Cikkek
Cikkek Szíria a tárgyalások folytatását ajánlotta Izraelnek 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 14:51
A négy évvel ezelőtt megszakadt tárgyalások felújítását ajánlotta Szíria Izraelnek - közölte a szíriai alelnök. Abdel-Halím Haddám közölte, hogy a szír vezetés Abdullah Gül török külügyminiszteren keresztül juttatta el tárgyalási javaslatát Izraelnek. A szír alelnök, hangsúlyozta, hogy országa az ENSZ határozatainak megfelelően elkötelezett a közel-keleti békefolyamat mellett. A tárgyalások négy évvel ezelőtti félbeszakadását megelőzően az akkori izraeli kormány beleegyezett abba, hogy szinte teljes egészében kivonja csapatait a Golán-fennsíkról. Ariel Saron viszont ragaszkodik ahhoz, hogy Szíria és Izrael kezdje teljesen előröl a tárgyalásokat.
Cikkek Kiraboltak egy ferencvárosi postát 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 14:50
Kiraboltak egy IX. kerületi postahivatalt. Az eddigi vizsgálat szerint egy sötét ruhás, símaszkot viselő férfi lépett be kora délután a Lónyai utcai postahivatalba, feltehetően fegyverrel összeterelte az ügyféltérben tartózkodó három és a hátsó helyiségekben lévő két alkalmazottat és még meg nem határozott összegű pénz átadására kényszerítette őket - mondta a BRFK sajtóügyeletese. Sagyibó Melinda hozzátette: ügyfél nem tartózkodott a postahivatalban, lövés, sebesülés nem történt.
Cikkek Medgyessy szerint elsöprő többség támogatja közjogi javaslatait 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 14:49
A miniszterelnök szerint az emberek elsöprő többsége támogatja országértékelő beszédében elhangzott három közjogi kezdeményezését. Az ország lakosságának hetven százaléka támogatja a közös európai parlamenti lista állítását, több mint nyolcvan százalék pedig a közvetlen köztársaságielnök-választást és kilencven százalék ért egyet a kisebb parlament gondolatával - mutatott rá Medgyessy Péter a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában egy reprezentatív felmérésre hivatkozva.
Cikkek Szlovákiából keletre mennek a férfiruhagyártók 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 13:47
Az idén több férfikonfekció-gyártó helyezi át termelése egy részét Szlovákiából Ukrajnába, Fehéroroszországba és Bulgáriába. A vállalatok az alacsonyabb gyártási költségekkel indokolták a lépést. Egy varrónő Ukrajnában vagy Fehéroroszországban nyolcvan dollárt keres havonta, míg Szlovákiában háromszázharmincat - mondta az egyik cég vezérigazgatója.
Cikkek Az MDF munkaszüneti nappá tenné az Európa-napot 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 13:07
A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvénymódosító javaslatát, hogy 2004-től május kilencedike, az Európa-nap legyen munkaszüneti nap Magyarországon - jelentette be Herényi Károly. EU-csatlakozásunk történelmi léptékű döntés, melyről egy ünnep formájában kell megemlékeznünk" - mondta a képviselőcsoport vezetője. Hozzáfűzte: Magyarországon európai összehasonlításban rendkívül kevés a munkaszüneti napok száma, összesen tíz, míg más uniós országokban ennél kettővel-hárommal több.
Cikkek EU-csatlakozás: túl sok munka maradt 72 napra 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 12:36
A magyar törvényhozás ugyan elfogadta mindazokat a törvényeket, amelyek az európai uniós csatlakozáshoz kellenek, azonban a részletszabályok, illetve a végrehajtási utasítások tekintetében az államigazgatás lemaradásban van
Cikkek Feloldozást nyert a Tilos 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 12:12
Az ügyészségnek az az álláspontja, hogy a Tilos Rádióban karácsonykor elhangzott kijelentés nem valósítja meg a közösség elleni izgatás bűntettét, ezért a nyomozás megszüntetését javasolja - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Dobos Gabriella elmondta: február elején szóban egyeztetett az ügyészség és a Budapesti Rendőr-főkapitányság, s az erről készült "feljegyzés arról szól, hogy ez a cselekmény nem valósít meg bűncselekményt, ezért a nyomozást meg kell szüntetni". "Az ügyészség álláspontja szerint az elhangzott mondat nem valósítja meg a közösség elleni izgatás bűntettét" - közölte hozzátéve, hogy ezt az álláspontját rögzítette írásba az ügyészség a nyomozó hatóság kérésére".
