utakon manapság a leggyakrabban a Skoda Favorit gépkocsival találkozni, amelynek gyártását már jónéhány éve befejezte a Volkswagenhez tartozó cseh autógyár. A Skoda Favoritból jelenleg 286 679 van forgalomban, míg utódjából, a Skoda Felíciából kissé kevesebb, 283 786. A harmadik helyezett a Favorit elődje, a nyolcvanas évek második feléig gyártott Skoda 120 típus, ebből még 272 985.nek van rendszáma.
Cikkek Ki a legjobb bankvezér? 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 11:49
Akár ez is lehetne annak a gazdasági szimulációs játéknak a mottója, melyről a Népszabadság tegnapi száma számol be. A játék során egy európai középbank igazgatójaként kell döntéseket hozni arról, hogyan tehető még sikeresebbé a virtuális pénzintézet egy év alatt. A BankStars nevű játékot pénzügy, számvitel és befektetés elemző szakos végzős hallgatók számára hirdették meg. Március 2-án 53 négyfős csapat kezdte meg a vetélkedést, a döntőt április 20-án tartják.
Cikkek Mi lesz ma a BrandFocusban? 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 11:39
Ma 16 órakor a Gazdasági Rádió BrandFocus című műsorának vendége lesz Macher Szabolcs, az OMD ügyvezető igazgatója és Dreiszker Péter a CANON marketing vezetője.Hallgasson bennünket akkor is!BrandFocus: a marketingszakma hírei elsőkézből
Cikkek A Vodafone a legkisebb cseh mobilszolgáltatóra kacsintgat 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 11:35
A legkisebb cseh mobilszolgáltató, az Oskar esetleges felvásárlásáról tárgyal a brit Vodafone. Cseh sajtójelentések szerint az Oskar értéke 1,2 milliárd dollár körül van, adóssága 500 millió dollár. A cég jelenlegi taulajdonosa a kanadai Telesystem International Wireless (TIW). A Vodafone már a TIW kisebbségi partnere egy 3 milliárd dollár értékűre becsült román mobilcégben, a MobiFonban. A cseh Mladá Fronta Dnes úgy tudja, hogy a Vodafone vezérigazgatója, Arun Sarin a múlt hónapban Prágában tárgyalt, az Oskar viszont nem kívánta kommentálni az általa spekulációnak minősített hírt.
Cikkek Rába: 6 milliárd forint fejlesztési hitel 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 10:59
A Rába Rt. legnagyobb leányvállalata, a Rába Futómű Kft. 6 milliárd forintos hitelszerződést írt alá a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-vel. A cég a kölcsönt a fejlesztéseinek finanszírozására fordítja.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Fapados kényszerleszállás Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 10:49
Százöt utassal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre szerdán a Ferihegyi repülőtéren az egyik diszkont légitársaság gépe; a repülőgép 10.11-kor rendben leszállt - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. A Luton-Budapest járat fékszárny meghibásodása miatt hajtotta végre a kényszerleszállást - mondta Fórika Ibolya. Közölte: a repülőgép épségben leszállt, "szerencsére nem történt semmi baj".
Cikkek Dinamikusan nő a szlovák gazdaság 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 10:45
Szlovákia hazai összterméke tavaly 5,5 százalékkal nőtt, idézte Mikulás Dzurinda miniszterelnök becslését a Sme című lap. A szlovák statisztikai hivatal várhatóan csütörtökön ismerteti a tavalyi egész évi GDP-adatot. Korábban, novemberben, a szlovák pénzügyminisztériumban 5,0 százalékos növekedést valószínűsítettek tavalyról. A viszonylag nagy növekedést tavaly támogatta a növekvő tőkebeáramlás külföldről, és megtették a magukét a központi bank sorozatos kamatcsökkentései is, amellyel a bank a korona felértékelődése ellen igyekszik küzdeni, habár nem sok sikerrel.
