Cikkek
Cikkek
A Mercedes összeomlása miatt nagyot bukott a DaimlerChrysler
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 11:22
A német-amerikai DaimlerChrysler autógyár, a világon a nagyságra ötödik, 785 millió eurós üzemi eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, 63 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 2,4 milliárdnál, messze elmaradva az átlagosan 1,43 milliárd
eurós elemzői előrejelzésektől is. Az adózott eredmény 526 milliárd euróra csökkent 1,4
milliárdról. A forgalom 37,7 milliárd euróra nőtt 35,2 milliárdhoz képest.
Az eredményt a Mercedes Car Group valóságos összeomlása rontotta: ott az üzemi eredmény 20 millió euróra fogyatkozott az egy évvel azelőtti 784 millióról. Az elemzők 374 millió eurót vártak a Mercedestől, amely hagyományosan a cégcsoport legjobban teljesítő
egysége volt. A Mercedes eredményét főleg a Smart kisautó rontotta, amelynek gyártása tavaly erősen veszteséges lett. Ellenben a korábbi gyenge láncszem, az amerikai Chrysler részleg 386 millió eurós üzemi eredményt ért el az egy évvel azelőtti 143 millió helyett.
A beszámolóval együtt azt jósolták a DaimlerChryslernél csütörtökön, hogy az első és a második negyedév is gyenge lesz, de egész évben az üzemei eredmény csekély emelkedésére lehet számítani tavalyhoz képest, jövőre pedig, új modellek miatt, már jelentős növekedés várható. Mint minden járműipari vállalat, a DaimlerChrysler is panaszolta a dráguló nyersanyagokat és az olcsóbbodó dollárt.
Összeomlik az autópiac - vagy nem
Cikkek
A repülőgép-iparban kaszált a Rolls Royce
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 11:21
A brit Rolls-Royce Plc motorgyár tavalyi profitja meghaladta az előzetes elemzői várakozásokat: a társaság adózott eredménye 204 millió fontra nőtt az előző évi 116 millióról, a forgalma 5,2 százalékkal 5,939 milliárd fontra bővült. A javulást a
pótalkatrész-eladások növekedése segítette.
A világ második számú repülőgépmotor-gyártójának adó előtti eredménye 21 százalékkal 345 millió fontra gyarapodott a 2003-as 285 millió fontról. Az elemzők átlagosan 340 millió fontra számítottak. 2005-öt rekord nagyságú megrendelésekkel, jól megalapozott
programok új generációjával és egyre növekvő szolgáltatási üzletággal kezdjük - mondta derűlátón a Rolls-Royce vezérigazgatója, Sir John Rose.
A motorkarbantartási, szervízelési szerződések bevétele tavaly 14 százalékkal nőtt, és már az összes bevétel 55 százalékát adja. A Rolls-Royce éves osztaléka változatlan maradt, részvényenként 8,18 penny lesz. A cég adóssága nagymértékben csökkent: 41 százalékkal 560 millió fontra. Az eredmények javulásában a két nagy repülőgépgyár, a Boeing Co. és az Airbus vásárlásainak fellendülése is nagy szerepet játszott.
Cikkek
Online könyváruház
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 11:16
A Bookline minden új könyvre 15% kedvezményt biztosít az eredeti bolti árból
Cikkek
Versenyfutás a londoni tőzsdéért: bajban a németek
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 10:38
A Euronext szerdán nyilvánosan körvonalazta a London Stock Exchange-re (LSE) vonatkozó ajánlatát
Cikkek
Újabb IKEA-botrány: megrohanták az új áruházat
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 10:30
Az észak-londoni Edmonton IKEA-áruház a szerda éjféli megnyitót követően mindössze 30 percig tartott nyitva
Cikkek
Vonzó Magyarország: több a külföldi vendég
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 09:22
Tavaly a kereskedelmi szálláshelyekre 3,2 millió külföldi vendég érkezett, akik 10,3 millió vendégéjszakát töltöttek el: a vendégek száma 10 százalékkal, az eltöltött éjszakák száma 4 százalékkal nőtt a 2003. évihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A kereskedelmi szálláshelyek 2004-ben 3,2 millió belföldi
vendégeket fogadtak, az általuk eltöltött éjszakák száma megközelítette a 8,1 milliót. A vendégek száma 2 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 4 százalékkal maradt el a 2003. évitől.
A szállodai szobakihasználtság 2004-ben 46,6 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 43,7 százalékos kihasználtsággal, ez közel 7 százalékpontos javulást jelent. A kereskedelmi szálláshelyek tavalyi bevétele megközelítette a 188 milliárd forintot, ami 13 százalékos növekedést tükröz.
400 ezer "fapados turista" érkezett hozzánk - új koncepció
ide a szöveget
Cikkek
Óvatosak a befektetők
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 08:36
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok csütörtökön némi visszaeséssel nyitnak, mert a vállalati beszámolók óvatosságra intik a befektetőket. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 11 pontos veszteséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 3 pont körüli veszteséggel kezdhet.
Cikkek
Meglepően rossz tartalékadat miatt drágul a kőolaj
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 08:33
Csütörtökön ismét kissé drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután az illetékes amerikai kormányhivatal szerdán az amerikai stratégiai kőolaj-tartalék múlt heti fogyásáról számolt be, és ez meglepte a további növekedésre számító piacot. A benzintartalék nőtt ugyan, és
2,9 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkori szintet, de a növekedés mértéke elmaradt a várttól. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre közép-európai idő szerint csütörtök reggel hordónként (159 liter) 45,51 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó,
elektronikus ACCESS jegyzésében, 5 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál.
Egy friss hír, ami az olajár mozgását is befolyásoljhatja:
Észak-Korea beismerte, hogy atomfegyvere van - minden tárgyalást felfüggesztettek
Cikkek
Synergon-csoport: bravúros eredmény
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 08:32
A Synergon-csoport 156,5 millió forint konszolidált, adózott eredménnyel zárta a 2004-es évet, szemben az előző évi 1,462 milliárd forint veszteséggel - közölte a cég csütörtökön közzétett nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti
gyorsjelentésében. A csoportszintű árbevétel tavaly 4 százalékkal bővült, 20,55
milliárd forintot tett ki.
A pozitív eredmény hátterében a jelentés szerint a strukturális és hatékonyságnövelő változások álltak. A magyarországi tagvállalatok nyereséget értek el, a külföldi leánycégek eredményei pedig minimális negatív hatással voltak a csoport teljesítményére. "A Synergon csoport 2004. évben teljesítette terveit, és stabil, jövőben is tartható, megbízható növekedési pályára lépett." - olvasható a jelentésben.
Cikkek
Dohányzás csak otthon - 5 éven belül nálunk is?
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 08:17
Kökény Mihály kezdeményezi, hogy öt éven belül valamennyi hazai vendéglőben tiltsák be a dohányzást
Cikkek
Észak-Korea beismerte, hogy atomfegyvere van - minden tárgyalást felfüggesztettek
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 08:01
Az észak-koreai kormány nyilvánosan elismerte csütörtökön, hogy atomfegyverrel rendelkezik, és bejelentette, hogy felfüggeszti részvételét a tárgyalásokon az atomprogramja abbahagyásáról.
Atomfegyvert készítettünk önvédelemből, azért, hogy helytálljunk a Bush-kormányzat arra irányuló leplezetlen politikájával szemben, hogy elszigetelje a Koreai Népi Demokratikus
Köztársaságot - jelentette be egy nyilatkozatban a külügyminisztérium. Phenjanban azt is közölték, hogy felfüggesztik részvételüket az észak-koreai atomprogram leállításával foglalkozó hathatalmi tárgyalásokon, és kilépnek az atomsorompó egyezményből,
amelynek a célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása.
Cikkek
BKV-sztrájk: egyetlen busz sem indul
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 07:40
Ha sztrájkolnak, nem vállalnak minimális szolgáltatást sem - veszélyeztetnék a közlekedés biztonságát, feszültségeket, tumultust idéznének elő
Cikkek
Gazdasági televízió: dupla konkurencia a Hír Tv-nek?
Privátbankár.hu | 2005. február 10. 07:29
Gazdasági televíziót indít Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere, Széles Gábor - tudta meg a Heti Válasz. A konzervatív hetilap információi szerint Széles a Hír Tv-től tavaly elbocsátott Gulyás Istvánt bízta meg a csatorna megszervezésével. Ha még ebben az évben elindul az új magánadó és a közszolgálati televízió Demokrácia Tv-je is, akkor a jobboldali Hír Tv-vel együtt már három hírcsatorna fog versenyezni a nézőkért.
A konzervatív lap felveti, hogy Széles Gábor, akit szoros kapcsolatok fűznek az MSZP-hez, és aki nyilatkozataiban annak idején Gyurcsányt támogatta Kiss Péterrel szemben, talán nem is a közvetlen gazdasági haszon miatt alapította a 250 millió forintos alaptőkéjű televíziós részvénytársaságot, hanem, hogy a nézők és hirdetők elszippantásával ellehetetlenítse a Hír Tv-t, és ezzel még a választások előtt kivégezze a jobboldal egyik legfontosabb médiumát - olvasható az index.hu-n.
Cikkek
Újabb csúcs: majd' egy százalékos pluszban zárt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 16:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,75 pontos emelkedéssel, újabb
történelmi csúcson, 16.464,79 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,98 százalékos erősödés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
MOL: egymillió forintos felügyeleti bírság
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 16:29
Egymillió
forintos bírságot szabott ki a Molra rendkívüli tájékoztatási
kötelezettség megszegése miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami
Felügyelete A január 19-én hozott határozatát szerdán tette
közzé a Magyar Tőkepiacban a felügyelet. A felügyeleti bírság a Mol 2003 októberében indított vezetői
átváltható kötvény programjával kapcsolatos. A felügyeleti határozat
szerint a felügyelet december végi információ kérésére a Mol egy
januári válaszlevélben nem adott kielégítő választ arról, hogy mikor
és milyen formában tett rendkívüli tájékoztatást egyes vezetői
tavaly július 1-jei, illetve október 11-i átváltoztatható kötvény
vásárlásáról. A PSZÁF közölte, hogy a bírság mértékének meghatározásánál a
mulasztások száma és jellege mellett figyelembe vették, hogy a
Mollal szemben rendkívüli tájékoztatás elmulasztása miatt eddig nem
hoztak szankciót.
Cikkek
"Közgyógyon" az Egis 10 terméke Oroszországban
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 16:24
Az Egis tíz terméke került fel Oroszországban arra a gyógyszer-listára, amelyet
a lakosság meghatározott körében különtámogatásban részesít az orosz
kormány - mondta Marosffy László, az Egis Rt.
vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a tíz termék olyan generikus készítmény, amely
éves forgalma az Egis oroszországi forgalmának a 40 százalékát
teszik ki. Az ebből várható forgalombővülést azonban a
vezérigazgató-helyettes egyelőre nem kívánta megbecsülni, szavai
szerint még nem átlátható az oroszországi támogatási rendszer
változása. Álomszerű eredményt ért el az Egis
Cikkek
Rekordnyereség a biztosítási óriásnál
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 16:15
Az American International Group Inc., a világ egyik vezető biztosítója
és pénzügyi szolgáltatója tavaly - a számos természeti katasztrófa
ellenére - 11,047 milliárd dolláros rekordszintű adózott eredményt
ért el. Az AIG-nek a természeti katasztrófákból származó veszetesége
682,7 millió dollár volt adó után, ami az eredményt részvényenként
26 centtel terhelte.
Cikkek
IT: "varázsszavak", mint hajtóerők
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 15:49
A telekommunikációs szakma által nyújtott szolgáltatások tavaly
világméretekben 6,7 százalékkal bővültek - mutatta ki előzetes
adataiban a stamfordi Gartner piackutató cég. Az ágazat forgalma az
előző évi 569,6 milliárd euróról 607,8 milliárdra nőtt 2004-ben. A növekedés legfőbb hajtóereje a consulting és az
outsourcing üzletág volt. A piacvezető az IBM maradt tavaly is 7,6
százalékos részesedéssel, megelőzve az Electronic Data System-et
(EDS), amely 3,4 százalékot mondhatott magáénak. A Fujitsu piaci
részaránya 2,8, a negyedik helyezett Hewlett-Packardé (HP) és az
Accenture und Computer Sciences-é 2,3-2,3 százalék. Az outsourcing
főként az IBM és a HP esetében volt meghatározó, míg az Accenture
mind az oursourcing, mind a tanácsadás -üzletágát fejlesztette. A
hat vezető vállalt közül a leggyorsabban az Accenture növelte
forgalmát: 16,4 százalékos bővülést ért el.
Cikkek
13. havi nyugdíj: az első részletet márciusban viszi a postás
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 15:46
Már márciusban kézhez kapják 13. havi járandóságuknak az év első felében esedékes részletét a nyugdíjasok döntötte el ma a kormány. Batiz András kormányszóvivő elmondta: az intézkedés körülbelül 2,6 millió embert érint, akik átlagosan 23 ezer forinttal magasabb bevételre számíthatnak a jövő hónapban.Már márciusban megkaphatják a 13. havi nyugdíj első részletét a nyugdíjasok
Cikkek
Brazíliai real: vége a karneválnak
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 14:49
Hiába kering még a fejekben a karnevál szele, a piac Brazíliában már visszatért a megszokott kerékvágásba. Miután a Real külföldi befektetők kezében volt, mindenki korrigáló mozgásokat várt az árfolyamtól. Ennek oka a múlt péntek óta jelentősen meggyengült brazil valuta volt. Az USD/BRL eközben 3,5 Centavoval 2,6350-re emelkedett. A GlobalFX véleménye szerint bár rövidtávon még sikerült megállítani, de közép- és hosszútávon a mutatók tovább gyengítik az árfolyamot.Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Adócsökkentés: Kuncze a Fidesszel egyeztetne
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 14:19
Az SZDSZ és a Fidesz adócsökkentésről szóló elképzeléseiről kezdeményezett
szakértői egyeztetéseket Kuncze Gábor szerdán, Orbán Viktorhoz
intézett levelében. "Többször elmondtuk: a liberálisok számára nem az a fontos,
az adócsökkentési javaslatot ki dolgozza ki, s ki támogatja, hanem,
hogy megvalósul-e. Ezért azt javaslom: folytassunk szakértői szinten
egyeztetéseket az adócsökkentésről! Ha szakértőink álláspontja
közeledni tud egymáshoz, biztos vagyok benne, hogy nem lesz akadálya
politikai szintű megegyezésnek" - áll az SZDSZ elnökének levelében.
Megalakult az Adóreform Bizottság
Cikkek
ÁPV Rt: szabályos volt a Nemzeti Tankönyvkiadó értékesítése
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 14:09
Szabályos volt a Nemzeti Tankönyvkiadó többségi részvénycsomagjának vagyonértékelése és értékesítése. A nyertes befektető ajánlata több mint félmilliárd forinttal haladta meg a független vagyonértékelés szerinti piaci értéket - állapította meg az ÁPV felügyelő bizottsága. A Láng Kiadó és Holding Rt. végleges árajánlata 3 milliárd 210 millió forint volt. Mivel ez 690 millió forinttal kevesebb az előzetesen megajánlott vételárnál a pályázónak indokolnia kellett döntését. Kötelezettségének a cég az Felügyelő Bizottság megállapítása szerint eleget tett.
Cikkek
5 milliárd katasztrófavédelemre
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 13:59
Technikai fejlesztésre, továbbá védőeszközök beszerzésére ötmilliárd forintot költ az idén a katasztrófavédelem. Kivágó Tamás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese elmondta: az idén összesen 13 milliárd forintot használhatnak feladataik ellátására, illetve a hivatásos tűzoltóságok fejlesztésére.
Hozzátette: 10 év alatt 67 önkéntes tűzoltóságot szeretnének felállítani, az idén várhatóan 4-5 láthat majd munkához.
Cikkek
Monetáris Tanács-tagjelöltek: bizottsági igen
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 13:43
Neményi Judit tagjelölt szerint van tere a kamatcsökkentésnek Magyarországon, de hogy mennyi, az a jövő titkaMT-tagjelöltek meghallgatása: titkok és zöldségek
Cikkek
Megalakult az Adóreform Bizottság
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 13:05
Kevesebb adót, több igazságosságot kíván megcélozni a most létrejövő Adóreform Bizottság, amelynek vezetője Akar László - közölte Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elmondta: a kialakítandó új adórendszer célja, hogy jobban szolgálja az ország versenyképességét, ösztönözze a beruházásokat és segítse elő új munkahelyek létesítését. "Mivel Európában, igy a szűkebb környezetünkben is adóvereseny indult meg, nekünk is lépnünk kell" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.Idén is az áfára koncentrál az APEH
Cikkek
Uniós haladék Görögországnak?
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 12:59
Az Európai Bizottság egy éves haladék megadását javasolja
Görögországnak ahhoz, hogy a bruttó hazai termékének 3 százaléka alá
vigye le államháztartásának hiányát. Görögországnak 2005-ig kellett volna teljesítenie az unió
Stabilitási és Növekedési Paktumában előírt küszöbszámot, ennek a
határidőnek most 2006-ig történő meghosszabbítását ajánlja a
bizottság, tekintettel arra, hogy Görögországnak "jelentős
változtatásokat" kell végrehajtania. A bizottság azt is javasoltja,
hogy Athén a 2006-ban végrehajtandó, alkalmazkodást célzó
intézkedéseket állandó jelleggel vezesse be úgy, hogy azoknak a
hatására az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya legalább 0,6
százalékponttal mérséklődjék. Görögország várhatóan március 22-e előtt teszi meg a
bizottságnak jelentését a következő két évre vonatkozó költségvetési
terveiről. Az előrejelzések szerint az ország államháztartási
mérlegének hiánya 2004-ben a GDP 5,5 százalékát teszi ki, az idén
pedig a várakozások szerint a hiány 3,6 százalékra mérséklődik.
Cikkek
Intervenció nélkül összeomolhat a gabonapiac
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 12:55
Az EU gabonaintervenciós rendelkezéseit mindenképp végre kell hajtani, mert egyébként összeomlik a piac - jelentette ki a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Makay György kifejtette: ma az intervenció jelenti a tavalyi 17 millió tonnás gabonatermés fő piacát. Tavaly a gabonaexport 1,5 millió tonna volt, és az idei év első felében sem várható ennél több. Úgy vélte, az intervenció lebonyolításában a gondot a lassú áruátvétel, a szakmai bizonytalanságok, a raktárak és a szállítási kapacitások hiánya okozza. Makay György hangsúlyozta, hogy hosszú távú megoldást csak az állattartás támogatása, ezzel a belső fogyasztás növelése hozhat.
Cikkek
Ismét bekeményít az adóhátralék terén az orosz kormány
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 12:49
Az állami tulajdonban lévő orosz távol-keleti Dalsvyaz távközlési
vállalat 718 millió rubeles (25,47 millió dollár)
adáóhátralék-felszólítást kapott az adóhatóságtól 2001-ről és
2002-ről - közölték a cégnél szerdán. A vállalat adó előtti
eredménye összesen 484 millió rubel volt abban a két évben -
emlékeztettek a közleményben. Hozzátették: azért sem értik a követelést, mivel az
adóhatóság az 1994-es megalakulás óta minden évben ellenőrizte őket,
sőt, a 2001-es ellenőrzés után külön köszönő levelet is küldött az
adószabályok példás betartását méltatva a társaságnál.
Ez az első eset, hogy állami cég is fölkerült az orosz kormány
adóüldözötteinek listájára. Az orosz kormány 28 milliárd dollárnak megfelelő
adóhátralék-követelése másfél év alatt gyakorlatilag tönkretette a
YUKOS olajvállalatot, miután a követelés egy részének fejében
decemberben végül elárverezték fő termelő egységét, a
Yuganskneftegazt.
Cikkek
Csökkenő hozam a DKJ-aukción
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 12:47
Csökkenő hozam alakult ki a hat hónapos diszkont-kincstárjegy aukción, ahol 8 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez 52 bázisponttal alacsonyabb a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál, a tegnapi másodpiaci referenciahozamtól pedig 20 bázisponttal maradt el. Az értékesítésre felajánlott 25 milliárd forintnyi mennyiséget több mint négyszeresen jegyezték túl, a 113,63 milliárd forintnyi jegyzés ellenére az Államadósság Kezelő Központ nem emelte fel az eladott mennyiséget.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
4 milliárdos adózott profit a Cetelemnél
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 12:45
2004-ben a magyar Cetelem Bank 4,7 milliárd forint adózás előtti eredményt ért
el - 800 millió forinttal haladva meg az egy évvel korábbi 3,91
milliárd forintot -, tavalyi adózott profitja pedig megközelítette a
4 milliárd forintot - jelentette be Lendvai János, a magyar Cetelem
Bank elnök-vezérigazgatója. A magyar Cetelem Bank 2004-ben 43,4 milliárd forint hitelt
helyezett ki - az Auchan áruházláncban lebonyolított forgalommal
együtt a kihelyezés összege elérte a 45,4 milliárd forintot. 2004
végén az összes hitelügylet száma elérte a 600 ezret, a teljes
kintlévőség pedig megközelítette a 60 milliárd forintot.
Cikkek
Uniós támogatás a schengeni felkészüléshez
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 11:49
Az Európai Unió három éven át 150 millió euróval támogatja Magyarországot, hogy
felkészüljön a schengeni egyezményből adódó határrendészeti
feladatok megoldására - közölte a határőrség rendészeti főigazgatója. Samu István, határőr vezérőrnagy elmondta: 2007. október
31-ére az ország keleti, összesen 1.103 kilométer hosszú határainál
húzódik majd az unió külső határa, s ezért támogatja Brüsszel a
magyar határőrség felkészülését.
Cikkek
Pénteken sztrájkolnak az olasz vasutasok
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 11:46
Az olasz vasutasok munkabeszüntetést tartanak február 11-én 9.00 órától 17.00
óráig. Ez idő alatt Olaszországban bizonytalan lesz a
vonatközlekedés - közölte a MÁV. Az olasz sztrájk érinti a Venezia-Ljubljana-Zágráb-Budapest közötti Goldoni EuroCity vonatot: ez a járat az olasz vasúton nem közlekedik. A Magyarországon megvásárolt vasúti jegyeket kívánságra a MÁV visszatéríti, természetesen a kezelési költségek levonása nélkül.BKV-sztrájk: megbénulhat a fővárosi tömegközlekedés
Cikkek
3 új járatot indított a Malév
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 11:44
A Malév európai pozícióinak erősödését várja a tavasszal és nyár elején
Göteborgba, Oslóba, illetve Malagára menetrend szerint közlekedő új
járataitól - közölte a társaság. A közlemény szerint a skandináv térségben a légitársaság
eddig Stockholmban és Koppenhágában volt jelen, az új járatok
elindítását a Svédországból Budapestre érkező utasforgalom jelentős
növekedése indokolta. A stockholmi járat utasainak száma mintegy 10
százalékkal nőtt 2004-ben. A szezonális igényekhez igazodva az eddig csak charterként
üzemeltetett Malaga-i útvonalon is menetrend szerinti járatot
közlekedtetnek, a tervek szerint június 10-től szeptember végéig,
heti két alkalommal.Malév: két új vezető, négy új pályázó
Cikkek
Bizottsági igen a Monetáris Tanács új tagjaira
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 11:25
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága 15 igen, 12 nem és egy tartózkodás
mellett támogatta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába újonnan
jelölt személyek - Neményi Judit, Bihari Péter, Csáki Csaba és
Bánfi Tamás - kinevezését.MT-tagjelöltek meghallgatása: titkok és zöldségek
Cikkek
Új internetes EU-oldal
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 10:59
Új európai uniós hírmagazin kezdte meg működését www.eurohirek.hu címmel. Az oldal öt rovatban, nap közbeni folyamatos frissítéssel közöl EU-vonatkozású gazdasági, politikai híreket. A szerkesztőség újságírói elsősorban azokat a friss információkat keresik, s "magyarítják", amelyek az uniós élet hétköznapjaival, a szabályozás mindennapokra gyakorolt hatásával, az uniós tagországok most már Magyarország számára is különösen érdekes helyi jellegzetességeivel foglalkoznak. Emellett a minket is érintő brüsszeli nagypolitikával, a pénzügyekkel, a pályázati lehetőségekkel, s az unióval kapcsolatos szinte minden információ internetes strukturált gyűjtőhelye az új oldal - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.Az internetes lapot a három éve működő euro.hu site szakmai stábja hozta létre.
Cikkek
Vizsgálat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 10:41
Állami támogatással való visszaélést gyanít, ezért vizsgálatot indít a munkaügyi miniszter azoknál a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknél, ahol látványosan nőtt az alkalmazottak száma- írja a Népszabadság. Csizmár Gábor a cikk szerint kifejtette: nem lehetett tovább halogatni a támogatási rendszer leállítását, az elmúlt években ugyanis ugrásszerűen nőtt a visszaélések száma. Közölte: tavaly két tucat célszervezet jelentett be több száz, illetve ezer főt is meghaladó létszámbővítést, a tárcánál azonban kételkednek az ilyen mértékű munkahelyteremtésben. Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Megkérdőjelezhető-e a hazai iparűzési adó EU-konformitása?
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 10:39
Az Ernst & Young tanácsadó cég szerint a hazai iparűzési adó EU-konformitása megkérdőjelezhető. A cégekre kirótt teher ugyanis leginkább forgalmi adónak tekinthető, noha a vonatkozó uniós irányelv megtiltja, hogy néhány nevesített adófajtán kívül más forgalmi adót vessenek ki a társaságokra - írja a Világgazdaság. Az Európai Bíróságnál napirenden van egy olasz, a magyar iparűzési adóhoz hasonló ügy, és ha a testület elutasítja ezt az adónemet, akkor várhatóan az iparűzési adó magyarországi alkalmazását is meg fogja tiltani. A Pénzügyminisztérium az elemzésre úgy reagált, hogy a tárca a csatlakozás előtt felülvizsgálta a teljes adórendszert, és nem talált hibát, így az iparűzési adó megfelel az uniós előírásoknak.
További adózási tudnivalók
Cikkek
Maradt az erős forint a bankközin
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 10:15
A forint keddi zárószintjén nyitott a bankközin az
euróval 244,20/30 Ft-on kereskedtek.Dealerek az eurót ma
243,80-244,50 Ft között várják. A forint 13,50 százalékon maradt a plusz-mínusz 15
százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A piacon eseménytelen, alacsony fogalmú napra számítanak, az euró árfolyamát továbbra is szűk, 243,80-244,50 forint közötti
sávban várják. Belföldi hírekre - így például a Monetáris Tanács négy
tagjelöltjének keddi meghallgatására - nem reagál a piac, fogyóban
van az a muníció is, amit a régió lendülete az utóbbi napokban adott
a forintnak - mondják kereskedők. A forintot a magas kamat tartja
erősen, a magyar valutát csak valami nem várt esemény rendítheti
meg, vagy a beárazott 50 bázispontnál nagyobb jegybanki
kamatcsökkentés - mondják elemzők. Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Orosz rekord a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:45
Az orosz OAO AFK Sistema távközlési befektető cégé a legnagyobb
kibocsátás a londoni értéktőzsdén az Orange távközlési vállalat
2001. februári nemzetközi bevezetése óta. A Sistema szerdán közölte, hogy a londoni elsődleges kibocsátásában 1,56 milliárd dollárért adott el nemzetközi letéti
jegyeket (GDR), darabját 17 dollárért, a 15-19,50 dolláros előzetes
ársáv közepe táján. Ez az eddigi legnagyobb orosz vállalati
részvény-kibocsátás 8,2 milliárd dollárra értékeli a Sistemát. A cég
19 százalékát adták el most, a túljegyzésre félretett letéti
jegyekkel együtt. Elemzők szerint a sikeres kibocsátás azt jelzi, hogy a
nemzetközi befektetők változatlanul bíznak az orosz gazdaságban,
jóllehet a YUKOS olajtársaság kormányzati tönkretétele korábban
megingatta a bizalmat az oroszországi befektetések iránt.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Európának több bevándorlóra van szüksége
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:40
Európának több "gazdasági bevándorlóra" van szüksége, a nyugat-európai félelmek és az ottani nagy munkanélküliség ellenére - mondta az EU munka- és szociális ügyi biztosa, Vladimir Spidla. A volt cseh miniszterelnök elmondta: a következő húsz évben 20 millióval fogy majd a dolgozók száma Európában, még ha a bevándorlást is hozzászámítjuk, figyelmeztetve a lakosság elöregedésére és a csökkenő születésszámra. A cseh politikus úgy vélte, azért kell rugalmasabbá tenni a nyugdíjrendszert, hogy további munkára ösztönözhessék a még munkaképeseket, és csak a rászorulók menjenek nyugdíjba.
Cikkek
Hirdetések: a Reklámszövetség csak később közöl számokat
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:23
Tizennyolc százalékkal, 440 milliárd forintra emelkedett a reklámpiac tavaly a Mediagnózis múlt héten közölt listaáras reklámköltési adatai szerint - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a tényleges nettó költés ennek várhatóan jelentősen ellentmond majd. A Magyar Reklámszövetség viszont csak később, a cégbírósági adatok segítségével készíti el becslését 2004-re vonatkozóan - tájékoztatta a napilapot Hargitai Lilla, az MRSZ főtitkára. Mint mondta: ha a televíziók együttműködnek velük, már valamivel korábban is publikálhatják az adatokat. Reklámpiac 2004: kik költötték a legtöbbet?
Cikkek
Az EU is beszállna a mobil-kutatásokba
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:21
Az Európai Unió, a gyártók és szolgáltatók magánbefektetéseit kiegészítve,
szívesen áldozna egymilliárd eurót a mobiltelefóniával kapcsolatos
kutatásokra. Egy kedden nyilvánosságra került uniós dokumentum
szerint a Nokia, az Ericsson és az Alcatel mellett a Vodafone, a
Deutsche Telekom és a Telefónica is kész részt venni a közös
finanszírozásban. Az EU az európai elsőséget szeretné megőrizni a mobil távközlés
terén, ezt szolgálná az egymilliárd eurós befektetés is. Ennek egyik
kerete az E-mobilitás nevű kezdeményezés, amelyben a kutatások
fokozására szövetkezik az uniós kormányzat és a vállalati szektor.Telekom hírek, trendek
Cikkek
Esett a nem fizető magas hozamú cégkötvények aránya
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:19
Legalábbis ez áll a Fitch Ratings hitelminősítő visszatekintésében. 90 százalékkal zuhant tavaly a nagy kockázatúnak besorolt cégkötvények aránya az európai vállalati adósságpiacon. Ennek oka az igen kedvező finanszírozási környezet - véli Fitch Ratings. Az összesítés szerint tavaly 580 milliárd eurónyi kint lévő vállalati kötvényadósság vált nem fizetővé. Ez a fél százaléka az összes európai cégadósságnak.Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Tavaly 5,4 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági árak
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:17
A mezőgazdasági termelői árak szintje tavaly 5,4 százalékkal csökkent
2003-hoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH a mérséklődést a kiemelkedően jó termés árcsökkentő hatásával magyarázza, amely tavaly július óta volt érzékelhető. A mezőgazdasági termelői árak 2003-ban 5,9 százalékkal nőttek a
megelőző évihez viszonyítva.
Cikkek
Őszre halasztják az olasz RAI tőzsdei bevezetését
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:15
Ezzel több ideje marad az államkincstárnak a legnagyobb olasz médiacsoport felértékelésére. Az olasz gazdasági miniszter szerint az első féléves eredményeket még meg kell várni a jobb értékeléshez, a kincstár jelenleg dolgozza ki a tőzsdei bevezetés szabályait. Hozzátette: a csoport legalább 30 százalékának tőzsdei bevezetése mellett van.
Cikkek
Van, amikor olcsóbb a külhoni bankolás
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:13
Néhány szomszédos országban nagyságrendekkel olcsóbb számlavezetési költségekkel kell számolniuk a lakossági banki ügyfeleknek - írja a Világgazdaság. A cikk szerint ennek tükrében a határ mentén élőknek akár a külföldi bankszámlanyitás is megfontolandó lépés lehet. A nagyon kedvező árakért cserébe viszont számos kényelmi és költségszempontból is hátrányos tényezővel kell az érintetteknek szembenézniük, ezért nem lehet arra számítani, hogy a közeljövőben túl sokan élnének például a szlovákiai vagy romániai bankkapcsolat lehetőségével. Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek
Tovább menetel felfelé a BUX
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,81 pontos emelkedéssel,
16.332,85 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,17 százalékos erősödés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Felszámolják az ország első magán-vízierőművét
Privátbankár.hu | 2005. február 9. 09:09
Felszámolási eljárás indult az ország első, még 1997-ben magánkézbe került vízi erőműve, illetve az azt működtető kft. ellen - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a Hernád folyó üzemvízcsatornáján működő cég felszámolását maga a tulajdonos, Nagy Béla kérte.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága
16:04
-
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira
16:04
-
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?
12:12
-
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira
09:09
-
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás
09:09
A vidék hírei
-
Új bejárat nyílik az Egri Termálfürdőhöz a Hadnagy út felől
15:57
-
Legszegényebbek vagyunk az Unióban
13:57
-
Emléktáblák őrzihetik két egri kiválóság emlékét – Szepesi György zenész és Puhl Sándor játékvezető előtt tiszteleg a város
11:17
-
Rejtegetik Rák Sándornét az egriek elől, már a városban járt a MAZSIHISZ elnöke is
09:47
-
Június közepétől tájékoztat a NAV a tartozásokról és túlfizetésekről
09:06
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Óriási változás történt a bankkártyás fizetésekben Magyarországon
2025. június 18. 19:12
-
Magyarországra vetülhet a háború árnyéka
2025. június 19. 10:34
-
Nem jó ötlet most panellakást venni
2025. június 19. 11:17
-
„Megmutatjuk a magyaroknak, hogy nincsenek egyedül” – üzente egy holland EP-képviselő
2025. június 19. 13:51
-
Így sodródhat bele Peking és Moszkva a közel-keleti háborúba
2025. június 19. 09:32