Cikkek Magyar gazdaság: jobb, mint aminek látszik 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 12:11
A magyar gazdaság valós helyzete lényegesen jobb, mint a róla kialakult nemzetközi és hazai megítélés - mondta Göndör István, az MSZP vezérszónoka a Felelősen a gazdaságról című politikai vitanapon az Országgyűlésben. A kialakult bizalomhiány azzal függ össze, "hogy a pénzügypolitika mindkét ága, a fiskális és monetáris, tartalmi és kommunikációs hibákat követett el, hogy a kiélezett belpolitikai környezetben minden gazdasági kérdés túlpolitizálódott" - mondta.
Cikkek Jól megy a szeszesital 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 12:05
A brit Diageo, a világ legnagyobb szeszesital forgalmazója növelte legfontosabb termékeinek értékesítését üzleti évének első felében. Hasonló eredményekre számít a második félévben is, annak ellenére, hogy Európában egyenetlen a gazdasági fellendülés
Cikkek Átépítik a Ferihegyi 2A Terminált 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:56
Megkezdődött a Ferihegyi Repülőtér 2A terminál tranzitvárójának átalakítása, ami várhatóan május 15-ig tart - közölte a Malév. Az átépítés a már tavaly megkezdett repülőtér-korszerűsítés folytatása, amelyet a Budapest Airport Rt. indított el.
Cikkek Elfogták a baltás gyilkost 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:27
Elfogta a rendőrség azt a fiatal külföldit, aki a gyanú szerint baltával gyilkolt meg egy férfit a budapesti Nemzetvédelmi Egyetemen. A gyilkosság az eddigi adatok szerint ma hajnalban történt a felsőoktatási intézmény Hungária körúti létesítményében. A 27 éves örmény származású áldozatot a gyanú szerint egy 26 éves honfitársa végezhette ki egy baltával. Az elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták. Az ügy további részleteiről a BRFK délelőtt sajtótájékoztató keretein belül számol be.
Cikkek Osztalékot emel a Total 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:25
A francia Total olajvállalat tiszta nyeresége 1,59 milliárd euró volt a negyedik negyedévben, az előző évi 1,37 milliárd euró után. Bejelentették, hogy az osztalékot 15 százalékkal 4,70 euróra emelik részvényenként.
Cikkek 33%-os tulajdonrész is elérhető a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:24
A BÉT közgyűlése 83 százalékos többséggel elfogadta az MNB javaslatát. Eszerint előzetes felügyeleti kéréssel akár 33 százalékos tulajdonrészt is el lehet érni, és ezzel együtt módosították a korábbi legfeljebb 10 százalékos tulajdoni részről szóló részt.
Cikkek Megkezdődött a belga ámokfutó kihallgatása 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:12
Megkezdődött a belga ámokfutó rendőrségi kihallgatása Győrött - értesült a HavariaPress. Mint ismert, a férfit, aki a hét elején több határon áttörve érkezett meg Magyarországra, szerdán délután egy fővárosi szállodában fogták el. Kihallgatását ezek után, csütörtökön reggel kilenc órakor a nyugat-magyarországi megyeszékhelyen kezdték meg, ahol egyelőre - a helyi határőr igazgatóság feljelentése nyomán - hivatalos személy elleni erőszak, illetve közúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt hallgatják ki.
Cikkek Ma erősebb forint pozíció várható 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:09
Az euró 262 forint körül nyitott a bankközi devizapiacon, ugyanott, ahová szerdán késő este gyengült. A kereskedők úgy vélik, a mai államkötvény aukciók miatt megnövekedhet a forint iránti kereslet, ami erősebb forint pozíciót eredményezhet. Az ÁKK az ötéves 2009/C államkötvényből 35 milliárd forintnyit, a tízéves 2014/C-ből pedig 25 milliárd forintnyit kínál árverésre. A dollár erősödése a nemzetközi piacokon Budapesten is érezteti hatását: reggel 206,50/70 forinton kereskedtek az amerikai devizával, szemben a szerdán délután jegyzett 204,15/40 forintos árfolyammal. Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek Draskovics első miniszteri beszéde az OGY-ben 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:08
A kormány olyan gazdaságpolitikát szeretne, amely a növekedést és az egyensúlyt egyforma súllyal állítja a középpontba - mondta DraskovicsTibor pénzügyminiszter a Felelősen a gazdaságról című politikai vitanapon. Az Országgyűlés előtt miniszterként elmondott első beszédében hangsúlyozta: a magyar gazdaság erős és fejlődőképes, a fejlődés megvalósítását kiszámítható gazdaságpolitika segíti. A miniszter a gazdaságpolitika rövid távú céljai közül a költségvetés hiányának csökkentését és a fizetési mérleg hiányának mérséklését emelte ki.
Cikkek Román védővám a magyar hús ellen? 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 11:08
A román húsipari szövetség egyik vezetője nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Románia esetleg védővám bevezetéséhez folyamodik, ha Magyarországról túl nagy mennyiségű államilag szubvencionált sertéshús érkezne a román piacra. Egy román napilap a sertéstenyésztők és sertéshús-feldolgozók aggodalmainak hangot adva arról írt, hogy Magyarország - igyekezvén az EU-csatlakozásig megszabadulni húskészleteitől - az élősertés esetében tonnánként 250 euróig, a hasított sertésnél pedig 540 euróig terjedően megemelte az export állami támogatását. A magyar sertéshús körülbelül kilónként 31 ezer lejes áron érkezik Romániába, miközben a román sertéstenyésztők termelési költségei elérik a 41 ezer lejt (azaz egy eurót) is kilónként.
Cikkek Jön Chirac - aláírják az M5-ös szerződéseket 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 10:11
A vételár fele visszakerülhet az Állami Autópálya-kezelőhöz a vásárlás után - Jacques Chirac is részt vesz a ceremónián
Cikkek Jövő héten körülvehetik a gazdák a fővárost 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 09:55
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a demonstráló gazdák megbízottai kora délután találkoznak szakértői egyeztetésre - állapodtak meg a tiltakozók és az FVM képviselői. A demonstráció-szervezők szerint csak annyi pozitívum történt szerdán, hogy a szaktárca vezetői szóba álltak a demonstrálók képviselőivel. A tiltakozók azonban bizakodnak az eredményben. Az Országos Demonstrációs Bizottság továbbra is végzi a budapesti bevezető utakra a jövő hétre tervezett tiltakozások szervezését. Medgyessy Péter miniszterelnök ugyanakkor kijelentette: Nem a kormány áll szemben a gazdákkal, hanem a felvásárlók.
Cikkek Visszaesett a kőolaj ára 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 09:54
Kissé visszaesett a kőolaj ára a szabadpiacon a szerdán elért négyheti csúcsról. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciatípus a legközelebbi, áprilisi határidőre reggel hordónként 30,84 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén a nyitás előtti nem hivatalos piacon, 15 centtel olcsóbb a szerdai zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre reggel hordónként 35,35 dollár volt a New York-i árutőzsde elektronikus jegyzésében, 10 centtel olcsóbb a szerdai zárónál.
Cikkek Kovács ajánlatot tesz a közös lista vezetőjére 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 09:53
Kovács László, az MSZP elnöke a parlamenti pártok képviselőivel azokról a témákról kíván egyeztetni, amelyeket a magyar frakciótagoknak pártállástól függetlenül képviselniük kellene az Európai Parlamentben. A parlamenti pártok a szocialisták kezdeményezésére egyeztetnek a közös európai parlamenti választási listaállításról, amit Medgyessy Péter kormányfő vetett fel országértékelő beszédében. A miniszterelnök korábbi közlése szerint a megbeszélésen Kovács László MSZP-elnök javaslatot tesz arra, ki vezesse a közös listát.
