Cikkek
Cikkek
Megvan Hiller utóda
Privátbankár.hu | 2005. január 21. 06:58
Eldőlt, hogy Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke lesz a kultuszminiszter - értesült a Magyar Nemzet. Ismert, Hiller István február 14-ével lemond posztjáról.
Magyar Nemzet
Cikkek
Jogosítvány a lopott kocsiban - perelik az Allianzot
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 17:07
Több 100 millió forint értékben elkövetett, több éven át tartó visszaélések sorozata után került bele a casco szerződésekbe az a passzus, hogy nem fizet a biztosító kártérítést akkor, ha lopáskor a forgalmi engedély a gépkocsiban volt - mondta Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FF) megbízásából szerdán közölte az MTI-vel az illetékes ügyvédi iroda, hogy pert indít az Allianz Hungária casco biztosításának általános szerződési feltételei egy pontjának megsemmisítése érdekében: a főfelügyelőség
álláspontja szerint ugyanis a gépkocsiban hagyott forgalmi nem lehet kártérítést kizáró ok.
Ezzel összefüggésben Sipos József elmondta: a Legfelsőbb Bíróság az évek során többször is az alkalmazás jogosságát alátámasztó döntést hozott konkrét perekben. Hozzátette: ennek ellenére érdemes megvizsgálni, hogy ma is fennállnak-e azok a körülmények, amelyek indokolttá tették az óvintézkedést.
Cikkek
A nap végére pluszba lendültek a bluechipek
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,56 pontos emelkedéssel, 15.204,31 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,46 százalékos erősödés. A részvénypiaci forgalom 7,19 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények a stagnáló Matáv kivételével erősödtek - a távközlési papírok a tegnapi 857 forintos záróárat tartották ma is. A Mol 1,06%-os erősödés után 12.440 forinton, az OTP 0,54%-os erősödés után 5.910 forinton zárta a napot, míg a Richter alacsony, 318 millió forintos forgalom mellett 0,41%-os erősödés után 24.200 ponton fejezte be a mai kereskedést.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
A fapados nemcsak olcsóbb, de sokszor jobb is
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 16:15
A német Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi alapítvány vizsgálata szerint a diszkont légitársaságok nemcsak olcsóbbak, de sok esetben egyenértékű vagy jobb szolgáltatást nyújtanak mint a hagyományos légitársaságok. A "test" magazin a vizsgálat alapján a német Air Berlin és dba diszkont társaságokat nyilvánította a legjobbaknak.
A harmadik helyre a TUI utazási iroda HLX társasága és a Thomas Cook utazási iroda Condor társasága került. A brit easyJet a rangsorban az ötödik helyre került és ezzel "jó" minősítést szerzett. A Lufthansa és a British Airways viszont csak "kielégítő" minősítést kaptak. Olcsó jegyei ellenére mögöttük végzett az ír Ryanair diszkont légitársaság szolgáltatásai alacsony minősége, kényelmetlen ülései és a check-in hiányosságai miatt.
A Stiftung Warentest minden egyes vizsgált légitársaságnál öt európai járatot tesztelt a minőség, az ár, a foglalás és az információ szolgáltatás, valamint általános üzleti feltételek
tekintetében.
Magyarország helyett Lengyelországot választja a német fapados
Fapados árakkal próbálkozik a Delta légitársaság
Cikkek
Gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 16:06
A forint kismértékben gyengült csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót
246,95/247,05 forinton jegyezték, 45 fillérrel erősebben a szerdai
246,50/60 forintos árfolyamnál. A forint 12,52 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos
ingadozási sáv erős szélén, 16 bázisponttal gyengébben a szerdai helyzeténél.
A piacon átlagos, jobbára ügyfél-megbízásokon alapuló üzletmenetről számoltak be, az euróval 246,40-247,50 forint közötti sávban kereskedtek. A dollár kéthónapos csúcsot ért el az euróval szemben a nemzetközi piacokon, amelyet a magyarországi piac is követett. A csütörtökön délután jegyzett 190,80/191,00 forintos árfolyam több mint 2,5 forintos erősödés a szerdai 188,20/30 forintos jegyzéshez képest.
"Semmi nem indokolja az erős forintot"
Cikkek
Tízmilliárdokból fejlesztik a BKV-t
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 16:03
Személyes találkozón kíván egyeztetni Budapest 2005-2006-os fejlesztési terveiről a miniszterelnök és a főpolgármester. Demszky Gábor elmondta: a megbeszélés támái között kiemelt helyen szerepelnek a tömegközlekedéssel és az útépítésekkel összefüggő kérdések. Demszky Gábor a BKV-val kapcsolatban elmondta, hogy a főváros ez évi 100 milliárd forintos fejlesztésének felét a BKV-ra fordítja, amely a tavalyi 45 milliárd után idén 60 milliárd forintos hiánnyal számol.
Aba Botond, a BKV vezérigazgatója szerint megfordulni látszik ez évtől a cég eladósodási folyamata: a jövő évtől várhatóan 2011-ig teljesen visszafizethetik hiteleiket. Egy esetleges állami konszolidációval pedig még többet tudnának fejlesztésekre költeni.
Zöldet kapott a BKV-chipkártya
Éjszakánként együtt utazhatunk a BKV munkatársaival
Cikkek
Elemzők a magyar gazdaságról - mi várható 2005-ben?
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 15:47
Az év elején tovább folytatódik az infláció gyors csökkenése és a jegybanki kamat lazítása - áll a Reuters felmérésében. Az MNB idén is, jövőre is kényelmesen elérheti év végi inflációs céljait
Cikkek
Olcsóbb lesz a Harley Davidson
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 15:34
Az
amerikai Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó rekord árbevételre és
nyereségre tett szert tavaly.
Az árbevétel 8,5 százalékkal 5 milliárd dollárra nőtt, az
adózott eredmény 889,8 millió dollár, részvényenként 3 dollár volt,
az egy évvel korábbi 760,9 millió, 2,50 dollárt követően.
A vállalat tavaly 317 289 motorkerékpárt adott el (egy évvel
korábban 291 147-et), a belföldi értékesítés 7,1 százalékkal, a
külföldi 1,5 százalékkal nőtt.
Európában 5,3 százalékkal több, 24 594 motort adtak el, s
tekintettel a jelenlegi piaci helyzetre és az erős euróra, az idén
egyes modellek árát csökkentik.
Cikkek
"Semmi nem indokolja az erős forintot"
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 15:21
Semmi nem indokolja, hogy továbbra is a vállalkozók által gondoltnál tartósan erősebb forint legyen Magyarországon - mondta Veres János
Cikkek
Újabb brüsszeli állásokra pályázhatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 14:44
Összesen
1315 új európai uniós állást hirdetett meg Brüsszelben az ezért
felelős európai uniós hivatal, az EPSO az új tagországok
állampolgárai számára, és ebből 180-at magyar jelentkezőknek tart
fenn.
A hivatal igazgatójának csütörtöki közleménye szerint
adminisztrátori és - munkaügyi, pénzügyi és számítástechnikai -
asszisztensi állásokról van szó, amelyeket a tíz új tagország
nemzeti sajtójában és az interneten is hirdetnek. Mindkét típusú
munkához felsőfokú végzettségre és szakirányú tapasztalatra is
szükség van. A részletes követelmények megtekinthetők a
http://www.europa.eu.int/epso honlapon.
A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton várják február
3-ig. A jelentkezőknek előválogatáson, majd írásbeli és szóbeli
felvételi fordulókon is részt kell venniük.
A vártnál rosszabb makroadatok az eurózónából
Cikkek
Jó befektetés a román föld
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 14:26
Romániában 2000 óta évente közel megduplázódtak a földárak, jelenleg
hektáronként 300-900 euróra.
A Business Magazin jelentése szerint 2003 végén egy hektár
megművelhető terület 250-300 euróba került Románia déli részén, és
600-900 euró között Nyugat-Romániában. Az árnövekedésben nagy
szerepet játszott spekulációs nyomás is.
A kilencvenes években elvégzett uniós vizsgálat szerint
Romániában a belépés után az uniós földárak 30 százaléka körül
lesznek az árak. Egyes elemzők szerint Románia sohasem éri el az
uniós földárakat, mert ott hatalmasak a megművelhető területek, míg
egyes uniós országokban kis, szétaprózott területek állnak csak
rendelkezésre, és a viszonylagos földhiány miatt magasak az árak.
Cikkek
Dollármilliárdos áruházlánc-fúzió készül Amerikában
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 13:49
Az amerikai Federated Department Stores áruházi láncolat tárgyalásokat folytat egyik fő versenytársa, a May Department Stores megvásárlásáról. A Wall Street Journal értesülése szerint a fúzió révén egy közel ezer áruházból álló hatalmas lánc jönne létre, évi 30 milliárd
dolláros árbevétellel. A két csoporthoz tartozik egyebek mellett a Bloomingdale's, a Macy's, a Marshal Field's, Lord and Taylor és a Filene's. Az ügylet érétkéről egyelőre nincs hír, a May piaci tőkeértéke 9,2 milliárd dollár, a Federatedé 9,7 milliárd. Két hónappal ezelőtt a Sears Roebuck és a Kmart Holding lépett fúzióra egy 11,5 milliárd dolláros ügylet keretében.
Cikkek
Sikeres államkötvény-aukciók, emelkedő hozamszint
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 13:19
Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) csütörtöki öt- és tízéves államkötvény aukcióján főleg az ötéves papírra volt jelentős kereslet, a hozamszint mindkét államkötvény esetében emelkedett 8, illetve 7 bázisponttal. Kereskedők elmondták, hogy a vásárlók főleg németországi és hazai befektetési alapok köréből kerültek ki, a hozamszint
emelkedésének mértéke lényegében megegyezett a piaci várakozásokkal . A magasabb hozamszint kialakulása összefüggésben van a lengyelországi állampapír piaci hozamemelkedéssel, valamint a forint délelőtti gyengülésével is - mondták a piacon. Az euró/forint kurzus délelőtt 247,50 forintig emelkedett, szemben a 246,90 forint körüli
előző napi zárással.
Februári kamatvágás: fix 1-es?
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Februári kamatvágás: fix 1-es?
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 13:12
Február végéig 1 százalékponttal csökken az MNB 9,5 százalékos
alapkamata a Reuters által megkérdezett 16 szakértő véleménye
szerint.
A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő Monetáris Tanácsa következő
két ülését január 24-én és február 21-én tartja.
Az MNB tavaly 300 bázisponttal fogta vissza a kamatot, de idén a
csökkentés üteme lelassul. A megkérdezett elemzők arra számítanak,
hogy miután február végére 8,5 százalékra mérséklődik az alapkamat,
az idei év hátralevő részében 8,0 százalékra gyengül tovább.
A bankközi devizapiacon a kereskedők már beárazták azt az 50 pontos csökkentést, amit a következő "kamatdöntő" monetáris tanácsüléstől várnak, bár egyes brókerek nem zárják ki a 25 vagy 75 pontos vágás lehetőségét sem. Mindenesetre tény, hogy a Nemzeti Bank mostanában nem lepte meg a piacot döntéseivel.
Részletek...
Cikkek
21 milliárdos fejlesztés Péten
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 13:03
Salétromsav üzem építését kezdik meg februárban a péti Nitrogénművek
Rt.-nél; a 13 milliárd forintos beruházást 2007 márciusára fejezik
be, s az új üzemben naponta 1.500 tonna salétromsavat gyártanak majd. Erről csütörtökön írt alá szerződést Péten Bige László nagyvállalkozó, a Nitrogénművek Rt. tulajdonosa és Tomas Plachy, a kivitelező cseh cég, a Chemoprojekt Rt. elnök-vezérigazgatója.
Bige László az üzleti szerződés aláírását követően az MTI-nek elmondta: az új salétromsav üzem termelésbe állításával lehetővé válik majd, hogy évente egymillió tonna műtrágyát gyártsanak Péten. Hozzátette: 2004-ben 700 ezer tonnát gyártottak, az idei terv 800 ezer tonna. A 13 milliárd forintból megvalósuló salétromsav üzemen kívül
építenek egy új műtrágyagyárat is - erről márciusban írnak alá szerződést -, amely beruházás 7 milliárd forintba kerül majd.
Cikkek
A FreeSoft nyert a MÁV pályázatán - 750 milliós szerződés
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 12:39
A FreeSoft
Rt. megnyerte a MÁV Rt. által nyílt közbeszerzési eljárás
keretében, a MÁV gazdálkodásirányítási információs rendszerének
verzióváltására kiírt pályázatot - közölte a Freesoft a Budapesti
Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A szerződés összege meghaladja a 750 millió forint plusz
áfát, s több évre elhúzódóan jelentkezik a FreeSoft árbevételében.
A szerződést a felek nyolc napon belül kötik meg.
Cikkek
Izmosodik a dollár, kéthavi mélyponton az euró
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 12:33
Csütörtökön napközben kéthavi mélypontra került az euró a dollárhoz képest, miután az euró már a harmadik egymást követő napon gyengült. Röviddel 12.30 előtt New Yorkban az euró 1,2951 dolláron állt, miután szerdán késő este 1,2999 dolláron volt. Az euró gyengülését a szakértők egyebek között a befektetőknek arra a várakozásra vezetik vissza, hogy az Egyesült Államokban várhatóan tovább nőnek a kamatok, ami erősíti a dollárt.
50 pontos kamatvágást várnak, gyengébb a forint
Bézs Könyv: elég vidám történet, happy enddel
Cikkek
Az olasz gazdaság legnagyobb szereplője a maffia
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 12:30
Az olasz maffia az ország legnagyobb vállalkozásává nőtte ki magát évi mintegy 100 milliárd eurós árbevételével
Cikkek
A vártnál rosszabb makroadatok az eurózónából
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 12:24
Az euróövezet tagországaiban tavaly decemberben 2,4 százalékkal emelkedtek az árak az egy évvel korábbihoz képest
Cikkek
Februárban Matáv-keresztelő: jön a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 12:02
Magyar Telekom Rt.-re változik a Matáv neve, erről döntött csütörtökön a társaság igazgatósága - közölte a Matáv a BÉT honlapján
Cikkek
Génkezelt kukorica-tilalom: kész a rendelet
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 11:45
Január 20-tól tilos a génmódosított kukorica-vetőmag Magyarország területén történő előállítása, felhasználása, forgalmazása, illetve Magyarország területére történő behozatala - az erről szóló miniszteri rendeletet csütörtökön tette közzé a Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium. A rendelet a MON 810 kukoricavonalból származó beltenyésztett vonalak és hibridek vetőmagjára vonatkozik, valamint kiterjed a
bármely hagyományos nemesítésű kukoricával létrehozott keresztezésből származó utódnövényekre is. A felhasználásra vonatkozó tilalom alapján a MON 810 génkonstrukciót hordozó kukorica fajták nem vethetők.
A tilalom ugyanakkor nem vonatkozik a MON 810 génkonstrukciót tartalmazó kukorica élelmiszeriparban és a takarmányozásban való felhasználására, valamint a Magyarország területén átcsomagolás és további kezelés nélkül történő átszállításra, amennyiben
biztosított, hogy a kukorica nem jut ki a környezetbe. Az intézkedés a tilalom visszavonásáról szóló rendelkezés közzétételének napjáig tart.
Cikkek
Tőzsdei délelőtt: mínuszban a BUX, a Richterről megfeledkeztek
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 11:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 8,88 pontos nyitás után
csökkent csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 15.058,44 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 76,31 pontos, 0,50 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 85,19 ponttal alacsonyabb.
A részvénypiaci forgalom délelőtt 2,1 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Matáv kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A Mol árfolyama 100 forinttal 12.210 forintra, az OTP-é 25 forinttal 5.853 forintra esett. A Richter részvények ára 150
forinttal 23.950 forintra csökkent, mindössze 21 millió forintos forgalom mellett - a gyógyszer-bluechip csak a 10. helyet foglalta el a legnagyobb forgalmú részvények listáján fél 12-kor. A Matáv 3 forinttal erősödött, 860 forintot ért.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Vis maior - a Molnak sem tud szállítani a Yukos
Hosszútávon is együttműködik a Mol és a Lukoil
OTP: indul az új alap, dőlnek a milliárdok
Cikkek
Megcsappant a kassza, drágulnak a gyógyszerek
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 11:20
Lapinformációk szerint több mint négy és fél ezer patikaszer térítési díja változik február elsejétől átlagosan hét és fél százalékkal
Cikkek
Gazdasági könyvajánló
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 10:49
Őszinte részvényem, A tőzsdesztori, Teljesítményprizma: válogasson kínálatunkból!
Cikkek
50 pontos kamatvágást várnak, gyengébb a forint
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 10:35
A forint kismértékben gyengült csütörtökön nyitáskor a bankközi devizapiacon, az eurót 246,90/247,10 forinton jegyezték
Cikkek
Története legnagyobb leépítésére készül a T-Mobile
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 10:22
A T-Mobile német mobiltelefon szolgáltató konszern a következő két évben 2200
munkahely megszűntetését tervezi a költségtakarékosság jegyében - közölték a cégnél csütörtökön. A leépítés az eddigi legnagyobb a cég történetében. A tervek szerint a munkahelyek több mint fele Németországban szűnik meg, ugyanakkor bizonyos tevékenységek kiszervezése révén 600 dolgozó számára nyílik elhelyezkedési lehetőség a konszernen kívül. Ausztriában az 1860 munkahelyből 150-et szűntetnek meg.
Csehország: 10 millió állampolgár, 10,7 millió mobiltelefon
A német T-Mobile nyomában a Vodafone D2
Mobilszolgáltató pereli a német államot
Cikkek
Csehország: 10 millió állampolgár, 10,7 millió mobiltelefon
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 10:16
Csehországban 2004 végén 10,7 millió mobiltelefon volt üzemben, ami egymillió készülékkel több, mint 2003 végén - közölte a három mobiltelefonos szolgáltatást nyújtó társaság. Az összesített adatok szerint száz cseh állampolgárra december végén 105 mobiltelefon esett. Az új mobiltelefonok mintegy felét az emberek a tavalyi év utolsó negyedében vásárolták, amikor a cégek hatalmas reklámkampányt folytattak és számos kedvezményt adtak. Távközlési szakértők szerint viszont a valóban használt mobilok száma alacsonyabb, mert több tízezer készülékről - bár a számuk él - az egész év alatt egyetlen hívást sem bonyolítottak le.
A legnagyobb mobilszolgáltató továbbra is az Eurotel, amely ügyfelei számát egy év alatt 4,21 millióról 4,59 millióra emelte. Őt követi a T-Mobile, amely klienseinek a száma 3,95 millióról 4,3 millióra növekedett A harmadik az Oskar, amely 1,55 millióról 1,83 millió ügyfélre tett szert. Az összes aktív mobilkészülék száma így egy év alatt 9,71 millióról 10,72 millióra emelkedett.
Mobiltarifák: idén csak szerény árcsökkenés várható
Fordulat: csökkent a T-Mobile előfizetők száma
Cikkek
Hosszútávon is együttműködik a Mol és a Lukoil
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 09:19
A Mol Rt. öt évre szóló szállítási szerződést írt alá a Lukoil International társasággal évi 5 millió tonna kőolaj magyarországi és szlovákiai szállításáról - közölte a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön. A Mol csoportnak a Lukoil-lal jelenleg is van érvényes kőolajszállítási szerződése, amelynek kedvező tapasztalataira alapozva került sor a felek közötti hosszú távú szerződés megkötésére 2005. január 19-én - áll a közleményben. A Lukoil Oroszország domináns vertikálisan integrált olajipari vállalata, tevékenysége magában foglalja az olaj- és gázkutatást, éves szinten mintegy 90 millió tonna kőolaj kitermelését, a feldolgozást és az értékesítést.
50 évre elegendő a kitermelhető olajtartalék
Nem mindegy, hol tankol - Mol nélkül olcsóbb?
Cikkek
Jelentősen csökkent a tyúk- és sertésállomány
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 09:12
Magyarországon a sertések és a tyúkfélék száma jelentősen, a szarvasmarha-állomány kis mértékben csökkent, míg a juhállomány nőtt az egy évvel korábbihoz képest a 2004. decemberi 1-jei adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A szarvasmarha-állomány egy év alatt 2 százalékkal csökkent. A sertések száma a 4,1 milliót sem érte el decemberben, az állomány nagysága az egy évvel korábbinál 854 ezerrel, azaz 17 százalékkal volt kisebb. A tyúkfélék száma egy év alatt 4,7 millióval, 13 százalékkal csökkent, 32,8 millió volt decemberben. A libaállomány tavaly december 1-jén 2,1 millió darab volt, 674 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
A juhállomány közel 1,4 millió volt 2004 december elején, egy év alatt 100 ezerrel, augusztus 1-jéhez képest 22 ezerrel gyarapodott. A lóállomány 67 ezer volt december 1-jén, 5 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Drágul a sertéshús - strukturális gondok az ágazatban, avagy a csatlakozás tanulságai
Cikkek
Ma tovább eshet az OTP árfolyama
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 08:49
Vegyes irányú ármozgásokat illetve árcsökkenést várnak csütörtökön a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett tőzsdei szakértők. Rátkai Orsolya, az OTP Bank elemzője az előző naphoz hasonló, vegyes árváltozásokat vár. A forgalomban véleménye szerint továbbra is a Mol-OTP túlsúlya lesz jellemző. Az elemző a gyógyszergyári részvényekben továbbra is lát emelkedési potenciált, ám hozzátette, hogy jelenlegi alacsony forgalmuk miatt ez nincs jelentős hatással az indexre.
Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője csökkenésre számít, alapvetően a New York-i tőzsdeindexek visszaesése nyomán. Véleménye szerint a nemzetközi tőkepiaci események a magyar börzén is korrekciós csökkenést okozhatnak. A vezető papírok közül elsősorban az OTP folytatódó gyengülésére számít, de jelentős mértékű visszaesést egyik papír árfolyamában sem vár.
Tegnap: Esett az OTP, magával húzta a BUX-ot
OTP: indul az új alap, dőlnek a milliárdok
Cikkek
Újabb árcsökkentés a dohányfronton
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 08:42
A nemrégiben kirobbant magyar dohányárháborúban "visszalőtt" a Philip Morris Magyarország Kft. A cég 20 forinttal, 420 forintra csökkentette Helikon cigarettái árát. Házi Katalin, a társaság kommunikációs igazgatója szerint "árpromócióról" van szó, amely csupán a készlet erejéig tart. A Philip Morris ezzel a lépéssel követi a piaci folyamatokat, hogy megőrizhesse versenyképességét és piaci részesedését - közölték a társaságnál. Az ármérséklésről szóló hírt a legnagyobb versenytársak, a British American Tobacco (BAT) és az Imperial Tobacco nem kívánták kommentálni. Mint megtudtuk, a két cég egyelőre "vizsgálja az új piaci helyzetet".
Az elmúlt időszakban a nagy cégek egymás árai alá menve próbálnak fogyasztókat szerezni. A BAT csökkentette a Pall Mall árát, a Philip Morris válaszul kevesebbet kér a Multifilterért. A BAT reakciója nem sokat késett: a dohánycég a Sopianae árát mérsékelte. A Szofival nagyjából azonos árkategóriába tartozó márka, a Helikon gyártója ezt nem nézte tétlenül, gyaníthatóan ezért döntött a mostani újabb ármérséklésről - írja a Népszabadság.
Európában most debütál a "dohányper"
Dohánytrükk: füstölgés féláron, legálisan
Dohányárháború: már a Szofi is olcsóbb
Cikkek
Az iPod a Sonyt is állva hagyta
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 08:32
A Sony japán elektronikai konszern csütörtökön 31 százalékkal leszállította az idei, márciusban záruló üzleti évre vonatkozó működési eredmény előrejelzését. Okként a vállalat a televíziók, videókamerák és más kulcsfontosságú elektronikai termékek meredeken eső árát, illetve a memórialapkák iránti gyenge keresletet jelölte
meg. A Sony csoport működési eredményét 110 milliárd jenben (1,07 milliárd dollár) adta meg a március 31-ével záruló pénzügyi évre, szemben a korábban megadott 160 milliárd jenes előrejelzéssel. Az eladások 2,7 százalékos ( 7,15 billió jenre történő ) esését
jósolja a Sony.
A Sony elmarad céljától a hordozható audiókészülékek üzletágában is, nem tudott lépést tartani az Apple Computer iPod-jának sikerével. Mindezek ellenére a japán társaság adózott eredményben 36 százalékos, 150 milliárd jenre történő növekedést vár, mivel az Egyesült Államokban a tervezettnél kevesebb adót kell fizetnie.
Szárnyal az Apple, egekben az árfolyam
Sony Ericsson: 2003 felett, várakozások alatt
Cikkek
Európai kilátások: lejtős nyitás a parketteken
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 08:18
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok
csütörtökön nyitáskor eshetnek az amerikai részvények tegnapi esése
után. Támogathatja viszont a jegyzéseket a dollár erősödése és az
olajárak egyidejű csökkenése.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde
irányadó mutatója, az FTSE-100 30-32 pontos eséssel indulhat, a
frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 -as 35-46 pont közötti
csökkenéssel kezdhet.
Az FTSE-100 szerdán 5,60 pontos(0,12 százalékos) csökkenéssel
4818,30 ponton zárt.
A DAX-30 szerdán 5,16 ponttal, 0,12 százalékkal 4245,55 pontra
csökkent.
Nagyot esett az olajár - meglepően sok a tartalék
Cikkek
Nagyot esett az olajár - meglepően sok a tartalék
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 08:13
Csütörtök reggel meredeken esett a szabadpiaci kőolaj ára - az amerikai kormány a tartalékok emelkedéséről számolt be
Cikkek
Bézs Könyv: elég vidám történet, happy enddel
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 07:53
A Fed szerdán kiadott időszakos gazdaságértékelő Bézs Könyvében általában kedvező képet festett az amerikai gazdaságról
Cikkek
Gyurcsány bejelentése gyakorlatilag megvalósíthatatlan?
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 07:18
Adócsökkentésre, az adózás rendszerének jelentős átalakítására készül a kormány, akár már idén, év közben - mondta Gyurcsány Ferenc
Cikkek
Sztrájk: hétfő reggel megbénulhat a buszközlekedés
Privátbankár.hu | 2005. január 20. 07:10
Megbénulhat az autóbusz-közlekedés az ország legnagyobb részén hétfőn délelőtt, ha péntekig nem születik megegyezés
Cikkek
Esett az OTP, magával húzta a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 16:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,39 pontos csökkenéssel, 15.134,75 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,47 százalékos csökkenés. A részvénypiaci forgalom 10,05 milliárd forint volt, amit legnagyobb részt a Mol és az OTP kereskedése tett ki, mindkét részvénnyel 4 milliárd forint fölötti mennyiségben kereskedtek. Az olajpapírok az egész napos gyengélkedésből a kereskedés végén kilábaltak, fél százalékos erősödés után 12.310 forinton zártak. Az OTP több mint 2 százalékot veszített értékéből, 5.878 ponton zárt. A Richter 0,84 százalékos erősödés után 24.100 ponton, a Matáv 0,81%-os gyengülés után 857 ponton zárt. Szépen teljesített a BorsodChem: közel 2 százalékos erősödés után, 2.059 ponton fejezték be a kereskedést a kazincbarcikai társaság papírjaival.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Jó üzlet: 11,36 milliárd dolláros profit a Pfizernél
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 16:41
A világ legnagyobb gyógyszeripar vállalata, az amerikai Pfizer szerdán negyedik negyedéves eredményeinek közzététele kapcsán jelezte, hogy éves eredménye csaknem megháromszorozva az egy évvel korábbit 11,36 milliárd dollár lesz 52,52 milliárd dolláros árbevétel mellett, mely az előző évinél 17 százalékkal nagyobb. A negyedik negyedévben az eredmény 2,82 milliárd lett 14,9 milliárd dolláros forgalom után, utóbbi az egy évvel korábbihoz képest 7 százalékkal nőtt. A negyedik negyedéves eredmény az előző
negyedévinek több mint négyszeresét érte el, elsősorban vezető koleszterol-gyógyszerük dinamikusan növekvő eladásainak köszönhetően, s melynek éves forgalma önmagában 3,26 milliárd dolláros bevételt hozott a Pfizernek.
Cikkek
A Versenyhivatal rábólintott a Tankönyvkiadó eladására
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 16:33
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa engedélyezte, hogy az ÁPV Rt. privatizációs pályázatán nyertes Láng Kiadó és Holding Rt. megvásárolhassa a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. közel 70 százalékos részvénycsomagját. A Versenytanács megállapította, hogy a kérelmezett összefonódás egyetlen érintett piacon sem hoz létre, illetve erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozná a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacokon.
Cikkek
Fidesz: "dilettáns húzás" az úthasználati díj
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 16:32
A Fidesz szerint "dilettáns húzás" lenne, ha a kormány bevezetné az úthasználati díjat. Lasztovicza Jenő, az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságának fideszes elnöke pártja véleményét tolmácsolva elmondta: az úthasználati díj következtében csökkenne az idegenforgalom teljesítménye és sok kis- és középvállalkozás menne csődbe.
A Pénzügyminisztérium terve:
Útdíjat fizetnek a külföldiek Magyarországon - már nyár előtt
Cikkek
Betiltották a génkezelt kukoricát Magyarországon
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 16:29
Tilos génkezelt kukoricát előállítani, vagy behozni az országba - döntött a kormány. Németh Imre agrárminiszter a kormányülés szünetében azt mondta, hogy a holnaptól érvényes átmeneti tiltást tudományos, élettani vizsgálatokkal kell alátámasztani. A kormány határozott arról is, hogy újabb, ezúttal 40 milliárd forintos fejlesztési célú hitelprogrammal segíti az agrártermelőket. A keretből egyebek mellett gabonatárolók építésére, gépvásárlásra és élelmiszeripari fejlesztésekre lehet pályázni.
2005, Magyarország zöld éve - sosem látott méretű beruházások
Koalíciós pengeváltás agrárügyben: megkérdeztük a vitázó feleket
Cikkek
Nagyot bukott a General Motors
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 15:19
A világ legnagyobb járműipari vállalatának, az amerikai General
Motorsnak negyedik negyedéves eredménye 630 millió dollár lett az
egy évvel korábbi 1,01 milliárd dollárral szemben. A 37 százalékos
eredményromlást a GM elsősorban észak-amerikai piacvesztésével és
európai veszteségeinek növekedésével indokolta.
A konszern járműipari részlegének eredménye egyébként 41
százalékkal romlott, a GMAC, azaz a vállalat pénzügyi szolgáltató
vállalkozásáé "csupán" 3 százalékkal és 611 millió dollár lett.
A negyedév árbevétele 4,7 százalékkal volt nagyobb 2003.
negyedik negyedévénél és elérte az 51,15 milliárd dollárt.
Cikkek
Távozik a Malév-vezér
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 15:08
Távozik a
Malév Rt. elnök-vezérigazgatója - tájékoztatta a társaság
közleményben az MTI-t.
A Malév Rt. igazgatóságának szerdai ülésén Sándor László
bejelentette, hogy saját kezdeményezésére, személyes indokok alapján
2005. január 19-én felmentését kérte a nemzeti légitársaság
elnök-vezérigazgatói posztjáról.
A légitársaság első embere mindkét tisztségét ellátja a
következő rendkívüli közgyűlésig.
A Malév Rt. Igazgatósága 2005. február 11-re összehívta a
társaság rendkívüli közgyűlését, amelynek napirendjén szerepel
igazgatósági tagok visszahívása, új tagok megválasztása, a
vezérigazgató munkaviszonyának megszüntetése és új vezérigazgató
megválasztása - ismerteti a közlemény.
Cikkek
Az OTP és a Mol húzza le a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 13,78 pontos nyitás után csökkent
szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 15.083,80 ponton állt, ami a keddi záró
értékhez képest 122,34 pontos, 0,80 százalékos csökkenés, a szerdai
nyitásnál 136,12 ponttal alacsonyabb. A részvénypiaci forgalom fél háromig 6,8 milliárd forintot ért el, aminek a zömét a Mol és az OTP kereskedése adta. A vezető
részvények ára a Richter kivételével csökkent az előző napi záráshoz viszonyítva.
A Mol részvényekkel 3,3 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 80 forinttal 12.170 forintra csökkent. Az OTP ára 2,6 milliárd forintos forgalomban 110 forinttal 5.889
forintra esett. A Matáv 5 forinttal gyengült, 859 forintot ért, forgalma 105
millió forint volt. A Richter részvények 205 millió forint értékben forogtak,
árfolyamuk 100 forinttal 24.000 forintra nőtt.
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Csökkent az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 14:40
Szerdán
közzétett amerikai kormányzati adatok szerint decemberben az
Egyesült Államokban 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex
novemberhez mérten, míg az energia- és élelmiszerárak nélkül számolt
árszint, azaz a maginfláció 0,2 százalékkal emelkedett.
Elemzők arra számítottak, hogy decemberben nem változik az
infláció, mivel csökkentek az olajárak, míg a maginfláció az elmúlt
hónapok trendjének megfelelően alakul. A Dow Jones Newswires-CNBC
által megkérdezett 20 szakértő előzetes véleményének az átlaga
szerint a decemberi átfogó infláció stagnált a novemberi 0,2 és az
októberi 0,6 százalék emelkedést követően, a maginfláció pedig 0,2
százalék volt, novemberhez és októberhez hasonlóan.
Cikkek
Beszédes számok: nem vagyunk sereghajtók
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 14:11
Megalapozatlanok azok a vélemények, amelyek szerint Magyarország a sereghajtó - mondta Inotai András
Cikkek
Hiába ment jól az Audi
Privátbankár.hu | 2005. január 19. 13:45
Az
Audi, forgalmának növekedése ellenére az előző évinél alacsonyabb
adó előtti eredménnyel zárta a 2004-es évet a Capital gazdasági
magazin jelentése szerint. Az előzetes adatok alapján az adó előtti
eredmény 1,015 milliárd euró lesz az előző évi 1,108 milliárd után.
Az eredményt a magasabb acélárak és a dollár gyenge
árfolyama rontotta le. Az értékesítési árbevétel a lap értesülése
szerint 24,45 milliárd euróra emelkedett a 2003-as 23,41
milliárdról. Az Audi nem kommentálta az értesülést és a közzétett
adatokat. Az autógyár február 22-én hozza nyilvánosságra mérlegét.
Az Audi a tavalyi évre vonatkozóan értékesítési volumenének és
árbevételének növekedését jelezte az előző évivel közel azonos
eredmény mellett. Eddig csak értékesítési volumenét hozta
nyilvánosságra: tavaly 779 441 autót adott el, 1,2 százalékkal
többet mint az előző évben.
Visszaesett az új autók hazai értékesítése
Év végére meglódult az uniós autópiac
Friss
Nemzetközi
Újabb uniós ország növeli a nyomást Izraelen Gáza miatt
Franciaország fokozni kívánja a nyomást az izraeli kormányra, hogy vessen véget a gázai háborúnak,
7 órája
Vállalat
Negyedével növelné árbevételét a BÉT-en jegyzett magyar kibervédelmi cég
Az idei év első hat hónapjában 542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a ViVeTech Nyrt.
8 órája
Részvény / Deviza / Áru
Hihetetlen, mit művel a forint, rég volt ennyire erős
Tovább izmosodott a magyar fizetőeszköz.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa
17:21
-
A személyi hiteleket is felpörgeti az Otthon Start?
16:54
-
Teljes energiaipari fordulatot vár el Magyarországtól az USA
16:30
-
27 év börtönre ítélték Orbán Viktor barátját
15:11
-
Vasárnap egy órával korábban nyitnak az ALDI-k, akkora rohamra számítanak
14:05
Turizmus Online cikkei
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
-
Kisiklott és árokba borult egy vonat Magyarkútnál
12:10
A vidék hírei
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
A Gombosi Pálinkafőző elkövetkezendő időszaki munkái: Cefrézés és Hagyományos Ízek
10:15
-
Elhunyt Dr. Vincze István, Eger város korábbi aljegyzője
08:01
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
top 24
-
Megint lángol az orosz olaj, megérkezett Ukrajna válasza
2025. szeptember 12. 13:16
-
Felvonul az orosz haderő a NATO határaira
2025. szeptember 12. 10:36
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
2025. szeptember 12. 10:23
-
Dupla eladósodottságot is hozhat az Otthon Start
2025. szeptember 12. 09:17
-
Súlyos kritikák: Ursula von der Leyen testesíti meg a gyenge EU-t
2025. szeptember 12. 05:55
