Cikkek
Cikkek
Inflációt meghaladó bővülés várható az IT szektorban
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 12:51
Az IQSYS Informatikai Rt. az idén a teljes informatikai ágazat növekedését
6-8 százalékra becsüli - közölte a társaság. A közlemény szerint a piac csak 2007-től, a Nemzeti Fejlesztési Program második ütemének beindulása után vesz majd igazi
lendületet. Az elemzés szerint 2005-ben a fejlődés egyik motorja továbbra is
a banki-pénzügyi szektor lesz, az államigazgatás pedig idén még a tavalyinál
is kevesebb informatikai fejlesztést hajt végre. Nem feltétlenül igaz ez ugyanakkor a helyi közigazgatásra: a cég értékelése szerint az idén már az uniós támogatások is növelik e
terület fejlesztési lehetőségeit. A társaság az iparon belül elsősorban a kis- és
középvállalati-szektor előretörését várja: így például a
vállalatirányítási és az ügyfélkapcsolati rendszerek területén.
Emellett a nagyvállalatok érdeklődése is nő a fejlett informatikai
megoldások iránt.
Cikkek
Bizottsági támogatás a magasabb költségtérítésnek
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 12:48
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Foglalkoztatási
és Munkaügyi Bizottsága hétfői ülésén azt a törvényjavaslatot, amely
szerint kilométerenként három forintról kilenc forintra emelnék a
munkába járásra adómentesen adható gépkocsi-költségtérítést. A javaslat indoklása szerint a költségtérítés 1995 óta nem
változott. Az emelés sem fedezi a tényleges gépkocsi-használat
költségeit, a kilenc forint is körülbelül a MÁV- vagy Volán-bérletek
árának felel meg. Azoknak nyújt majd segítséget, akik csak
gépkocsival tudnak eljutni munkahelyükre. További adózási tudnivalók
Cikkek
Világbanki elnökség: Bono méltó jelölt lenne, de ...
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 12:44
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Bono, a U2 együttes énekese is
méltó jelölt lenne a Világbank elnöki posztjára, de sajnos az ír
énekes nemzetisége "nem megfelelő" ehhez. Snow ezzel arra utalt,
hogy a világbanki elnökök hagyományosan amerikai, és várakozásai
szerint ezúttal is ez lesz a helyzet. Konkrét találgatásokba a
jelöltek személyét illetően nem bocsátkozott.
A U2 énekesének nevét a Los Angeles Times vetette fel a múlt
hónapban. A Világbank jelenlegi elnöke, James Wolfensohn - aki születését
tekintve ausztrál, és csak később vette fel az amerikai
állampolgárságot - júniusban távozik posztjáról. A jelöltek között volt Paul Wolfowitz amerikai védelmi
miniszterhelyettes, aki azonban nem kíván élni a lehetőséggel, és a
brit sajtó - nem véve tudomást a hagyományos európai-amerikai
felosztásról - Gordon Brown brit pénzügyminiszter nevét is
fölvetette. Nagy esélyesként a Hewlett-Packard cég volt
vezérigazgatóját, Carly Fiorinát emlegetik.
Cikkek
Hamarosan döntenek a német topmenedzserek fizetésének közzétételéről
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 11:39
A német igazságügy-minisztérium hamarosan eldönti, javasolja-e a német
vállalati felsővezetők fizetése nyilvánosságra hozatalának törvényi
előírását. A Handelsblatt című német gazdasági lapnak nyilatkozva
Brigitte Zypries német igazságügy-miniszter elmondta: e hónap végén
- miután a legtöbb évvégi zárás a részvényesi közgyűlések számára
elkészül - többet tudnak majd. Az egyes vezetőségi tagok javadalmazásának részletes közreadása
a három éve életbe lépett cégirányítási kódex vitatott ajánlása.
Zypries szerint azonban a kódex etikai elemét erősíteni kellene. A
cégeknél a bérek általános alakulását a vezetői fizetések
nagyságának további feltételeként lehetne felvenni a
magatartásgyűjteménybe - mondta.
Cikkek
Mi várható a héten - makrogazdasági kitekintő
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 10:55
Konjunkturális szemszögből nézve nyugodt idők jönnek. A hétfői svájci munkanélküliségi ráta után kedden szinte alig jelenik meg valamilyen mutató. A hét közepén jelennek meg Japánban a korai és az egy időben futó indikátorok mutatói. Januárban az angol ipari termelés várhatóan 0,2 %-kal, a német pedig 1,2 %-kal nőtt. A szerda csúcspontja a Beige Book megjelenése lesz (Amerikai Jegybank). Alan Greenspan pedig valószínűleg tartja magát az eddigi növekedési és inflációs kijelentéseihez.Csütörtökön jönnek a német januári kereskedelmi- és teljesítménymérleg mutatói. A exportnál várható a növekedés. Közgazdászok 11 milliárd Eurós kereskedelmi mérlegtöbbletre számítanak. Az olasz negyedik negyedéves 1,0 %-os BIP hagy némi kívánnivalót maga után. Szintén csütörtökön dönt a Bank of England az alapkamatról. A spekulációk ellenére változatlanul 4,75 %-ra várjuk az alapkamatot. Az amerikai első munkanélküli segélykérelmek valahol 310.000 körül produkálnak feltehetőleg. A nagykereskedelem raktárkészletei pedig 0,7 %-kal emelkednek az előző havi 0,4 % után.A hét végén jelenik meg a Japán fogyasztói bizalom. Az előrejelzések 48 pontot ígérnek. Az OECD kiadja a januári korai indikátorokat, ahol 106,2-re várják az értékeket. Az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken jelenti a januári kereskedelmi mérleg adatait. Közgazdászok 56,7 milliárdos deficitet várnak. Ezzel a külkereskedelmi mínusz magas szinten stabilizálódna. A 2004-es több mint 600 milliárd USD-os deficit és az 57,3 milliárd USD-os háromhavi átlag semmi jóval nem kecsegtetnek.
Global FX
Cikkek
Eredményesen füstölögtek a német vendéglátósok
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 10:20
A német vendéglátóipar erős lobbierejének köszönhetően nagy eredményt el: csak három év múlva kell két részre osztani az ország éttermeit a dohányos és a nem dohányzó vendégek számára. A német éttermeknek fele-fele arányban kell majd helyet biztosítaniuk dohányzó és nem dohányzó vendégeiknek. A kormány és a vendéglátóipar képviselői között született megállapodást a Német Szálloda- és Étterem-Tulajdonosok Egyesülete is elfogadta. A szabályozás 2008. március 1-én lép életbe. Az egészségügyi minisztérium javaslatára megszületett irányelv egyelőre nem rendelkezik szankciókról, továbbá felmentést ad a bárok, kocsmák és zenés klubok számára.
eurohirek.hu
Cikkek
Az egymilliárd eurót közelíti a román biztosítási piac
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 10:18
A román biztosítási piac növekedése az idén valószínűleg nem éri el a
20 százalékot, de megközelíti az egymilliárd eurót a tavalyi 863
millió eurós összes díjbevételhez képest - mondta a romániai
biztosítók és viszontbiztosítók országos szövetségének
elnöke, Cristian Constantinescu. A biztosítási díjak tavalyi, átlagosan 35 százalékos emelkedése nyomán nagyobb ütem is várható lenne, de most már érződik
az árverseny, a biztosítók 10 százalékot elérő kedvezményeket
kínálnak - idézte Constantinescut a Rompres hírügynökség hétfőn.
Cikkek
Ingatlanpiac: gyenge magyar és osztrák év
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 10:02
Egy brit felmérés óvatosságot tanácsol az új tagországokban befektetni kívánóknak a piacok bizonytalanságai miatt
Cikkek
Nem változott a forint jegyzése
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 09:55
A forint reggel erősen nyitott a bankközi devizapiacon, az euróval
241,90/242,00 forinton kereskedtek, gyakorlatilag azonos árfolyamon
a péntek délutáni 241,95/242,05 forintos jegyzéssel. A hazai deviza 14,31 százalékon állt a 15 százalékos ingadozásisáv erős oldalán, 69 bázispontra közelítette meg a sávszélt. A piacon a múlt heti tendencia folytatódására számítanak, az
euró jegyzését 241,50-242,70 forint közötti sávba várják. Az
árfolyamok mozgását továbbra is a régiós piacok és a dollár
változása határozzák meg, de figyelemmel kísérik az államháztartási
hiány délután megjelenő előzetes január-februári adatait is. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Erősödő fapados verseny - csökkent az easyJet foglaltsága
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 09:15
Az egyik vezető európai olcsó jegyes légitársaság, a brit easyJet
februárban 2,169 millió utast szállított, 16 százalékkal többet a
tavaly februári 1,865 milliónál. A verseny azonban erősödik: csökken az egy jutasra jutó
bevétel az árkedvezmények miatt, és csökkent az easyJet járatainak
foglaltsága is, 85,9 százalékra az egy évvel korábbi 88,6
százalékról. A múlt héten a fő versenytárs, az ír Ryanair az utasszám 13
százalékos növekedéséről számolt be tavaly februárhoz képest, 2,12
millióra.A Malév felveszi a kesztyűt
Cikkek
Emelkedéssel kezdte a napot a BUX
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 09:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,96 pontos emelkedéssel,
18.219,80 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,87 százalékos erősödés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Egy év alatt ezerrel nőtt a működő üzletek száma
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 09:10
2004. december 31-én Magyarországon 112,1 ezer gazdasági szervezet összesen 166,2 ezer kiskereskedelmi üzletet működtetett - közölte a Központo Statisztikai Hivatal. Tavaly a négy negyedévben összesen 24,9 ezer új üzlet kezdte meg a működését, míg 23,9 ezret bezártak, így a 2003 december 31-i állapothoz képest mintegy ezerrel nőtt a működő üzletek száma, ami a kiskereskedelmi üzlethálózat 0,6%-os bővülését eredményezte. Az üzletszám emelkedésének döntő hányada (779 üzlettel) a IV. negyedévben következett be.
Cikkek
Mégis lesz versenyhivatali felelősségre vonás paprikaügyben?
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 09:05
Várhatóan nem marad el a tavalyi fűszerpaprika-botrányba keveredett cégek versenyjogi felelősségre vonása - írja a Világgazdaság. A napilap úgy tudja, a Gazdasági Versenyhivatal a napokban befejezte a Kalocsai Fűszerpaprika Rt., a Szegedi Fűszerpaprika Rt., a sükösdi Házi Piros Paprika Kft., a Naturalpár Kft. és a Rubin Paprikafeldolgozó ellen indított vizsgálatot. A cégek nem tüntették fel, hogy termékeik egy részébe brazil őrleményt kevertek - írja a napilap. A cikk szerint ezért szakértők szerint megállhat velük szemben, hogy a "fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást" tanúsítottak. Az importot tartalmazó termékek "tisztán" hazai áruként kerültek forgalomba. A versenytanács még márciusban megtárgyalja az ügyet.Több ezer kiló mérgezett paprika került az országba!
Cikkek
A Malév felveszi a kesztyűt
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:55
A Malév egy részét kiszervezik és felkészítik az eladásra; új járatokat indítanak, és nem csak Ferihegyről - egyebek mellett ezt tervezi a magyar légitársaság irányítását alig három hete átvevő páros, Gönci János vezérigazgató és Hónig Péter elnök - írja a Magyar Hírlap. A cikk szerint az állami vagyonkezelő most értékeli a cég privatizációs pályázatára beérkezett ajánlatokat. Az új vezetők azonban arra az esetre is felkészülnek, ha most sem sikerül eladni a Malévet. Ha hosszabb ideig maradnak, készek felvenni a harcot a fapados légitársaságokkal is. A napilap szerint így bár a cég elsősorban az igényesebb utasokat szeretné megszerezni, azonban a tervek között szerepel olcsóbb járatok indítása is.Malév-privatizáció: hátha most sikerül...
Cikkek
Belváros: megvannak a magyar feliratok
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:52
A budapesti belváros (Erzsébetváros, Terézváros, Lipótváros) boltosai és vendéglátósai a helyi illetékesek szerint megtették, amit megkövetelt a törvény. Az V., a VI. és a VII. kerületben már nincs, vagy csak elvétve akad olyan portál, ahol az idegen nyelvű felirat mellett ne szerepelne magyarul is, mivel foglalkoznak, mit kínálnak - derült ki a Népszabadság körkérdése nyomán.
Cikkek
Nem várható a kínai jüan felértékelése
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:51
A kínai devizahatóság vezetője, Kuo Su-csing ismét elutasította a jüan felértékelését, és hozzátette, hogy a kínai valutát ezentúl is szűk sávban fogják tartani. A jüan felértékelése nem tenne jót sem a kínai gazdaságnak,
sem a világgazdaságnak - mondta újságíróknak a kínai parlament ülésének szünetében. Úgy vélte, előbb-utóbb majd a piaci erők határozzák meg a jüan értékét, de a haladás efelé fokozatos lesz, és egyelőre nincs is semmiféle menetrend ilyen céllal - mondta.A kínai pénzügyi kormányzat az 1997/98-as ázsiai fizetési válság óta 8,28 dollár közelében tartja a jüant. Kereskedelmi partnerei, főleg az Egyesült Államok, régóta panaszolják, hogy a jüan árfolyama túl alacsony a kínai gazdasági alapok erejéhez és a tartalékok nagyságához képest, és ez meg nem érdemelt árelőnyhöz juttatja a kínai árukat a világpiacon.Friss devizaárfolyamok
Cikkek
A Deutsche Börse lemondott a londoni értéktőzsdéről
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:50
A frankfurti értéktőzsdét üzemeltető Deutsche Börse részvénytársaság kiszállt a londoni értéktőzsdéért folyó versenyből, bejelentvén, hogy visszavonja ajánlatát. A Deutsche Börse részvényenként 5,30 fontot kínált az
LSE-ért, összesen 1,3 milliárd fontot, azonban az ajánlatot az LSE vezetése már kétszer visszautasította, és legutóbb a Deutsche Börse legnagyobb részvényesei is megelégelték a kísérletezést. A Deutsche Börse ugyanakkor fenntartotta a jogot, hogy új ajánlatot tegyen, ha a másik versenytárs, a párizsi, a brüsszeli, az amszterdami és a lisszaboni értéktőzsdét, valamint a londoni LIFFE határidős és származékos piacot működtető Euronext tőzsdetársaság konkrét ajánlatot tesz. A Euronext többször határozottan jelezte érdeklődését az LSE iránt, de árajánlattal még nem hozakodott elő. Versenyfutás a londoni tőzsdéért: bajban a németek
Cikkek
Kissé mérséklődött az olajár
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:46
Hétfőn kisebb profitkivételben olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, de kereskedők
szerint hosszabb távon szilárdnak, sőt, ismét emelkedőnek ígérkeznek
az árak. A hét végén egy OPEC-ország, Nigéria jelezte, hogy növelni
kellene a kitermelést, de három OPEC-tag, Irak, Katar és Venezuela
ellenezte ezt, és az OPEC soros elnöke, Ahmed al-Fahd al-Szabah
kuvaiti olajminiszter is úgy nyilatkozott, hogy a piac bőségesen el
van látva olajjal. Több Öböl menti termelő ország, közte
Szaúd-Arábia a hét végén emelte hivatalos árait az euróoai és az
észak-amerikai szállítások számára. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 53,69 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordójáért pedig 51,8 dollárt adnak.Meglepte a piacot egy nigériai olajszakember
Cikkek
Ingatlanspekulációs vádak miatt távozik a dél-koreai gazdasági csúcsminiszter
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:34
Lemondott Ri Hun Dzsai dél-koreai pénzügy és gazdasági
miniszter egy ingatlanspekulációs ügy miatt. A politikust, aki egyben a szöuli kormány
miniszterelnök-helyettese is, azzal vádolta meg a dél-koreai média,
hogy feleségével az elmúlt évek során 6,6 milliárd von (,6,6 millió
dollár) bevételre tettek szert különböző törvénytelen
telekeladásokból. A politikus, aki egy éve került magas beosztásába, tagadta, hogy az ingatlan-tranzakciók törvénytelenek lettek volna. Hivatala szerint
azért döntött mégis a lemondás mellett, mert úgy vélekedett: a vádak
megrendíthetik a kormányba vetett bizalmat, és károsan érinthetik az
ország gazdasági talpra állásának menetét.
Cikkek
Államháztartás: a vártnál nagyobb lett a hiány
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:32
Februárban az államháztartás - önkormányzatok nélküli - hiánya 195,6 milliárd forint volt - az első két havi deficit 393,9 milliárd lett
Cikkek
Telekom Montenegro: megszületett a megegyezés a Matávval
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:29
A Matáv megegyezett a montenegrói kormány képviselőivel a montenegrói távközlési cég, a Telekom Montenegro többségi részvénycsomagja megvásárlásának a feltételeiről. Hírek szerint a montenegrói kormány képviselői Budapesten már aláírták a megállapodást. A budapesti megbeszélésen állítólag vita bontakozott ki, mert a Matáv igényt tartott arra, hogy az 51,12 százalékos állami részvénycsomag mellett megvásárolhassa a befektetési alapok kezében lévő 16 százalékos részvénypakettet is. Rontottak a Matáv részvények ajánlásán
Cikkek
Először vezeti külföldi a Sonyt
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:25
Történetében először külföldi, az amerikai Howard Stringer vezeti a japán Sony Corp. elektronikai vállalatot. A 63 éves, brit születésű Stringer Idei Nobujukit váltja fel az igazgatótanács elnöke és a vezérigazgató tisztében, az igazgatótanács döntése szerint. A vezetőváltás június 22-én lép életbe, miután a közgyűlés várhatóan jóváhagyja.Walkman-mobillal újít a Sony-Ericsson
Cikkek
Sokba kerül a nyugdíjak kézbesítése
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 08:09
Aki egész életében minimálbért keresett, az 30 ezer forint körüli nyugdíjra számíthat a társadalombiztosításból
Cikkek
Áram és gáz: sok a nem hitelesített mérőóra
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 07:39
Az energiahivatal jogszabályban kötelezné az érintetteket a villany- illetve gázórák leolvasásának és ellenőrzésnek biztosítására
Cikkek
Az SZDSZ elnöke kifogásolja az adóreform-terveket
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 06:46
Kuncze Gábor szerint az Adóreform Bizottság javaslatai pártja számára elfogadhatatlanok, mivel azok bonyolultabbá teszik az adórendszert
Cikkek
Most tényleg bezárt a műjégpálya
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 06:45
Mától zárva lesz a városligeti műjégpálya, amely a szezon utolsó napján,
vasárnap délután ingyen fogadta a korcsolyázókat - tájékoztatta az
MTI-t Bartha László, az intézmény megbízott igazgatója. A jégpálya február 28-án már bezárt, ám a nagy hidegre való tekintettel március 4-én, pénteken délutántól ismét kinyitott. Tájékoztatása szerint a főváros már kiírta a közbeszerzési
eljárást a jégpálya idei felújítási munkálataira, amelyek néhány
hónapon belül megkezdődnek. Az 5,3 milliárd forintos felújítás teljes költségére ugyan nincs pénz, de a jeget készítő technológiai épülethez 900 millió forintot
adott a fővárosi önkormányzat. A tervek szerint 2006-ban a jégpálya, 2007-ben pedig a korcsolya csarnok rekonstrukciója is megvalósulhat - tette hozzá a megbízott
igazgató.
Cikkek
Majd egybillió forint kéne a turizmus fejlesztésére
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 06:40
Közel ezermilliárd forint szükséges az új Nemzeti
turizmusfejlesztési stratégia finanszírozásához - értesült a
Világgazdaság. A cikk szerint kilencéves program fókuszában az egészség-, az
örökség- és a kongresszusi turizmus fejlesztése áll, míg a
legfontosabb úti célok között a fővárost, a Balatont és a hazai
gyógyfürdőket említi a szakmai anyag. Az állami és EU-támogatások
mellett a programok költségeinek több mint felét a magánszektornak
kell állnia - írja a napilap.Magyar Turizmus Rt.: 11 fillér költséggel elérhető egy utas
Cikkek
Volt Hír TV-s vezetheti az Echo TV-t
Privátbankár.hu | 2005. március 7. 06:29
Széles Gábor Echo Hungária Televízió Rt. néven céget alapít,
amely az általa finanszírozott kereskedelmi tévé háttércége lesz.
"Többről van szó, mint egy tévéállomás felállításáról" - mondta a
Népszabadságnak a nagyvállalkozó annak kapcsán, hogy a Fővárosi
Cégbíróság a közeljövőben várhatóan bejegyzi az Echo Hungária
Televízió Rt.-t. A napilap cikke szerint a vállalkozó az Echo TV megszervezésével és a
vezérigazgatói feladatokkal a Hír TV-ből távozott Gulyás Istvánt
bízta meg, de tárgyal Kóczián Péterrel is. A szintén exhírtévés
Csúri Ákos kulturális műsorok szerkesztésére kapott felkérést - írja a lap.A Hír Tv nem fél Széles Gábor Gazdasági Tv-jétőlNyáron indul Széles Gábor gazdasági televíziója, 250 millióbólGazdasági televízió: dupla konkurencia a Hír Tv-nek?
Cikkek
Meglepte a piacot egy nigériai olajszakember
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 20:16
Az OPEC március 16-i miniszteri ülésén félhivatalosan várhatóan engedélyezi
tagjainak a kvótán felüli termelést, amivel meg kívánja állítani a kőolaj árának az emelkedését.
Ezt a Reutersnak nyilatkozta egy vezető nigériai olajipari illetékes, aki azt mondta, hogy a kvótán felüli termelés engedélyezéséről még nem született konkrét terv, de az olajkartell
el kívánja kerülni a magas olajárat, ami visszafogja a globális
gazdaságot.
A hírre azonnal csökkenni kezdett az addig nyereségen álló kőolajár, röviddel 19 óra előtt az északi-tengeri Brent áprilisi jegyzése 35 cent csökkenéssel 51,60 dolláron állt a londoni
Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), ahol csütörtökön 53,00 dolláros
történelmi csúcson is volt.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West
Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta áprilisi
hordónkénti ára 27 centtel 53,30 dollárra hanyatlott, csütörtökön
napközbeni csúcsa 55,20 dollár volt, alig elmaradva a tavaly
októberben beállított 55,67 dolláros rekordtól.MTI
Cikkek
Elszállt a kávé ára
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 19:54
Pénteken több mint 4 és fél éves csúcson zárt a robusta kávéfajta
ára a londoni határidős és opciós piacon (LIFFE) a megnőtt
alapkezelői vásárlásokra.
A legnagyobb forgalmú májusi jegyzés 1 dollárral 959
dollárra emelkedett tonnánként, de napközben ennél magasabban, 978
dolláron is állt.
Az utóbbi négy hónapban a robusta ára mintegy 70 százalékkal
nőtt a LIFFÉ-n, miközben a kávéfajta ára New Yorkban 60 százalékkal
erősödött ugyanezen időszakban.
A befektetői alapok vásárlása a héten azután élénkült meg, hogy
a robusta ára áttörte a tonnánkénti 900 dolláros lélektani határt.
Kereskedők szerint komoly áremelő hatása volt annak is, hogy
Vietnam egyik jelentős kávétermelő vidékén, Daklakban a sok eső
miatt a termés egy része valószínűleg megsemmisült.MTI
Cikkek
Még a kereskedőket is meglepte a forint erősödése
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 16:31
A reggeli minimális gyengülés után délután a kereskedők meglepetésére
erősödött a forint, az eurót a nap végén 241,95/242,05 forinton
jegyezték, nagyjából 30 fillérrel alacsonyabban a csütörtök délutáni
242,25/30 forintos árfolyamnál.
Az addig álmos piacon kora délután forintvásárlók jelentek meg, a megélénkült forintkeresletet a kereskedők nemzetközi piaci hatásokkal magyarázták. Délutánra a szlovák korona erősödött, a napok óta gyengélkedő zloty is javulni kezdett.
A dollár nemcsak az euróval szemben gyengült jelentősen, hanem esett a forinthoz képest is. A napközbeni 185 forintos árfolyam után délután 183.25/30 forinton jegyezték, ezzel több mint egy forinttal csúszott lejjebb az előző napi 184,40/50 forintról.
MTI/Privátbankár.hu
Szakad a dollár
Friss devizaárfolyamok
Cikkek
A Fidesz és a Bokros-csomag
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 16:25
El lehetett volna kerülni, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítsen törvényeket,
tehát vannak olyan korlátok a demokráciában, amelyekkel a
közgazdászoknak is számolniuk kell - jelentette ki Varga Mihály volt
pénzügyminiszter a Bokros-csomag 10. évfordulója kapcsán
rendezett konferencián.
A Bokros-csomag tanulsága, hogy gondosabbnak kell lenni az
előkészítésnél, illetve bizonyos törvények kétharmados volta miatt,
párbeszédre kell törekedni a törvényalkotásban - mondta Varga
Mihály. A 10 évvel ezelőtti döntések közül az azonnali forint leértékeléssel, az importvám és a csúszó árfolyam bevezetésével a Fidesz is egyetértett.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint a politikai
ciklusokhoz igazodnak a gazdaságpolitikai ciklusok.
"Minden kormány igyekszik a ciklus elején az egyensúlyra koncentráló döntéseket hozni, a ciklus második felében pedig általában olyan döntéseket hoznak a politikusok, amelyekkel az élet minőségét lehet javítani" - fogalmazott Varga Mihály. Most viszont már arra is van példa, hogy egy kormány a ciklus elején "az amúgy is fűtött gőzmozdony kazánjába még rádob néhány lapát szenet", amivel a kétszer 100 napos programra utalt a volt pénzügyminiszter.
Fideszes javaslatra harapott rá Draskovics
Bokros Lajos azt üzente: "még nem késő"
Cikkek
Roma vállalkozók kaphatnak 3 millió forintos támogatást
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 16:19
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 200 millió forintot különített el hazai roma kis- és középvállalkozások piaci esélyeit javító fejlesztésekre és beruházásokra - jelentette ki salgótarjáni sajtótájékoztatóján Kóka János gazdasági miniszter.
Várhatóan 70-80 sikeres pályázó juthat programjaik 65 százalékos, de maximum 3 millió forintos támogatásához, amely visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A támogatás a roma kis- és középvállalkozásoknál gépek, berendezések és haszongépjárművek beszerzésére fordítható, amely elősegítheti azok eredményesebb piaci megjelenésüket.
Azok a gazdasági társaságok pályázhatnak a meghirdetett támogatásra, amelyek megfelelnek a devizajogszabályoknak (közkereseti társaság, betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, közös vállalat), illetve egyéni vállalkozók, valamint rendelkeznek a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, vagy más országos, roma közösség érdekképviseletét ellátó társadalmi szervezet ajánlásával.Privátbankár.hu
Cikkek
Újra felhergelte a gazdákat Németh Imre
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 14:39
Egyre feszültebb a helyzet a gazdák és az agrártárca között. Németh Imre megint "odaszólt", a tüntető gazdák pedig hosszabítanak.
Cikkek
Kifüstölik a cigireklámokat a Hungaroringről?
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 13:32
Az egészségügyi miniszter nem tervezi, hogy idén felmentést ad a dohánytermékek reklámtilalma alól a nemzetközi motorsport versenyeken
Cikkek
Fideszes javaslatra harapott rá Draskovics
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 12:49
Az önkormányzati szféra ésszerű karcsúsításával lehetne koncentrálni az
erőket - jelentette ki Varga Mihály, volt pénzügyminiszter a
Hungarian Business Forum konferenciáján.
Draskovics Tibor jelenlegi pénzügyminiszter "történelmi pillanatnak" minősítette a fideszes politikus felvetését. "Holnap kezdjünk el ilyen reformról tárgyalni" - mondta a pénzügyminiszter.
Varga Mihály megjegyezte: amíg Magyarországon 3200 önkormányzat
működik, addig Svédországban alig több mint 300, Nagy-Britaniában
pedig 600.
A költségvetés kiadáscsökkentési lehetőségei között említette Varga Mihály az államigazgatási létszám karcsúsítását, mivel ez az apparátus túlméretezett, ráadásul az elmúlt években 30 ezerrel nőtt.
Komoly kihívások előtt az önkormányzatok (hanganyag)
Önkormányzati céget vezet az év menedzsere
Cikkek
21 órás várakozás a záhonyi határon
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 12:25
Már 21 órát kell várakozniuk az Ukrajnába tartó kamionosoknak, mivel még mindig nem sikerült elhárítani az ukrán szakembereknek a számítástechnikai hibát. A záhony-csapi határállomásra vezető 4-es számú főúton öt kilométer hosszú az álló kamionsor, több mint 250 tehergépjármű várakozik. A magyar hatóságok kérdésére sem adtak felvilágosítást a határ túloldalán arra, hogy mikorra sikerül elhárítani a hibát. A személygépkocsi-forgalomban nincs fennakadás.
Cikkek
Szavak helyett tetteket követel egy nőszervezet
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 12:01
Szavak helyett tetteket követelt a nők helyzetének javítása terén a világ
országainak kormányaitól egy nőszervezet, egy tíz évvel ezelőtti
ENSZ-nőkonferencián tett vállalásokat kérve számon a férfiak
dominálta testületeken. A női környezet és fejlődés szervezete az
1995-ös pekingi ENSZ-nőkonferencia eredményeit értékelő New York-i
nemzetközi értekezlet keretében hozta nyilvánosságra 207 oldalas
jelentését.A dokumentum megállapította, hogy számos kormány nem
teljesítette azt a 10 évvel ezelőtti pekingi konferencián tett
vállalását, hogy a döntéshozatali pozíciók 30 százalékát a gyengébb
nem képviselőinek juttatja. 2004-ben a világ mindössze 15 országa
valósította meg e célt. E sötét képet némileg árnyalja ugyanakkor, hogy Fekete-Afrika és
a Közel-Kelet kivételével 2005-re a világon mindenütt sikerült
elérni, hogy minden fiú- és lánygyermek részt vegyen alapfokú
oktatásban.
Cikkek
Nem változott az uniós munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 11:33
Nem változott a foglalkoztatottsági szint januárban az Európai Unióban.
A munkanélküliségi ráta 8,8 százalékos volt, azonos a 8,9
százalékról 8,8 százalékra módosított decemberi adattal - közölte
az Eurostat. A szakértői várakozásokban 8,9 százalékos munkanélküliség
szerepelt januárra. A 12 tagországból álló eurózónában sem változott a helyzet: a
januári munkanélküliség 8,8 százalékos volt, azonos a decemberivel. Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Kevesebb német cég ment csődbe tavaly
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 11:15
A német vállalati csődök száma enyhén mérséklődött tavaly annak hatására,
hogy Európa legerősebb gazdasága kikerült a három éve tartó
stagnálás állapotából. A berlini kormány adatai szerint
2004-ben 39213 vállalat ment tönkre, 0,3 százalékkal kevesebb, mint
egy évvel korábban. 1999 óta első ízben tavaly csökkent a csődbe
jutott vállalatok száma. Decemberben 3243 vállalat ellen indítottak csődeljárást, ez
3,4 százalékkal több, mint a 2003 decemberi adat.
Cikkek
Pénzt vonnának el a nyugat-német tartományoktól
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 11:12
A német szövetségi kormány esetleges döntése elsősorban Észak-Rajna-Vesztfáliát érintené érzékenyen
Cikkek
Bokros Lajos azt üzente: "még nem késő"
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 11:02
A CEU egyetemi tanára, egykori pénzügyminiszter szerint Magyarország az elmúlt években elveszítette korábbi előnyét
Cikkek
Arcfelismerő mobiltelefon
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 10:59
Rövidesen megjelennek a japán piacon az arcfelismerő mobiltelefonok, amelyek
révén fokozható a telefonok biztonsága: a telefon csak tulajdonosa
arcának azonosítása után hozható működésbe. A készülék
bekapcsoláskor előhívja a tulajdonos betáplált fotóját és azt
azonosítja a használó arcvonásával. Egyre kevesebb a vezetékes telefon
Cikkek
Chaplin kalapja
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 10:25
A pénz kultúrája, a kultúra pénze: vasárnap délelőttönként a Gazdasági Rádióban!
Cikkek
Minimális forintgyengülés a devizapiacon
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 09:55
A forint minimális gyengüléssel kezdett pénteken a bankközi devizapiacon, az
eurót reggel 242,45/50 forinton jegyezték, 20 fillérrel magasabban a
csütörtök délutáni 242,25/30 forintos árfolyamnál. A hazai deviza 14,13 százalékon állt a 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 7 bázisponttal gyengébben az előző napi
helyzeténél. A dealerek szerint a zloty gyengesége, illetve a lengyel
belpolitikai válság valamelyest rányomhatja bélyegét a kereskedésre,
ám jelentős forintgyengülésre nem számítanak. Az euró árfolyamát
242,20-243,00 forintos sávban valószínűsítik a nap folyamán.
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
3,846 milliárd euró lett a tavalyi külker hiány
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 09:35
A külkereskedelmi mérleg hiánya 2004-ben 3,846 milliárd euró volt,
szemben a 2003. évi 4,167 milliárd euróval - közölte a Központi
Statisztikai Hivatal. Az export tavaly 44,063 milliárd euró, az import 47,910
milliárd euró volt. A kivitel 15,7 százalékkal, a behozatal 13,4
százalékkal haladta meg az előző évit. A korábban közölt előzetes adatok szerint tavaly a
külkereskedelmi deficit 3,879 milliárd euró volt. A KSH közlése szerint a 2004 decemberi hiány 238,5 millió euró
volt.
Cikkek
Mobil-előfizetések: túl a 8,7 millión
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 09:25
A mobil-előfizetések száma 2004. IV. negyedévben 363 ezerrel, az
elmúlt egy évben pedig 783 ezerrel bővült, s túllépte a 8,7 milliót
- közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatokat. Tavaly a IV. negyedévben a vezetékes fővonalak száma közel
1.700-zal, 3,6 millióra nőtt, ezen belül 120-szal emelkedett az
ISDN-csatornák száma. A 2003 IV. negyedévihez viszonyítva a
vezetékes vonalak száma 38 ezerrel, az ISDN-csatornáké 6 ezerrel
csökkent.Egyre kevesebb a vezetékes telefon
Cikkek
Enyhe pluszban kezdett a tőzsde
Privátbankár.hu | 2005. március 4. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,82 pontos emelkedéssel,
17.775,61 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,07 százalékos
erősödés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Friss
Makro / Külgazdaság
Levágják a svájciak aranytojást tojó tyúkját?
Nagyot esett a független európai állam óraexportja.
37 perce
Részvény / Deviza / Áru
Ennél jobban aligha zárulhat a hét, nézze csak, mennyi egy euró
A forint valamennyi devizával szemben erősödött.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Magyarországra vetülhet a háború árnyéka
2025. június 19. 10:34
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
Így sodródhat bele Peking és Moszkva a közel-keleti háborúba
2025. június 19. 09:32
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
Izraeli kórházat talált el egy iráni rakéta
2025. június 19. 09:22