Cikkek Elkészült az akadálymentesítési adócsomag 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 10:29
Elkészült a Pénzügyminisztériumban az akadálymentesítési adócsomag. Ennek keretében több mint 40 paragrafust és 3 mellékletet kívánnak módosítani. A tárca mind a társasági adóról, mind a személyi jövedelemadóról szóló fejezetben a köztartozásra vonatkozó szabályok pontosítását kezdeményezi. Karácsony Imréné államtitkár hozzátette: az egyéni vállalkozóknál és az őstermelőknél a helyi iparűzési adóhoz kapcsoló adóalap-csökkentés feltétele, hogy az adózónak ne legyen köztartozása az adóév utolsó napján.További adózási tudnivalók
Cikkek Élénk piacon erősödik a forint 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 10:19
A forint szerdán reggel is erősebben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 241,30/41 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 241,45/55 forintos árfolyammal. A hazai deviza 14,52 százalékon állt reggel a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 48 bázispontra közelítve meg a sávszélt. Továbbra is tartja magát az a vélemény, hogy külföldi spekuláció rövidesen - akár még a hosszú hétvége előtt - a 240,01 forint/eurós sávszélre juttatja a forintot. A forint erősségét nem fundamentális okok magyarázzák, és ugyanez mondható el a régió többi valutájáról is. Ezért terjedőben van az a vélemény, hogy esetleg egyszerre nagy zuhanás követi a jelenlegi lendületet - fogalmaznak a piacon. Friss devizaárfolyamokHosszú hétvége: támadás a forint ellen?
Cikkek Általános sztrájk Franciaországban 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 09:59
Egynapos általános sztrájkkal tiltakoznak a francia szakszervezetek a 35 órás munkahét bővítését célzó kormánytervek ellen, s ha már az utcán vannak, fizetésemelést is kérnek. A CSA közvélemény-kutató intézet által a L'Humanite kommunista napilap részére március 2-3-án készített telefonos felmérés szerint a franciák 69 százaléka támogatja a holnapi sztrájkot. eurohirek.hu
Cikkek Ipari termelés: +3,1 százalék 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 09:15
Előzetes adatok alapján az ipari termelés 2005 januárjában 3%-kal, míg munkanaphatástól megtisztítva 3,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 0,8%-kal emelkedett.
Cikkek Gyengülve kezdődött a tőzsdei kereskedés 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,87 pontos csökkenéssel 18.385,88 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záróértékhez képest 0,27 százalékos gyengülés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek Elkezdték a 13. havi nyugdíjak kézbesítését 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 09:05
Fokozott biztonsági intézkedések mellett tegnap indultak el a postások a 13. havi nyugdíj első részletével, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság március 7-ig adta át az utalványokat a Magyar Posta Rt-nek - írja a Népszava. A napilap cikke szerint a kézbesítés a korábbi gyakorlatnak megfelelően, ütemezetten történik, Budapesten tegnaptól, a nagyvárosokban mától, a további településeken pedig március 11-től csöngetnek a postások, a kézbesítést március 31-ig kell befejezni. A döntés mintegy 2,6 millió időset érint, fejenként átlagosan 23 ezer forinttal több járandóságot kapnak ebben a hónapban. Az idén a teljes 13. havi nyugdíj háromnegyedének második felét novemberben kapják kézhez az érintettek - írja a Népszava. Melyik nyugdíjpénztárat válasszam? Sokba kerül a nyugdíjak kézbesítése
Cikkek 200 euróra nőtt a nettó átlagbér Romániában 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:59
Romániában januárban 5,2 százalékkal nőtt a nettó átlagbér tavaly decemberhez képest, 7 233 398 lejre (200 euró). Januárban a bruttó átlagbér 9 514 658 lej (263 euró) volt, a nemzeti statisztikai hivatal adatai szerint ez 2,2 százalékkal alacsonyabb, mint decemberben. Elemzők szerint a bruttó átlagbércsökkenés mellett a nettó átlagbér-növekedés két tényezőnek volt köszönhető: részben a minimálbér 3 100 000 lejre történt emelésének, részben pedig a 16 százalékos egységes jövedelemadó bevezetésének. Az egymilliárd eurót közelíti a román biztosítási piac
Cikkek Jó adóévet zártak az önkormányzatok  
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:57
Tavaly összesen 366,61 milliárd forintnyi helyi adóbevételt értek el a települési önkormányzatok, ami 14,1 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit - derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes adataiból, melyről a NAPI Gazdaság számol be. A napilap cikke szerint a növekmény figyelemre méltó, mivel az elmúlt években rendre 9 százalékot tudtak csak elérni a helyhatóságok. Komoly kihívások előtt az önkormányzatokTovábbi adózási tudnivalók
Cikkek Tavasszal rekord szintre drágulhat az amerikai benzin 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:55
Tavasszal rekord szintre nő a benzin átlagára az Egyesült Államokban, gallononként (=3,78 liter) 2,15 dollár lesz. Az amerikai energiaügyi hivatal által ismertetett havi előrejelzésében azzal számolt továbbá, hogy az áprilistól szeptemberig tartó nagy autós kirajzás idején a benzin átlagára 2,10 dollár lesz, ami 20 centtel haladja meg az egy évvel korábbit. Az Egyesült Államokban a benzin ára tavaly májusban érte el eddigi csúcsát, a gallononkénti 2,06 dollárt. Sokat drágul a benzin és a gázolaj
Cikkek Megnyílnak az első hazai autóplázák 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:52
Két nagy, komplex szolgáltatást nyújtó autópláza is épül Budapesten, kihasználva a jármű-kereskedelemben életbe lépő enyhébb uniós szabályozást - írja a Világgazdaság. Az M3-as kivezető szakaszán épülő plázában harminc, a békásmegyeriben pedig legalább fél tucat márka modelljeit fogják árulni. Elsőként a Csiki-Bege Kft. autóplázája nyílik meg április második felében, Békásmegyeren. Várhatóan év végére megnyílik az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett épülő gigantikus autópláza is, ahol a beruházó, az e célra létrejött Európa AutóPláza Rt. Borús kilátások - a kisautóké a jövő
Cikkek Játsszon és konzultáljon ingyenesen szakértőnkkel! 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:50
Személyes konzultációs lehetőséget sorsolunk ki azon játékosaink között, akik játékunkban a március 7-ei héten küldenek a megadott tartalommal a 06-90-674-276 számra SMS-t. Az ingyenes szakértői konzultációra hitelfelvételi, befektetési témában irodahelyiségünkben, előre egyeztetett időpontban kerül sor. Az sms díja 240Ft + ÁFA. További információ a játékról és a nyereményekről
Cikkek Tovább drágul az olaj 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:45
Szerdán tovább drágult az amerikai könnyűolaj a szabadpiacon, a rendkívül hideg észak-amerikai időjárás közepette folytatódó spekuláció miatt, és mert az amerikai energiaügyi minisztérium kedden megjelent előrejelzése szerint a kínai kereslet várhatóan kevésbé csökken, mint korábban várták. Piaci elemzők most nem várnak termelésnövelést az OPEC legközelebbi, március 16-i miniszteri értekezletétől. Az északi-tengeri Brent ára szerda reggel kissé enyhült az újabb, keddi csúcsdöntés után. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 54,8 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordójáért pedig 52,8 dollárt adnak. Sokat drágul a benzin és a gázolaj
Cikkek Didergő számítógépek - hogy használjuk a laptopot hidegben? 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:33
Hideg időben a hordozható számítógépek meghibásodásának aránya észrevehetően megnő
Cikkek Folyamatosan romlik az amerikai cégek minősítése 
Privátbankár.hu | 2005. március 9. 08:09
Az utóbbi negyedszázadban töredékére csökkent a legmagasabb, "AAA" adósminősítésű amerikai vállalatok száma
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG