Cikkek
Cikkek
BÉT: Mi az, hogy korrekció? Csak csúcs van!
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 16:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216 pontos emelkedéssel, 17588 ponton, új történelmi csúcson zárt. A pénteki záró értékhez képest ez 1,25 százalékos erősödés. Elemzők már napok óta korrekciót jósolnak, egyelőre eredménytelenül.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
A nagyok közül kilenc milliárd forintos forgalom mellett izmosodott 1%-al az OTP, 3 százalékkal száguldott a Matáv, de érdemes a Molra is vetni egy pillantást. A kicsik között tovább tart a Fotex-speki, újra kezdi felvillanyozni befektetőit a Démász, de a Nabi kivételével alig akadt papír, amelyik ne tudott volna erősödni.
Privátbankár.hu
Cikkek
Schröder Magyarországra küldi a német cégeket
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 16:34
Gerhard Schröder kancellár a német vállalatokat magyarországi befektetések
növelésére szólította fel. Schröder a bonni német-magyar gazdasági konferencián fejtette ki, hogy a külföldi beruházások révén Németországban is garantálni lehet a munkahelyek biztonságát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország vonzó célpontja a német befektetőknek.MTI
Medgyessy Bulgáriában és Ukrajnában lobbizik
Kóka: régen látott magyar boom jöhet
Cikkek
Az elemzőket is meglepte a jegybank bátrabb lépése
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 16:22
A szakértők szerint a március újabb kamatvágást hozhat
Cikkek
A Hír Tv nem fél Széles Gábor Gazdasági Tv-jétől
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 16:01
Megújítja műsorrendjét a jobboldalhoz kötődő tévé, a reklámszakember szerint a GTV is elfér a piacon
Cikkek
Bush érdekes ötletei a gazdaságélénkítésre
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 15:43
George Bush amerikai elnök szerint új technológiák alkalmazásával
lehetséges egyidejűleg biztosítani a gazdasági növekedést és a
környezet kímélését. A hidrogénmeghajtású autókat említette példaként mai
beszédében az ilyen új technológiákra.
Európai körútjának első napján mondott brüsszeli beszédében nem
utalt arra, hogy kormánya meg akarná változtatni álláspontját az
üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről kötött
1997-es kiotói egyezménnyel kapcsolatban. (Bush kormánya hivatalba
lépése óta egyértelműen elutasítja a kiotói egyezményt, arra
hivatkozva, hogy annak elfogadása gátolná az Egyesült Államok
gazdasági növekedését.)MTI
Cikkek
Szaúd-Arábia belehúz, de nem most
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 15:21
Szaúd-Arábia - a világ elsőszámú olajexportőre - legkésőbb 2009-ig napi 12,5 millió hordóra
bővíti olajtermelési kapacitását - jelentette be a szaúdi olajminiszter.
Jelenleg a szaúdi termelés 9 millió hordó naponta, miközben
11 millió hordós szállítási kapacitás áll rendelkezésre. A jelenlegi
tervezés szerint a kapacitások napi 12,5 millió hordóra történő
kiterjesztését irányozza elő 2008-ig, vagy legkésőbb 2009-ig.
Az idei év végéig a termelés 9 millió hordós napi szinten marad.
A szaúdi királyság olajtartalékai jelenleg 51 napra elegendőek,
és a miniszter azt közölte, hogy a második félévben sem várják, hogy
a tartalékok 52 napot meghaladó mennyiségűre növekednének.
Cikkek
10 ezer embert küld kényszerszabadságra a FIAT
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 15:20
A kedvezőtlen értékesítési statisztikák és a felhalmozódott készletek miatt mehetnek "nyaralni" az olaszok
Cikkek
Medgyessy Bulgáriában és Ukrajnában lobbizik
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 14:49
Az exminiszterelnök oda megy, ahová a főnökeinek nem jut ideje
Cikkek
Elszállt a CIB profitja is
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 13:33
A CIB csoport 18,7 milliárd forint adózott eredményt ért el 2004-ben, ami 92
százalékkal haladja meg az előző évit.
A konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli
szabályok (IFRS) szerint készült mérleg alapján a CIB-csoport
mérlegfőösszege közel 13 százalékos növekedés mellett 2004-ben 1.202
milliárd forint volt - mondta Karvalics Ferenc vezérigazgató. A működési eredmény 36,3 milliárd forintot tett ki, ami 93 százalékos növekmény - tette hozzá.
"A CIB csoport adózás előtti eredménye tavaly 95 százalékkal
23,9 milliárd forintra nőtt, ez az OTP Bankcsoport utáni legnagyobb
banki profit Magyarországon" - fogalmazott Karvalics Ferenc.
MTI
1 milliárdba kerül a Raiffeisennek a bankadó
Gyorsjelentés-dömping: még az OTP-t is meglepte saját eredménye (hanganyag)
Cikkek
EUR/USD: csak bevállalós befektetőknek
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 13:22
Az EUR/USD múlt heti emelkedése csak pénteken tartott némi szünetet. Az amerikai termelői árak emelkedése (0,8 %) támogatta a dollárt, mivel megmutatta, hogy az alacsony infláció nem egyértelmű az USA-ban sem és valószínűsíti, hogy a Fed nem tart szünetet a kamatemelési folyamatban.
Mivel nem került nyomás alá a valutapár, így stabilizálta helyzetét az euró. Negatívan hatott a dollárra a gyenge 94,2 pontos Michigan Sentiment Index is.
Az EUR/USD a múlt héten folyamatosan emelkedett, míg végül a konszolidálódás beállt pénteken. Fontos, hogy az árfolyam 1,3014 felett maradjon. A következő akadály az 1,3090. Átlépésével szabad lenne az út 1,3125-ig, majd 1,3200-ig ahol a távolban már az 1,3290 integet. Támogatások 1,3030-nál, 1,3010-00-nál és alatta 1,2960-nál találhatók.
A hétfői gazdasági naptár nem túl sűrű. Délelőtt jelentek meg a januári olasz fogyasztói árak. Az 1,9 %-os előrejelzés be is következett a decemberi 2,0 %után. Az ünnepnap miatt nincsenek amerikai adatok az Agendán.
Mivel alig jelennek meg gazdasági adatok a mai napon, Amerikában pedig ünnepnap van, így ma technikai faktorok irányítják a piacot. Elképzelhető a pénteki konszolidálódás folytatása, enyhén pozitív tendenciával. A Globalfx.hu rizikószeretőknek 1,3040-es vásárlást ajánl 1,3005-ös stoppal. Az árfolyamcél 1,3125. A mai kereskedési sávot 1,3000 és 1,3125 közé várják.
Globalfx.hu
Soros: már nem gyengül tovább a dollár
Cikkek
Vallási okokból esett az orosz GDP
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 13:02
Az orosz hazai össztermék növekedése januárban éves szintű 4,4
százalékra lassult - közölte German Gref orosz gazdasági miniszter.
Gref szerint a január hónap hagyományosan nehéz az orosz
gazdaságban az ortodox ünnepek miatt, ez az idén tíz napos szünetet
jelentett.
Tavaly januárban éves szintre vetítve még 8 százalékkal gyarapodott a GDP. Tavaly egész évben 7,1 százalékos volt a gazdasági növekedés Oroszországban. Az idei évre a kormányzati célkitűzés 6,3 százalék, de elemzők ennél kevesebbet, 5,5 százalékot
várnak.
Elemzők szerint az elmúlt évek kiugróan dinamikus gazdasági
növekedése egyre kevésbé ismételhető, mert a fő húzóágazat, az
energiaipar kapacitási gondjai egyre nyilvánvalóbbak lesznek,
másfelől a Jukosz-ügy a nagybefektetőket is elriasztja.MTI
Cikkek
Kóka: régen látott magyar boom jöhet
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 12:51
Magyarország több mint száz éve nem tapasztalt fejlődés elé néz - ígérte német üzletembereknek a gazdasági miniszter
Cikkek
Először nyereséges az Axelero, triplázott az Origo
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 11:20
Az Axelero Internet fennállása óta először nyereséges évet zárt. Tavaly adózás
előtti eredménye 655 millió forint volt. Simó György vezérigazgató beszámolója szerint tavaly az árbevétel 7,8 milliárd forinttal haladta meg a 2003. évit, 19,8
milliárd forint volt. Hozzátette, hogy a növekvő bevételnövekedés a
széles sávú internet, ezen belül főképp az ADSL terjedésének volt
köszönhető.
Az idén az Axelero a bevételek növekedésénél a tavalyihoz
hasonló 7 milliárd forint körüli bővülést tervez, továbbá azt, hogy
a pénzügyi mutatók abszolút értékben és az árbevételhez viszonyítva
is javulnak.
A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az adózás előtti
eredmény javulásában a szigorú költséggazdálkodás is szerepet
játszott, a társaság veszteséges üzletágakat szüntetett meg. A 65
százalékos bevételnövekedés mellett a költségek csak 35 százalékkal
emelkedtek, a személyi költségek nominálisan 5 százalékkal
csökkentek.
Az internet-előfizetők száma tavaly 26,3 százalékkal növekedett,
elérte a 251 ezret. Az Axelero piaci részesedése a széles sávú
internet elérések területén 39 százalék, a betárcsázós eléréseké
pedig 43 százalék volt, ezzel piacvezető.
Az ADSL ügyfélszám egy év alatt kétszeresére, 118 ezerre nőtt,
az innen származó bevétel 10,4 milliárd forintot tett ki.
Simó György beszámolójában méltatta az Origo internetes portál
tevékenységét. Elmondta: november elején a portál látogatottsága
túllépte a napi másfél milliót, december 6-án pedig a látogatók
mintegy 15 millió letöltést hajtottak végre, szemben az egy évvel
korábbi 5,5 millióval.
MTI
Cikkek
Játsszon velünk és nyerjen!
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 10:42
A főnyereményen kívül 9 héten át hetente összesen 100.000 Ft értékű utalvány talál gazdára
Cikkek
Németországban turnézik Gyurcsány
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 10:03
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egynapos látogatást kezdett Észak-Rajna-Vesztfália német tartományban.
A 18 millió lakosú nyugati Észak-Rajna-Vesztfália a német
tartományok és Magyarország gazdasági kapcsolataiban a
második-harmadik helyet foglalja el a déli Baden-Württemberggel
együtt. A listavezető továbbra is a déli Bajorország. A magyar fél
szeretné, ha a "déli túlsúlyt" az ország egyéb tartományaival
kiépített kapcsolatok ellensúlyoznák.
A magyar miniszterelnöki látogatást keretbe foglalta a bonni
német-magyar beruházási konferencia, amelyre több mint 350 cég
küldte el képviselőjét. Az 1989-1990 óta Magyarországon eszközölt
külföldi közvetlen beruházások egyharmada - több mint 10 milliárd
euró értékben - Németországból származik, ebből 70 százalék jut nagy
német cégekre, 30 százalék a kis- és középvállalkozásokra. A bonni
beruházási konferencián, tanácsadással is, további, vagy új
magyarországi beruházási lehetőségekre hívták fel a figyelmet.
MTI
Cikkek
Kamatvágás előtt gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 09:59
A forint enyhén gyengült nyitáskor a bankközi devizapiacon, az euróval
243,20/40 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 242,90/243,00
forintos árfolyammal.
A Monetáris Tanács 14 órakor teszi közzé kamatdöntését, addig nagyon visszafogott kereskedésre számítanak a piacon, ahol az amerikai nemzeti ünnep miatt a szokásosnál kevesebben vannak.
A dollárral 186,10/30 forinton kereskedtek, ami csupán néhány
filléres eltérés a 186,05/20 forintos pénteki kurzustól.
A bankközi forintpiacon az overnight és a tomnext kamat 9
százalék körüli változatlan szinten nyitott, a hosszabb lejáratokon
50 bázispontos jegybanki kamatcsökkentést árazott be a piac. Az
egyhetes kamat például reggel 8,35/75 százalékon állt.
Friss devizaárfolyamok
Még a JP Morgan is optimista, jöhet a fél százalékos kamatvágás
Cikkek
Felhergelte a gazdákat Németh Imre nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 09:49
A miniszter azt mondta, "nem ismeri a termelők követeléseit" - 400 traktorral keltek útra a gazdák
Cikkek
Meglepetéstől tartanak az olajpiacon
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 08:42
Reggel tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, részint az OPEC legközelebbi,
március 16-i miniszteri értekezletétől várt termeléscsökkentés miatt, részint azért, mert e héten jelennek meg a kínai olajkereskedelmi adatok januárról. Bár az elemzők többsége arra számít, hogy a gazdasági növekedés lassulása közepette a kínai
olajimport közel 20 százalékkal kevesebb volt januárban, mint tavaly
januárban, sokan nem zárnak ki meglepetést sem.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hétfő reggel hordónként 46,58 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsde (IPE) elektronikus forgalmában a legközelebbi, áprilisi határidőre, 24 centtel drágább pénteki zárónál. A New York-i árutőzsde (NYMEX) és Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzése hétfőn szünetel, amerikai országos ünnep miatt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate
könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre pénteken
hordónként 48,35 dolláron zárt a NYMEX-en, 81 centtel drágábban,
mint csütörtökön.
Hétfő reggel az arany unciánként (31,1035 gramm) 426,50 dollár
volt Londonban azonnali szállításra, azonos a pénteki későivel.
MTI/Privátbankár.hu
Cikkek
Nem minden "bio", ami annak látszik
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 08:31
Egyre többen bíznak a biotermesztés sikerében: tavaly több mint
százan csatlakoztak hazánkban a biogazdák táborához - tudta meg a NAPI Gazdaság. Az új (uniós) minősítéstechnika szabályai miatt azonban egyre több az olcsó,
ellenőrizhetetlen termék a piacon. A divatossá vált "bio" elnevezésű
árucikkek negyede nem esik át semmiféle minősítésen.
NAPI Gazdaság
A magyar vásárlók sajnálják a pénzt bio-élelmiszerekre (hanganyag)
Biotechnológiában erősíthetne Magyarország
Cikkek
Használt autóra ad hitelt az autóklub
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 08:09
Olcsóbb lesz a jelenlegi kölcsönöknél, mert a finanszírozásból kiiktatják a közvetítőket
Cikkek
Vegyi riadó a melbourne-i repülőtéren
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 07:48
Vegyi riadót rendeltek el a melbourne-i repülőtéren, miután a
reggeli órákban összesen 45 embert kellett kórházba szállítani
mérgezési tünetekkel.
Mint a repülőtéri mentőszolgálat illetékesei elmondták, hányás, fejfájás és légzési zavarok léptek fel a betegeknél. Nyolc személyt a helyszínen láttak el. A kórházban szállítottak állapota sem életveszélyes, de teszteket végeznek rajtuk. Harmincöt embert
már kiengedtek, a többieket azonban megfigyelés alatt tartják, mert
az orvosok nem tudják, lehetnek-e a mérgezésnek hosszabb távú
következményei.
Az ausztrál nagyváros légikikötőjének mintegy 700 várakozó
utasát és a személyzetet evakuálták. A helyi hatóságok egyelőre nem
tudják, mi okozhatta a tömeges mérgezést. Mivel vegyi
anyagszivárgást nem észleltek, a rosszullétek színhelyéről vettek
mintákat, illetve átvizsgálták a repülőtér klímaberendezését.
MTI
Cikkek
Várszegi Gáboré lesz az MTV-székháza?
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 07:44
A Fotex-vezér egy kanadai ingatlanbefektetési vállalkozással versenyez, luxusáruház és szálloda lehet a székházból
Cikkek
Samsung-mobil lett az év telefonja
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 07:15
Cannes-ban tartották idén a GSM-szolgáltatók és -készülékgyártók világkongresszusát. A tanácskozáson jelentették be, hogy a GSM Association 2005 legjobb mobilkészülékének díját a Samsung által kifejlesztett SGH-D500 típusú készülék nyerte. A zsűri a vonzó design és a legfejlettebb technológia egységét díjazta elismerésével. A versenyre 480 készüléket neveztek, a győztest a legjobb 61 közül választották ki.
Népszava
Játék a szavakkal: a Vodafone a legnépszerűbb?
Emeltdíjas SMS 12 milliárdért: ez a való világ
Cikkek
A nyugati gazdaság összeomlását jósolja a terroristavezér
Privátbankár.hu | 2005. február 21. 06:51
A kormányok nem fogják tudni megállítani az al-Kaida támadásait, a Nyugat
csak úgy tudja garantálni biztonságát, hogy tiszteletben tartja az iszlámot
és véget vet a muzulmánok elleni "agressziónak" - hangoztatta Ajman az-
Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyettes vezetője az al-
Dzsazíra katari hírtévében tegnap este sugárzott videofelvételen. Oszama bin
Laden terroristavezér helyettese szerint az újabb "keresztesháború" vereséget
fog szenvedni, de csak azután, hogy nyugatiak tízezrei vesztik életüket és
rombadől a gazdaságuk.
Az al-Kaida 2. számú vezetője azzal vádolta Amerikát, hogy diktatórikus
rendszereket támogat a muzulmán országokban, és élesen elítélte az arab-
muzulmán világnak javasolt amerikai reformokat, mondván, hogy a guantánamói
amerikai hadifogolytábor "az igazi arca azoknak a reformoknak és annak az
állítólagos demokráciának, amelyet Amerika megpróbál országainkra erőltetni".
Zavahri abból az alkalomból beszélt, hogy három éve kerültek az első
terroristagyanús foglyok a kubai amerikai támaszponton lévő börtönbe. Azt
mondta, nem érti, hogy miért folyton csak Guantánamóról esik szó, hiszen az
iszlám államokban hatalmon lévő "bábrezsimek Guantánamók ezreit" létesítették
amerikai segédlettel, s példaként nevezte meg az iraki Abu Graib börtönt vagy
az afganisztáni Kandahár és Bagram fegyintézetét.
Az igazi biztonság (a Nyugat számára) csak az iszlám nemzettel a kölcsönös
tisztelet alapján folytatott együttműködésen, az agresszió beszüntetésén
alapulhat - hangoztatta a terroristavezér, aki jól felismerhető volt a kiváló
minőségű videofelvételen. Az üres teremben a földön, barna háttér előtt ülő
Zavahri lényegesen idősebbnek látszott, mint a róla rendelkezésre álló
korábbi felvételeken.
MTI/Privátbankár.hu
Az al-Kaidának még mindig van pénze
A terrorveszély miatt "ködösítenek" a német áramszolgáltatók
Cikkek
Tőzsde: ez a korrekció még nem az
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 17:04
A fenti mondat a Gazdasági Rádió által megkérdezett szakértőtől származik; bár a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,12 pontos csökkenéssel, 17.372,09 ponton zárt pénteken (a csütörtöki záró értékhez képest ez 0,69 százalékos gyengülés), a forgalom mindössze 16,89 milliárd forint volt, ami a korábbi napokhoz képest igen alacsonynak mondható. Az elemzők által megjósolt, nagyobb mérvű korrekció megkezdődéséről akkor beszélhetünk, ha nagyobb forgalom mellett nagyobb esést könyvelhetünk el egy kereskedési nap végén - tudtuk meg Kárpáti Gábortól, a HVB Private Banking elemzőjétől.
A bluechipek a nap végén pluszba erősödő OTP kivételével gyengültek, a Matáv 2, a Richtert és a Mol 1,5 százalék fölötti mértékben. A BorsodChem a 1,5 milliárdos forgalom mellett napközben gyűjtött értéknövekedését zárásra majdnem elveszítette, végül csak 4 forinttal a tegnapi záróérték felett fejezte be a kereskedést.
Száguldott viszont a Fotex: közel 15 százalékos erősödés után 219 forinton zárta a napot.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Kétéves csúcson a forint - kevés lesz az 50 pont?
Cikkek
Kétéves csúcson a forint - kevés lesz az 50 pont?
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 16:32
A kereskedők szerint célzatos és rosszízű a monetáris tanács új tagjai kinevezésének halogatása - mennyit vág a jegybank?
Cikkek
Konvoj: hétfőn Budapestre vonulnak a gazdák
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 16:23
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón bejelentette, hogy február 21-én, hétfőn reggel hét órakor megkezdődik az országos gazdademonstráció, amely során a gazdák munkagépeikkel, rendőri kíséret mellett megkezdik vonulásukat Budapestre. Az érdekképviseleti szervezet elnöke közölte: a gazdademonstrációban 15 gazdaszervezet vesz részt hivatalosan. Ezek: a Magosz, a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács (MAÉT) tíz tagszervezete, továbbá a Magyar Parasztszövetség, a Magyar Erdőgazdasági Szövetség, valamint a Magyar Középbirtokosok
Szövetsége és a Biokultúra Egyesület. A Parlament előtt február 22-én 12 órakor a gazda-nagygyűlést tartanak.
Cikkek
E-történelmi pillanat: az ombudsman az e-mailről
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 16:14
Az elektronikus adatkérelmekre is a hagyományos postai levelek esetében megszabott határidőn belül kötelesek válaszolni
Cikkek
Rekordnagyságú amerikai inflációs adat
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 15:50
Januárban 0,3 százalékkal nőttak a termelői árak az Egyesült Államokban, az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt maginfláció viszont hat éve nem látott mértékben, 0,8 százalékkal nőtt. Elemzők mindkét adatra 0,2 százalékos emelkedést vártak. A maginfláció 1998 decembere óta nem látott növekedése elsősorban a cigaretta és az autóárak jelentős emelkedéséből adódott. Előbbi termékkaktegória termelői árai 3,4 százalékkal,
utóbbié 1,2 százalékkal nőtt az idei első hónapban.
Elemzők szerint a magas termelői maginflációs adat a fogyasztói infláció meglódulását valószínűsíti, miközben a Fed februári kamatemelésekor kiegyensúlyozott kockázatot látott a gazdaság lassulása és az árak emelkedése között.
Az adat nyilvánosságra hozatala után egy euróért 1,3018 dollárt adtak a megelőző 1,3045 dollárt követően.
Cikkek
Nem olvasunk eleget - könyvpiaci összefoglaló
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 15:34
Folytatódott a könyvforgalom bővülése; a közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek ismét a piac első helyére kerültek
Cikkek
Eurobarometer: magyarok vagyunk, nem európaiak
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 14:57
A magyarok a munkanélküliséget (47 százalék) és a gazdasági helyzetet (33 százalék) tartják az ország legfontosabb problémájának az EU hivatalos közvéleménykutató felmérése szerint
Cikkek
Késik a Monetáris Tanács új tagjainak kinevezése
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 14:49
Mádl Ferenc köztársasági elnök a legrövidebb időn belül kijelöli az új Monetáris Tanács-tagok kinevezésének időpontját, miután megkapja a komplett előterjesztést - mondta az MTI érdeklődésére Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke pénteken. A Köztársasági Elnöki Hivatalba péntekig nem érkezett meg a
komplett előterjesztés - tette hozzá.
A miniszterelnök január 31-én nevezte meg jelöltjeit a Monetáris Tanácsba, Neményi Juditot, Bánfi Tamást, Csáki Csabát és Bihari Pétert, miután aznap egyeztetett a jelöltekről Járai Zsigmonddal, a Magyar Nemzeti Bank elnökével.
Saját vállát veregeti a jegybank
Új tagok a Monetáris Tanácsban: ki hozza meg a következő kamatdöntést?
Monetáris Tanács-tagjelöltek: bizottsági igen
Cikkek
Mobilszolgáltatók: megkondultak a vészharangok
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 14:22
A hangszolgáltatások bevételeinek csökkenésével világszerte küzdő mobilszolgáltatók az adatszolgáltatások fejlődésében látják a kiutat
Cikkek
Drága mulatság lesz a szlovák autópálya
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 14:10
A Szlovákiában jövő januárban bevezetni tervezett elektronikus útdíjrendszerben a teherautók után kilométerenként valószínűleg 4 koronát kell majd fizetni - írta a pozsonyi Pravda pénteken. Egy jó hosszú út, például Pozsony és Zsolna között így 1600
koronába (10.200 forint) fog kerülni a teherautóknak - számította az újság, összehasonlítva ezt azzal, hogy jelenleg az éves matrica 7500 koronába kerül 12 tonnáig, és 15 ezer koronába a 12 tonnán felüli teherjárművek számára.
Kilométerenként 8 korona fizettetését is vizsgálják azonban még egyelőre - mondta a lapnak a szlovák autópálya-társaság beruházási igazgatója, Peter Gandl. Mikor 1999-ben elhatározták az elektronikus útvámszedés bevezetését, még csak kilométerenként 1,60-2,20 koronáról volt szó - tette hozzá a Pravda.
Szlovákiában 2012-től a személyautókra is vonatkozik majd az elektronikus rendszer, de annak elképzelhető díjairól még nem írt az újság.
Autópályadíjak és benzinárak - hasonlítsa össze!
Cikkek
Kapacitásának határait feszegeti Ferihegy
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 13:18
A Budapest Airport, amely tavalyi összesített forgalma alapján a régió leggyorsabban növekvő repülőtere volt, januárban is megőrizte pozícióját
Cikkek
Nem szabadulnak meg a 65 év feletti közszolgáktól
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 13:01
Nem lép hatályba a közszolgálati jogviszonyt 65 éves korban megszüntető törvényi rendelkezés - ezt ígérte Gyurcsány Ferenc
Cikkek
Kritikus helyzetbe került a Debreceni Egyetem
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 11:39
Az oktatási intézményben 512 státus szűnik meg a következő hónapokban. A létszámleépítés oka, hogy az iskolának 600 millió forintja hiányzik a törvény szerint az idén két részletben végrehajtandó, 12 százalékos bérfejlesztés fedezetéből. Abádi Nagy Zoltán, az egyetem Tudományegyetemi Karok Hivatalának elnöke kijelentette: a leépítés súlyos helyzetet teremthet. A leépítésről levélben tájékoztatták Magyar Bálint oktatási minisztert, s egyben segítséget is kértek a szaktárcától.
Cikkek
Márciustól új "maastrichti" szabályok?
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 11:21
Körvonalazódni látszik a kompromisszum a stabilitási paktum reformja ügyében
Cikkek
Mégsem szűnik meg a 65 évesek közalkalmazotti jogviszonya?
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 11:19
Nem lép hatályba a közszolgálati jogviszonyt 65 éves korban megszüntető
törvényi rendelkezés - ezt ígérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a
Szakszervezetek Együttműködési Fóruma pénteki szövetségi
tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök részt vett a szakszervezeti szövetség
tanácskozásán, ahol elmondta: ez egy nem átgondolt, rossz
rendelkezés, amelynek megváltoztatására a kormánypártok a következő
hetekben törvénymódosítást kezdeményeznek. Melyik nyugdíjpénztárat válasszam?
Cikkek
Stagnált a német vendégéjszakák száma
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 11:10
Németországban tavaly gyakorlatilag stagnált a vendégéjszakák száma
a hazai kereslet visszaesése miatt: 338,8 millió volt, mindössze 0,1
százalékkal több az egy évvel korábbinál - tette közzé a szövetségi
statisztikai hivatal. A belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma egy
százalékkal 293,4 millióra csökkent, a külföldieké 9 százalékkal
45,4 millióra nőtt.
Utazzon velünk!
Cikkek
Kevesebb uniós pénz jár a cukorért
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:55
Az EU cukorpiaci bizottsága csökkentette az export-visszatérítést
a kis mennyiségű fehér- és nyerscukorra. Az időszaki visszatérítés kis mennyiségű fehércukor exportja után mázsánként 36,75 euróra csökkent a február 3-án megállapított
37,75 euróról, ugyanaz a nyerscukorra ezentúl 33,80 euró az eddigi
34,72 euró helyett - közölték az EU hivatalos lapjában.
Édes élet - kiváló eredmény a Magyar Cukornál
Cikkek
Ismét márkahűek a németek
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:48
Rövid ideig tartott a flört a "noname" elektronikai termékekkel Németországban. A fellángolás elmúltával a németek visszatértek az ismert, jó nevű márkákhoz.A GFU fogyasztói elektronikai szövetség vezetője, Rainer Hecker szerint egyértelműen ez a trend olvasható ki a felmérésekből és az eladási statisztikákból.
Kirívóan jelzi a fogyasztói szokások markáns változását, hogy ma már a németek 83 százaléka azt vallja: a minőség fontosabb az árnál. Egy évvel korábban a megkérdezetteknek csupán 51 százaléka tartotta fontosabbnak a minőséget az árral szemben.eurohirek.hu
Cikkek
Nyolcmilliárdos lehet az MTV tavalyi hiánya
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:23
Noha év közben milliárdokat sikerült megtakarítania a Magyar Televíziónak, 2004-et mintegy nyolcmilliárdos hiánnyal zárja a társaság -
közölte az MTI-vel a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik,
neve elhallgatását kérő tagja. "Február végén lesz az üzleti zárás, de már most látható, hogy 2,5-3 milliárd forint körül lesz a megtakarítás egy olyan
évben, amely az öt nemzetközi sportesemény miatt extra drága volt, s
amikor a várt források töredékét kapta meg az MTV" - jelentette ki.
40 millió forintért vált arculatot az MTV Híradója
Cikkek
Begyorsult a francia növekedés
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:22
A hazai össztermék az utolsó negyedévben másfél éven belül a leggyorsabban, 0,8 százalékkal bővült az előző negyedhez képest, a négy év óta leggyorsabban növekedett lakossági fogyasztás miatt. A lakossági fogyasztás 1,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedhez viszonyítva Franciaországban.
Cikkek
Csökkent a német infláció januárban
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:20
Átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak decemberhez képest, és 1,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly januárban. A nagy januári csökkenését elsősorban annak tulajdonítják, hogy tavaly januárban az egészségügyi reform okozta többletköltségek növelték az összehasonlítási alapot.
Cikkek
Növelte olvasótáborát a Népszabadság és a Népszava
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:19
Növelte olvasótáborát a Népszabadság és a Népszava, a Magyar Nemzetnél viszont csökkent az eladott példányszám. A múlt év utolsó három hónapjában naponta átlagosan 163 ezer példányban kelt el a Népszabadság, ami azt jelenti, hogy naponta ezer darabbal fogyott több, mint a harmadik negyedévben - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség adataiból. A Magyar Nemzet példányszáma ezzel párhuzamosan 1800 darabbal, 75 ezerre csökkent, míg a Népszaváé 203-mal, 27 ezerre nőtt.
Cikkek
Stabilan nyitott a forint
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 10:10
A forint stabilan nyitott pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az eurót
243,15/20 forinton jegyezték, csaknem fillérre azonos árfolyamon a
csütörtöki 243,20/30 forintos jegyzéssel. A piacon úgy vélik, hogy 243 forint/euró árfolyamnál nem erősödik tovább a forint a Monetáris Tanács hétfői ülése előtt.
Pénteken és hétfőn délelőtt valószínűleg a kivárás jellemzi majd a
kereskedést. Amennyiben a grémium csak 50 bázisponttal csökkenti a
jelenleg 9 százalékos jegybanki alapkamatot, az könnyen hatástalan
maradhat a forint árfolyamára, mivel ezt a szintet már jó ideje
beépítette a piac az áraiba - mondták kereskedők.
Friss devizaárfolyamok
Cikkek
A vártnál hosszabb lehet a kamatlazítási ciklus
Privátbankár.hu | 2005. február 18. 09:54
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a jövő hétfőn és márciusban is fél százalékponttal csökkenti az alapkamatot a Monetáris Tanács
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
16:04
-
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira
16:04
-
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?
12:12
-
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
09:09
-
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás
09:09
A vidék hírei
-
Új bejárat nyílik az Egri Termálfürdőhöz a Hadnagy út felől
15:57
-
Legszegényebbek vagyunk az Unióban
13:57
-
Emléktáblák őrzihetik két egri kiválóság emlékét – Szepesi György zenész és Puhl Sándor játékvezető előtt tiszteleg a város
11:17
-
Rejtegetik Rák Sándornét az egriek elől, már a városban járt a MAZSIHISZ elnöke is
09:47
-
Június közepétől tájékoztat a NAV a tartozásokról és túlfizetésekről
09:06
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Magyarországra vetülhet a háború árnyéka
2025. június 19. 10:34
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
Így sodródhat bele Peking és Moszkva a közel-keleti háborúba
2025. június 19. 09:32
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
„Amíg Ali Hámenei él, addig Irán biztosan nem akar atombombát” – interjú N. Rózsa Erzsébettel
2025. június 19. 05:46