Cikkek 10 ezer évente bekövetkező jelenséget fotózott a NASA 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 08:39
Első ízben készített bizonyító felvételeket két műhold egy óriási űrbeli fekete lyukról, amely kettétépett és részben "felfalt" egy csillagot. Az NASA közleménye szerint a röntgensugarakkal rögzített jelenséget már régóta sejtették, de még soha nem tudták megerősíteni. Az asztronómusok szerint a csillag túlságosan közel került a fekete lyukhoz, így történhetett meg a 10 ezer évenként egyszer látható ritkaság.
Cikkek A Nagyok összeültek az EU feje fölött 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 08:36
Csúcstalálkozó Berlinben - Pat Cox szerint szégyenteljes a munkavállalás akadályozása
Cikkek Reflektorfényben az agrárdemonstráció 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 08:24
Cikkek Közeledtek az álláspontok, még nincs megállapodás 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 08:01
Folytatódnak a tárgyalások a gazdák és a minisztérium között, Medgyessy óva int a politikai hiénáktól - a Lelkiismeret 88 is szóhoz akart jutni a tüntetésen
Cikkek Draskovics meghúzta a derékszíjat 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 07:51
150 milliárdos megszorítás - 1365 milliárdos fejlesztésekről is tárgyalt a kormány
Cikkek Jelentősen csökkent az amerikai építkezések száma 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 07:36
Tegnap a New York-i tőzsde részvényindexe 10672 ponton zárt, az előző naphoz képest 43 pontos, 0,4 százalékos veszteséggel. A piacokat elbizonytalanította, hogy az Egyesült Államokban januárban meglepetésre 7,9 százalékkal csökkent a megkezdett lakóingatlan-építkezések száma és a mutató 5 hónapja először mutatott csökkenő irányzatot. Elemzők 4,3 százalékos esésre számítottak. Tőzsdezáráskor az euró 1,2678 dollárt ért a New York-i pénzpiacon, a dollár 106,80 jenig erősödött.
Cikkek A Gallup szerint kétpárti lenne az Országgyűlés 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 07:34
Kilenc százalékkal előzi meg a biztos szavazók körében a Fidesz az MSZP-t - idézi a Magyar Gallup Intézet friss felmérését a Magyar Nemzet. A megkérdezettek 33 százaléka a Fidesz listájára szavazna, 24 százalék pedig az MSZP-t támogatná. Az SZDSZ és az MDF egyaránt elbukna az 5 százalékos küszöbön.
Cikkek Kiszivárgott adat az iráni katasztrófáról 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 07:31
A legújabb adatok szerint 295 halottja van az iráni vonatszerencsétlenségnek, amelyben felrobbant és kigyulladt egy veszélyes vegyi anyagokkal, üzemanyaggal és műtrágyával megrakott, 51 vagonból álló vasúti szerelvény. A halottak számát tartalmazó újabb jelentést, amely a belügyminisztérium számára készült, egy magát megnevezni nem akaró helyi állami tisztviselő mutatta meg újságíróknak, jelezve, hogy valószínűleg ez az adat sem végleges még.
Cikkek Engedély nélkül is felállítják a Teleki-szobrot 
Privátbankár.hu | 2004. február 19. 07:29
A Teleki Pál Emlékbizottság a néhai miniszterelnök halálának évfordulóján, április 3-án felállítja a Teleki Pál-szobrot, annak ellenére, hogy a Fővárosi Közgyűlés városvédelmi bizottsága rendkívüli ülésén visszavonta az engedélyét. Csicsery-Rónay István, az emlékbizottság elnöke közleményében jelezte, a testület sajnálattal vette tudomásul a főpolgármester, a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága, valamint várostervezési és városképvédelmi bizottsága döntéseit, de továbbra is várja a Fővárosi Közgyűlés kedvező határozatát. Az emlékbizottság ugyanakkor egyetért azzal, hogy "le kell folytatni az eddig elmaradt társadalmi vitát Teleki Pál történelmi szerepéről".
Cikkek Enyhén lefelé mozdult a BUX 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 17:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,08 pontos csökkenéssel, 9.837,50 ponton zárt szerdán - az előző napi záró értékhez képest ez 0,13 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma magas, 9,63 milliárd forint volt. A Matáv 0,49 százalékkal 813, az OTP 0,60 százalékkal 2.980 forintra gyengült. A Mol előző napi záró árán, 6.700 forinton fejezte be a szerdai kereskedést. A Richter 0,42 százalékkal 23.800 forintra drágult. Az Egis 0,97 százalékkal 10.400 forintra drágult, 165 millió forint értékben cserélt gazdát. A Danubius ára 3,12 százalékkal 3.300 forintra nőtt.
Cikkek 60 millió dollárt nyert az állam a keddi Mol-eladással 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 17:34
A Mol-részvények eladását 60 millió dollár minősíti, ennyivel több pénz folyt be most annál, amennyit az ÁPV Rt. tavaly decemberben kapott volna a papírokért
Cikkek 10 milliárdot vonnak el az oktatási tárcától 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 17:06
Az oktatási tárcától várhatóan 10 milliárd forintot vonnak el a kormányzati megtakarítások részeként - közölte Magyar Bálint. A miniszter elmondta, az elvonás a tárca költségvetését közvetlenül 8,6 milliárd forinttal érinti és további 1,4 milliárddal a kapcsolódó területeket, többek között a szakképzési alapot. A takarékossági intézkedések a felsőoktatási intézményeket nem érintik. A miniszter elmondta, a megtakarításokat a tervek szerint az igazgatási költségek mérséklésével, az alapítványi támogatások csökkentésével hajtják végre, illetve a beruházási programok jelentős részben magántőke bevonásával valósulnának majd meg, a tárcától várhatóan 20-30 dolgozót bocsátanak majd el.
Cikkek Idén is jó befektetés lesz az ingatlan 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 17:04
A vártnál nagyobb mértékben emelkedhetnek idén az ingatlanárak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt ma közzétett vizsgálatából. A használt lakások esetében 6%-os, míg az új építésűeknél 9%-os emelkedésre lehet számítani. A legnagyobb árnövekedés várhatóan az idén az építési telkek piacán lesz, itt az átlagos növekedés 15% körül várható. Magyarország uniós csatlakozása viszont nem befolyásolja az ingatlanárak alakulását.
Cikkek Európa-terv: 1365 milliárdnyi fejlesztés  
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 17:01
Az Európa-terv keretén belül összesen 1365 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon - mondta Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: az Európa-terv híd az Európai Unió céljai, támogatása és a kormány szándékai között, továbbá tartalmazza a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjait is, kiszámítható, stabil környezetet teremt a fejlesztések, az emberek, az egyes közösségek, a gazdaság szereplői számára.
Cikkek A MOL és a PKN az Unipetrol ellen fordult (részletes) 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 16:55
Az Unipetrol nem bocsátott elegendő információt a két társaság rendelkezésére, holott ez alapfeltétele annak, hogy reális kötelező erejű vételi ajánlatot tehessenek
Cikkek Jó kilátások a világgazdaságban 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 16:47
Gyorsul a következő hónapokban a világgazdasági élénkülés - jósolja a müncheni IFO gazdaságkutató intézet. Az IFO világgazdasági hangulatindexe a három hónappal ezelőtt végzett felmérés óta 100,2 pontról 111,0 pontra emelkedett. A tanulmány szerint a világgazdaságban már közel egy éve tart a kedvező, élénküléssel jellemzett folyamat. A megkérdezettek elsősorban a jelenlegi üzleti helyzetet értékelték kedvezőnek, de a következő hónapokra vonatkozó gazdasági várakozások indexe is javult. A világ egészében a fogyasztói árak az idén átlagban 2,7 százalékkal fognak drágulni, az euróövezetben pedig az infláció a 2 százalékos határ alatt marad. Az Egyesült Államokban 2,2 százalékos lesz a fogyasztói árak emelkedése, vagyis elmarad az amerikai központi bank által elfogadhatónak tekintett 2,5 százalékos mértéktől.
Cikkek A szlovének jogellenesen drágítják a magyar húst 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 15:52
Magyarország tiltakozó levelet küldött Szlovéniának a magyar élősertésre és sertéshúsra bevezetett importilleték ügyében
Cikkek Eladta volna BMW-jét a belga ámokfutó 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 15:40
Elfogták azt a belga férfit, aki áttörte a rajkai határt. A HavariaPress értesülése szerint az ámokfutót a belvárosi Korona szállóban vették őrizetbe, ahol az éjszakát töltötte, és ahová magyar kísérővel jelentkezett be. Az éjszaka egy budapesti mulatóban cseh koronával akart fizetni és amikor azt nem fogadták el, meglehetősen arrogánsan reagált. A szórakozóhelyen autókereskedőnek adta ki magát, és megpróbálta eladni BMW-jét, amellyel megállás nélkül átszáguldott a szlovák-magyar határon. A határőrség hatósági személy ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, a közlekedés biztonságának veszélyeztetése és illegális határátlépés miatt tett feljelentést a belga állampolgárságú férfi ellen. A belga férfi nem szerepel az Interpol nemzetközi nyilvántartásában, és nem tudnak arról, hogy Magyarországon vagy külföldön bűncselekmény elkövetése miatt érvényben lenne ellene elfogatóparancs.
Cikkek Mégis mehetünk dolgozni Nagy-Britanniába 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 15:35
Brit lapértesülések szerint nem az új EU-tagállamok polgárainak munkavállalási jogát, hanem a szociális juttatásokhoz való hozzáférést szigorította a brit kormány. Az intézkedéscsomag részleteit csak a jövő hét elején jelentik be a brit alsóházban. A kereskedelmi és ipari miniszter ma a BBC rádiónak azt mondta: a brit kormány változatlanul szükségesnek tartja a szabad munkavállalás engedélyezését a májusban csatlakozó új tagállamoknak, ugyanakkor egyértelmű utalást tett arra, hogy a hangsúly a jóléti rendszerrel történő visszaélések megakadályozásán van. A többi tagállam által sorra bejelentett korlátozások után Nagy-Britannia maradt az egyetlen nagy EU-tagország, amely hivatalosan még érvényben tartja ígéretét a munkaerőpiac korlátozás nélküli megnyitására a május 1-jei bővítés első pillanatától.
Cikkek Megkapják fizetésüket a Hajdú-Bét dolgozói 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 15:22
A Hajdú-Bét Rt. 1500 dolgozója megkapja fizetését, miután Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter közbenjárására 30 nap helyett 3 nap alatt kiutalták a pénzt a bérgarancia-alapból. A tárca közleménye szerint a 142 millió forint már hétfőn megérkezett, így nincs akadálya annak, hogy a dolgozók megkapják járandóságukat. A bérgarancia-alapból kapott összeg visszatérítendő támogatás, azt a felszámolónak a keletkező bevételekből kell majd megtérítenie.
Cikkek Javult a fővárosi ingatlan index 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 14:34
Javult a fővárosi ingatlan index - erről számol be a GKI Gazdaságkutató és a Wallis Ingatlan Rt. által közösen készített felmérés. Az index értéke mínusz 18,3 pont volt tavaly a negyedik negyedévben, ami csaknem hatpontos javulás az előző negyedévhez képest. Akar László, a Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója elmondta: a lakáspiacot jelentősen befolyásolták a kormányzati intézkedések, azok hatására sokan előrehozták a 2004-re tervezett vásárlásaikat. Az idén a legnagyobb árnövekedést az építési telkeknél várják, ahol az átlagos árnövekedés 15 százalék is lehet. Az új lakóingatlanok esetében a költségek és a telkek árának növekedése miatt 9 százalékos áremelkedést várnak, míg a használt lakások értéke a várható inflációval megegyezően 6 százalékkal nőhet.
Cikkek Orbán puccsnak minősítette a Mol tranzakciót 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 14:02
Orbán Viktor felszólította az "illetékeseket", hogy adjanak tájékoztatást arról, miért titokban és milyen feltételek mellett adták el a Mol Rt. részvényeinek tekintélyes részét
Cikkek Felrobbant egy vonat Iránban: több mint kétszáz halott 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 13:25
Több mint kétszáz ember meghalt, további háromszázötven pedig megsérült reggel Irán észak-keleti részén egy ként, benzint és műtrágyát szállító vonaton történt nagy erejű robbanásban. A halottak között számos tűzoltó van, akik a vonatot pusztító lángokkal küzdöttek, amikor a robbanás bekövetkezett. A szerelvény tizenhét kocsijában ként, hatban benzint, hétben trágyát, tízben pedig gyapotot szállított - közölte egy helyi katasztrófavédelmi illetékes. Az iráni állami televízió két vonat összeütközéséről számolt be.
Cikkek A románoknak adnánk a NATO-radarállomást? 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 13:23
Román lapértesülések szerint Magyarország Romániának akarja átadni a környezetet veszélyeztető mecseki NATO-radarállomás megépítését. Egy helyi napilap magyar környezetvédőkre hivatkozva, a Zengő-hegyi környezetvédelmi megmozdulásról szóló beszámolójában azt írta: a néhány hónapon belül ténylegesen NATO-taggá váló Románia, mint helyszín, megvalósítható alternatíva lehet az eredetileg kiszemelt Dél-Magyarországgal szemben a lokátorállomás megépítésére.
Cikkek Ma tárgyal a kormány először a megszorításokról 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 13:20
Ma tárgyalja a kormány első változatban a költségvetési takarékossági csomagot - erősítette meg a pénzügyminiszter. Draskovics Tibor hangsúlyozta: az államháztartás évközi kiigazításáról van szó. A pénzügyminiszter cáfolta azt a lapértesülést, miszerint az agrártárcától összesen nyolcvanötmilliárd forintot vonnának el. Kijelentette: a megtakarítás a minisztérium esetében ennek az összegnek a huszadrészét sem fogja elérni és a támogatásokból egyetlen fillért sem vesznek el. Az önkormányzatok esetében kifejtette: a kormányzati normatívákat nem csökkentik és a helyhatóságok saját bevételeit sem kurtítják meg, itt csak a pályázati pénzeknél lesz valamelyest szűkítés.
Cikkek A Gazdasági Bizottság támogatta az új Monetáris Tanács-tagokat 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 13:19
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága egyhangúlag támogatta Hardy Ilona és Bihari Vilmos kinevezését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává. Gál J. Zoltán kormányszóvivő február hatodikán jelentette be, hogy Hardy Ilonát és Bihari Vilmost javasolja Medgyessy Péter miniszterelnök és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Monetáris Tanács új tagjainak. A jelöltek kinevezésével a külső tagok száma bővül, így a testület létszáma eléri a kilenc főt. A Riecke Werner távozásával megüresedett alelnöki helyre egyelőre nem jelöltek senkit.
Cikkek Magyar katonák is megsérültek a hillai merényletben 
Privátbankár.hu | 2004. február 18. 13:14
Magyar katonák is megsérültek az iraki Hillában, amikor kora reggel öngyilkosmerénylők pokolgépet robbantottak a lengyel kontingens támaszpontjánál, a magyar szállítózászlóalj lakóépületeitől mintegy száz méterre. Matyuc Pétert, a Honvédemi Minisztérium (HM) kommunikációs főigazgatója elmondta: a magyar szállítózászlóalj a merénylet után is folytatja feladatainak végrehajtását Irakban. Közben itthon az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a Fidesz a hillai merénylet miatt. Keleti György, a bizottság MSZP-s elnöke elmondta, nem zárkózik el a rendkívüli ülés összehívásától, de ennek - mint mondta - csak azután van értelme, hogy a HM megfelelő információkkal rendelkezik arról, hogy mi történt. Az MDF felszólítja a kormányt és a parlamentet: azonnal rendelje haza a magyar katonákat Irakból, és ezért újra benyújtja sürgősséggel az Országgyűlésnek az erről szóló indítványát - közölte Gémesi György, országgyűlési képviselő. Medgyessy Péter kormányfő és a honvédelmi miniszter délután videotelefonon lép kapcsolatba az iraki magyar szállítózászlóalj parancsnokával. A magyar katonákon kívül hat lengyel és egy amerikai katona sebesült meg. A támadásban a hillai kórház adatai szerint tizenegy iraki vesztette életét és harminchárom sebesült meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG