Cikkek
Cikkek
Feljelentést tett a TEBÉSZ
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 12:52
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) - a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény szerint - ma ismeretlen tettes ellen okirat hamísítás és csalás bűncselekmények alapos gyanúja miatt feljelentést tett. A közlemény szerint a feljelentés az Amstel Rt. 2003. szeptember 5-ei befolyásszerzése kapcsán, valamint az általa kezdeményezett kötelező nyilvános vételi ajánlat jóváhagyása tárgyában indult felügyeleti eljárások témaköréhez kapcsolódik.
Mint emlékezetes a TEBÉSZ ez év nyarán olyan közleményt adott ki, miszerint az Amstel Rt. törvénysértő befolyásszerzése és tisztességtelen felvásárlási kísérletével kapcsolatos háborúja során olyan iratok kerültek a birtokába, melyek egyikén írásszakértő által valószínűsítetten hamisított aláírás szerepel. A TEBÉSZ képviselője ezen iratok eredetijét ez év szeptember eleji ismételt iratbetekintése során megtalálta a PSZÁF anyagai között. Tekintettel arra, hogy a TEBÉSZ által felkért jogi szakértő is egyetértett a TEBÉSZ jogértelmezésével, így a TEBÉSZ a mai napon megtette a feljelentést - áll a közleményben.
Visszatáncolt az Amstel Brau-ügyben
Vihar a sörtengeren - áll a bál a Braunál
Cikkek
Baumag-ügy: már nemcsak csalás a vád?
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 12:19
Nem igaz az a Baumag-vezetés köreiből származó állítólagos
hír, hogy a rendőrség befejezte volna a nyomozást a Baumag-ügyben
-mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának
vezetője. A rendőrség tehát tovább nyomoz a Baumag-ügyben, és nem kizárt, hogy a közeljövőben a csalás mellett más bűncselekmények megalapozott
gyanúja is felmerül - közölte a rendőrség.Ismét a Sándor palotához vonultak a Baumag-károsultak
Cikkek
Érzékelhető tehercsökkenés az SZJA-ban
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 12:09
A jövő évi adóváltozások révén a személyi jövedelemadóban érzékelhető adóterhelés-csökkenés következik be, elsősorban a szerényebb jövedelemmel, illetve átlagkeresettel rendelkezők körében - mondta Sághy Zoltán. A Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára közölte: az adóváltozások révén a mostaninál igazságosabb közteherviselést, adóterhelést igyekezett megvalósítani a kormány, másrészt előtérbe kerültek a foglalkoztatást bővítő adókedvezmények. Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke hangsúlyozta: nem igaz az az állítás, hogy akinek EU-s adószáma van és áfa-visszautalásra lenne jogosult, az csak januárban, februárban kapja vissza az összeget. További adózási tudnivalók
Cikkek
Több pénz jut jövőre tankönyvtámogatásra
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 12:03
Az idei évhez hasonlóan jövőre is 400 millió forint áll rendelkezésre
felsőoktatási tankönyv- és szakkönyvtámogatásra a jelenlegi
pályázati keretek között, ugyanakkor a Nemzeti Fejlesztési Terv
részeként további 2-3 milliárdos források lépnek be - közölte
Magyar Bálint egy, a témában rendezett konferencián. Az oktatási tárca vezetője hangsúlyozta: az NFT keretében
csak olyan tananyagfejlesztéseket támogatnak, amelyeknek digitális
változata is elérhető lesz. Tankönyvpiac: 14 százalékos áremelést javasolnak a vállalkozók
Cikkek
OTP: elhárították a kártyaelszámolási gondokat
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 11:56
Az OTP Bank kártya elszámoló rendszerében a múlt héten adódott technikai
problémát teljes egészében felszámolták, az ügyfeleket nem érte kár
- mondta Pap Gyula, a bank IT és logisztikai divízióját
felügyelő vezérigazgató-helyettese. Elmondta: a hiba kapcsán a bankkártya rendszer
elszámolásában pár napi csúszás volt tapasztalható. A bankvezető elmondta, hogy a hiba az OTP Bank néhány ezer
ügyfelénél jelentkezett, tehát a bank által kibocsátott több mint
3,7 millió kártyának csak a töredékét érintette. Támadás az OTP internetes ügyfelei ellen
Cikkek
Gazdasági bűncselekmények: 20 milliárdos tanulópénz
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 10:59
Az elmúlt három évben a nagyvállalatok mintegy kétharmada esett már áldozatául valamiféle gazdasági bűncselekménynek - olvasható egy nemzetközi tanácsadó cég Németországban készült tanulmányában, melyről a 2004. december 15-én megrendezésre kerülő Üzleti hírszerzés és elhárítás konferenciasorozat idei utolsó, budapesti epizódja kapcsán kiadott sajótközleményben értesültünk. A megkérdezett ezer nagyvállalat közül négyből öt az arány növekedésére számít a jövőben. A németországi tanulmány szerint a palettán előkelő helyet foglal el a csalás, a korrupció, a megvesztegetés, az ipari kémkedés a mérleghamisítás. Szám szerint a legtöbb bűncselekmény lopás, illetve vállalati eszközök személyes célokra történő engedély nélküli használata. A legnagyobb egyedi kár a körkérdésen belül 85 millió euró (azaz 20 milliárd forint) volt, de a tanulmányt készítő KPMG ennél jóval nagyobb esetekről is tud saját tevékenységi körén belül. További információk
Cikkek
Jól fogynak a svácji órák
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 10:49
Minden eddiginél nagyobb mértékben, 5,1 százalékkal nőtt idén
októberben a svájci óraexport az egy évvel korábbihoz képest,
jelezvén az ágazat helyzetének javulását. A kivitel 1,199 milliárd svájci frank (1,03 milliárd dollár) volt októberben, az év eddig eltelt időszakában 8,87 milliárd svájci
frankra rúgott, ez 8,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz
képest.Jól mennek az olasz luxusórák
Cikkek
Életbiztosítások: német roham
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 10:07
Január 1-jével megszűnik Németországban az életbiztosítás adókedvezménye - adta hírül az euro.hu.
A biztosítók így óriási kampányba kezdtek "Életbiztosítás végkiárusításban" mottóval. Azt remélik, hogy a reklámhadjárat lendületet ad az idén egyébként gyengélkedő szakmának. A biztosítók szövetsége megállapodott a pénzügyminisztériummal, hogy az év utolsó napjáig megkötött szerződések még adómentesek lesznek, ha az első befizetést legkésőbb március 31-ig teljesíti az ügyfél. A roham már megindult: egyes társaságok szombaton is fogadják a kuncsaftokat. A fogyasztóvédők ugyanakkor óvnak a kapkodástól, mondván, hogy nem tanácsos pánikhangulatban elkötelezniük magukat az embereknek.Hitelkártya életbiztosításal
Cikkek
Nagyot ugrott a spanyol ingatlanok ára
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 10:05
Spanyolországban a harmadik negyedévben 17,1 százalékkal nőttek az ingatlanárak a múlt év hasonló időszakához képest - adta hírül az euro.hu. Egy éve ugyanez az adat 16,45 százalék volt. Az országon belül ugyanakkor óriási eltérések vannak az ingatlanpiacon: délen 25,39 százalékkal kell többet fizetni egy házért, mint egy éve, északon csupán 1,3 százalékkal kérnek többet.Nő az ipari ingatlanok kínálata
Cikkek
Többen repültek Bécsből
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:39
A bécsi repülőteret üzemeltető, tőzsdén jegyzett Flughafen Wien
részvénytársaság árbevételét és nyereségét is növelte az év első
kilenc hónapjában, mert a gazdaság élénkülésének köszönhetően nőtt
az utasforgalom. A jó eredményekhez legfőképpen az olcsó
légitársaságok járultak hozzá. Az utasforgalom szeptember végéig 17,5 százalékkal 11,3 millióra emelkedett, az európai átlagnál nagyobb mértékben. Az év egészére 14,7 millió utasra számítanak, ez 15 százalékkal haladja meg a
2003.évit. Az olcsó légitársaságok összesen 1,18 millió utast fuvaroztak az
egy évvel korábbi 491 734-et követően. A diszkont társaságok
részesedése a bécsi repülőtér forgalmában 10,5 százalékra emelkedett.Egyre népszerűbbek a rEpjegyek
Cikkek
Megtorpant a fekete gazdaság visszaszorulása
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:15
Magyarországon az elmúlt években 35 százalékról 20 százalékra csökkent a fekete gazdaság aránya, vagyis egyre többen lépnek be a legális gazdaságba és fizetnek adót - írja a Népszava. A csökkenés azonban mostanában megtorpant, ami nem jó jel, hiszen a fejlett országokban 10 százalék körüli ez az arány - hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem három napos rendezvénysorozatának tegnapi nyitónapján.Nyílt tiltakozás a rejtett gazdaság ellen
Cikkek
Kht-ként működnének tovább a kutatóintézetek?
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:12
Egy elképzelés szerint közhasznú társasággá alakítanának egyes kutatóintézeteket - írja a Népszabadság. Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke szerint a kht-s működés az intézetek számára nagyobb hatékonyságot, gazdálkodási szabadságot nyújtana. Igaz, az átalakulással viszont elmaradnának bizonyos - jelenleg garantált - állami támogatások.A napilap információi szerint két akadémiai intézet, a SZTAKI és a Szegedi Biológiai Központ alakulna át elsőként. Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szerint azonban az alapkutatások finanszírozása a világon mindenütt állami feladat, ennek ilyen keretek között kell maradnia.
Cikkek
Gyorsít a régióban a TriGránit
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:10
Közép-Európa több országában fölgyorsítja beruházásainak előkészületeit a TriGránit Fejlesztési Rt - írja a Világgazdaság. A magyar többségű nemzetközi vállalat főleg Lengyelországban és Romániában kíván újabb kereskedelmi, irodai, hotel- és lakásprojekteket elindítani, de a magyarországinál kedvezőbb szlovákiai üzleti klíma is további befektetésekre sarkallja. A Világgazdaság jelentése szerint a TriGránit Rt. egy év múlva szeretné felavatni a dél-sziléziai Katowicében épülő Silesia City Center nevű bevásárló- és szórakoztató-központot, s további
nyolc-tíz hasonló komplexumot akar létesíteni más lengyelországi
városokban. Bulgáriába tart a TriGránit
Cikkek
Enyhe mínuszban nyitott a tőzsde
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,81 pontos
csökkenéssel, 13.861,68 ponton nyitott. A szerdai záró értékhez képest ez 0,09 százalékos gyengülés.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Költségvetésen kívül épülhetnének a sztrádák
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:08
A kormányzat a központi költségvetésen kívül, magántőke
bevonásával folytatná a sztrádaberuházásokat - értesült a Napi Gazdaság. A napilap cikke szerint azt azonban még vizsgálják, hogy az építés alatt álló beruházásoknál a megkötött kivitelezői szerződéseket, vagy magát a szerződőt vigyék ki a költségvetésen kívülre. Csehországban még nálunk is drágább a sztráda
Cikkek
Brit fogadók a német autópályák mellett
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:07
A legtöbb német autópálya-fogadó üzemeltetését brit vállalkozók veszik
át: a brit Terra Firma ugyanis felvásárolta a Tank&Rast
üzemeltető társaságot. Bár az érintettek a vételi árat nem nevezték
meg, médiajelentések szerint az több mint egymilliárd euró lehet.
A Tank&Rast 338 benzinkutat üzemeltet, a hozzátartozó
üzletekkel, valamint 381 fogadót, köztük 51 szállodát
franchise-rendszerhez hasonló módon.http://www.privatbankar.hu/html/cikk/kommentar.php?kommentar=9510
Cikkek
A lengyelek bíznak a 2009-es euróban
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:05
Lengyelország 2007-re 2,2 százalékra csökkenti GDP arányos
államháztartási hiányát és a lengyel pénzügyminiszter 90 százalékos
esélyt lát arra, hogy abban az évben sikerül teljesíteni az euró
bevezetésének a feltételeit. Az Európai Központi Bank és a Európai Bizottság múlt havi jelentései szerint Lengyelország az euróövezetbe történő bejutáshoz
szükséges feltételek egyikét sem teljesítette. Lengyelország, ahol jövőre parlamenti választások lesznek, azt tervezi, hogy 2009-ben bevezetheti az eurót, ugyanakkor a pénzpiacok, illetve a hitelminősítő intézetek szerint reálisabbnak
tűnik 2010, vagy 2011.Már alig várjuk az eurót - Gallup
Cikkek
Kevesebb kakaót ihatunk
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 09:02
A világ kakaótermelése a 2004/2005-ös termésévben várhatóan 9
százalékkal 3,130 millió tonnára csökken elsősorban az optimálisnál
rosszabb nyugat-afrikai időjárásra - közölte az ágazattal foglalkozó
ED and F Man novemberi jelentésében. A 2003/2004-es termésévben a kakaóbab-termés 9,3 százalékkal rekord szintre, 3,423 millió tonnára nőtt.Kakaógondok elé nézünk
Cikkek
17 ezer munkahely szűnt meg a hamis áruk miatt
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 08:59
Csupán a védjegyhamisítás és kalózkiadások miatt az ezredfordulón 17 ezer munkahely szűnt meg - állította a Budapesti Gazdasági Párbeszéd nevű konferenciára kiadott tájékoztató. Várnagy Valéria, a Pécsi Bőrgyár vezérigazgatója szerint a könnyűipar is a feketekereskedelem miatt veszteséges, és az állam 100-200 milliárd forint bevételtől esik el írja a Népszava. A szakemberek elmondták, ha a hamisított áruk bejutnak az országba, akkor már nagyon nehéz követni a mozgásukat. Lengyel Tibor, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke szerint az elektronikus számlázás, a digitális aláírás sokkal szigorúbb nyomon követést tenne lehetővé.Romlott süti, hamis pálinka és higított narancslé
Cikkek
Stabilizálódtak az olajárak
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 08:57
Ma hajnalban stabilizálódtak a kőolaj szabadpiaci árai a
hordónkénti 47 dolláros szint körül, azután, hogy az amerikai
energiaügyi minisztérium heti készletekről tegnap közzétett adatai
nem oszlatták el a téli ellátással kapcsolatos bizonytalanságokat és
áremelkedést idéztek elő. A petrolkémiai termékek (fűtőolaj,
dízelolaj, kerozin) késztelek a múlt héten már a kilencedik hete
estek, 1 millió hordóval 114,6 millióra csökkentek, és ezzel 9
százalékkal álltak a sokéves átlag alatt. Eközben a
nyersolajtartalékok viszont a nyolcadik hete bővültek, 800 ezer
hordóval 292,3 millió hordóra nőttek. A piacon változatlan nincs lényeges kapacitástöbblet, ami bármely exportőr esetleges kiesése esetén gondokat okozhat. Irak
északi részén szerdán ismét olajkutakat, vezetékeket támadtak ismét,
ami exportkiesést okoz, Oroszországban pedig a YUKOS bejelentette,
hogy a konszern elleni újabb fellépések miatt - az adóellenőrök a
Juganszknyeftegaz irodáit is ellenőrizték - kénytelen lesz
leállítani a kitermelést. Tovább esik az olajár
Cikkek
Pert vesztett a Vodafone
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 08:19
Jogerősen megnyerte a Vodafone-nal szemben indított pert az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület. A bírói ítélet szerint a mobiltelefonos cég tisztességtelen volt az előfizetőivel szemben, amikor egyoldalúan módosította a korlátlan internet hozzáférésre vonatkozó megállapodásokat. Az ügy csaknem 20 ezer előfizetőt érint. A Vodafone Rt. 2002 júliusában meghirdetett akciójában azt ígérte vevőinek, hogy ha előfizetést vásárolnak, korlátlan internet-szolgálatást kapnak a készülékhez. Az ingyenes szolgáltatás azonban 2003 januárjával megszünt, amikor a Vodafone Rt. egyoldalúan módosította az előfizetői szerződéseket.Jól megy a Vodafone szekere: dupla osztalék
Cikkek
Gyurcsány gyengébb forintot és alacsonyabb kamatokat szeretne
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 08:15
A gyengébb forint és az alacsonyabb kamatok mellett érvelt Gyurcsány
Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy televíziós műsorban. "Aki ma Magyarországon erős forintot tart fenn, az azt mondja, hogy zárjunk be vállalatokat, csökkentsük a munkahelyek
számát, tegyük lehetetlenné, hogy fejlődjön a magyar gazdaság, ezért
kell kamatot csökkenteni, és ezért kell ennél egy érdemben gyengébb
forint" - mondta a kormányfő a TV2 reggeli műsorában. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "a kamatoknak nem azért kellett csökkennie, mert a Monetáris Tanács tagjainak száma bővül, hanem azért kell csökkennie a kamatoknak, mert beledöglünk ebbe az erős forintba".Járai szerint reálisak a kamatcsökkentési várakozások
Cikkek
Jól keresnek a keresett vendéglátósok
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 08:07
Reális lehet a veszélye annak, hogy a külföld a magasabb bérekkel elszívja itthonról a jó szakembereket
Cikkek
Túl keveset költött John Kerry?
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 07:53
Az amerikai Demokrata Párt vezetői sokallják a John Kerry kampánykasszájában maradt összeget
Cikkek
500 dollárra nőhet az arany ára
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 07:43
Az infláció növekedésének a veszélyére és a dollár várható további gyengülésére fennmarad az arany iránti erős kereslet
Cikkek
Bankpiac: kevesebb szereplő, csökkenő árak?
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 07:34
Az OTP vezére szerint a magyarországi bankpiacot néhány év múlva 4-5 univerzális bank alkotja majd, s a banki szolgáltatások ára csökkenni fog
Cikkek
Hétvégi program - egyre többet szomszédolunk
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 07:24
Ebéd és tankolás Pozsonyban, ruhavásárlás Parndorfban és egy kiállítás megtekintése Bécsben
Cikkek
Egészségügy: zárolt milliárdok
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 07:05
Több milliárd forintot zárolt az egészségügyi minisztérium a
kórházak, a mentőszolgálat, a vérellátó, az ÁNTSZ és más
egészségügyi intézmények idei költségvetéséből - tudta meg a Magyar
Nemzet. A gazdasági folyamatok szükségessé teszik, hogy
visszafogjuk a költségvetési szervek kiadásait, és átütemezzük a
számlák kifizetését - áll az egészségügyi minisztérium közigazgatási
államtitkára ezzel kapcsolatos levelében.Fidesz: kórházprivatizáció után egészségbiztosítók szétverése
Cikkek
Járai szerint reálisak a kamatcsökkentési várakozások
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 06:59
Reálisak a piac várakozásai a jegybanki alapkamat csökkentésére vonatkozóan -
jelentette ki Járai Zsigmond tegnap, a Veszprémi Egyetemen tartott
előadásában. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta: "nem tudhatom,
hogy mi fog történni még hétfőig, a monetáris tanács üléséig, de
piac várakozásai ma reálisak".Járai: összedőlhet a forint a gyors kamatvágásra
Cikkek
Nagyot ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 06:59
A vártnál sokkal nagyobb, 0,6 százalékos volt az infláció emelkedése a múlt hónapban az Egyesült Államokban. Május óta ez volt a legnagyobb arányú emelkedés, melyet elsősorban az energiaárak 4,2 százalékos havi növekedése idézett elő. Közgazdászok szerint az inflációs veszély miatti aggodalom nem múlik el, tekintettel arra, hogy a múlt hónapban az amerikai termelői árszint a vártnál sokkal jobban, 1,7 százalékkal ugrott meg.
Cikkek
Az EKB sem erősíti a dollárt
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 06:57
Az euró drágulása nem fog ártani az euróövezeti gazdaságok
javulásának, és az Európai Központi Bank nem kíván beavatkozni
az euró olcsóbbítása végett - mondta az EKB kormányzótanáccsának
tagja, Nikolasz Garganasz, a görög központi bank elnöke a Financial
Times Deutschlandnak. A dollár a
november eleji amerikai elnökválasztás óta a korábbinál még meredekebben esik, és
szerdán új mélypontra érkezett, így az euró újabb történelmi
rekordra drágult rövid időre az európai forgalomban, arra a piaci
meggyőződésre, hogy a világ vezető központi bankjai nem avatkoznak
be. Az egyeztetett beavatkozás lehetőségét John Snow amerikai
pénzügyminiszter már az utóbbi napokban kizárta több európai
előadásában, egyre ismételve, hogy az árfolyamokat a piacra kell
bízni.EUR/USD: csak 1,4-es árfolyamnál szólal meg a vészcsengő?!
Cikkek
London:Magyarország 3:0
Privátbankár.hu | 2004. november 18. 06:55
London gazdaságának éves összkibocsátási értéke csaknem 300 milliárd dollár, ennek közel negyedét a pénzügyi központban megtelepedett külföldi cégek állítják
elő - áll egy hivatalos londoni befektetésösztönző intézet jelentésében.
A Think London nevű szervezet, amely a brit fővárosba áramló külföldi
befektetések ösztönzésével foglalkozik, új jelentésében 161 milliárd
fontra (290 milliárd dollár, 56 000 milliárd forint) tette a
londoni gazdaság éves össztermék-értékét. A szervezet szerint ebből több mint 23 százalékot, mintegy 38
milliárd fontnyit a közvetlen tőkebefektetés révén Londonban működő
külföldi vállalatok állítanak elő. A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak az átalakuló gazdaságokról múlt héten kiadott éves jelentése
a magyar gazdaság teljes idei össztermék-értékét a londoni számok alig több, mint harmadára, 20 630 milliárd forintra (108 milliárd dollár) jósolta.
Cikkek
Pluszba fordult a nap végére a BUX
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a pozitív kezdés a nap közbeni folyamatos csorgást követően végül 2,07 pontos emelkedéssel,
13.874,49 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez mindössze 0,01 százalékos növekedés. A blue chipek közül a nap vesztese a Richter lett, a gyógyszercég részvényei ugyanis több mint 2 százalékot veszítettek értékükből. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Többet fizethetnek a diákhitelesek
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 16:39
Jövő évben a diákhitel kötelező törlesztő részlete a minimálbér 57 ezer
forintra emelkedése miatt 3.420 forint lesz - közölte Őri András, a
Diákhitel Központ Rt. kommunikációs igazgatója. A diákhitel kötelező törlesztő részlete 2004-ben az 53 ezer forintos minimálbér mellett 3.180 forint. A jogszabály szerint az adós a diákhitel törlesztésének első 2 évében a mindenkori minimálbér 6 százalékát köteles minden hónap 5-ig átutaltatni. Diákhitel: alig van dolga az APEH-nak
Cikkek
A jövő héten országos gazdademonstráció lesz
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 16:19
Félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák érdekképviseleti szervezetei
november 24-én, 25-én és 26-án minden megyében és a fővárosi
körgyűrűn, mert a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter
egyes támogatások felfüggesztéséről döntött. A Magyar Sertéstartók Szövetsége, a Magyar Gazdák és
Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma és a Baromfitartók Szövetsége
szervezésében szerdán Kecskeméten, az ország közel száz
településéről érkezett gazdaszervezetek, termelői csoportok és
szövetkezetek képviselői egyeztették a demonstráció részleteit és
megfogalmazták a követeléseket.
Cikkek
Rizses gondok Kínában
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 16:19
Kína, az utóbbi évek egyik fő rizsexportőre valószínűleg nem tud rizst exportálni jövőre, a nagy hazai kereslet és az alacsony állami készletek miatt, noha a termés növekszik. A rizskereskedelmi világkonferencián, Bangkokban elhangzottak szerint az idén 800 ezer tonnával kevesebb lesz az ország rizskivitele a tavalyi 2,6 millió tonnánál, és jövőre minden bizonnyal nem marad exportra.
Cikkek
Kockázati tőkealapok: van hova fejlődni
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:59
Akik a régióból az elmúlt évtizedben kockázati tőkealapokba fektettek, a tőke kétszeresét kapták vissza
Cikkek
Pluszban állnak az amerikai indexek
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:47
A New York-i tőzsde vezető mutatója 4 és fél pontos csökkenéssel, a
Nasdaq piac összetett mutatója 9 és fél pontos emelkedéssel indított. Néhány perccel később a DJIA index 54 pont (0.5 százalék) nyereségbe fordult, a Nasdaq pedig 18 pontig (0,85 százalék) növelte nyereségét. Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Távozik a János kórház főigazgatója
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:36
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról a János kórház főigazgatója,
Nagy Péter Pál. Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat egészségügyi
bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a testület csütörtöki
ülésén javaslatára várhatóan többségi szavazással jóváhagyja majd,
hogy közös megegyezéssel megszűnjön a főigazgató közalkalmazotti
jogviszonya. A szabad demokrata politikus kifejtette, hogy a főigazgató távozásával lehetővé teszi azt, hogy a válság után egy új menedzsment konszolidálja az intézményt.
Az elnök hangsúlyozva, hogy sok fővárosi kórház anyagi válságban
van, megjegyezte, hogy a János kórház adósságállománya már
meghaladta a 100 millió forintot, ezért is neveztek ki korábban a
csődhelyzet kezelésére egy biztost. Fidesz: kórházprivatizáció után egészségbiztosítók szétverése
Cikkek
A Fitch javított Románia besorolásán
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:29
A hitelminősítő intézet kommentárja szerint a lépést a román kormány megfontolt költségvetési politikája, az alapvető szerkezeti reformokban elért haladás és az EU-csatlakozás jó kilátása indokolja. Az energiaipari reformokban és a privatizációban elért áttörések nyomán az EU megadta Romániának a működő piacgazdaság státust, és az eredmények révén változatlanul tartható a 2007 januárjára kijelölt uniós csatlakozási céldátum a Fitch Ratings szerint.Lenullázzák a lejt
Cikkek
Társasági adó: Bulgária alánk kínált
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:26
Bulgáriában a parlament szerdai döntése szerint jövőre 15 százalékra
csökken a társasági nyereségadó a mostani 19,5 százalékról. A kisebb adóztatás a jelenlegihez képest 13,5 millió levával (6,9 millió euró) többet hagy meg a cégeknél.
Társasági adó: feltöltés, vagy mulasztási bírság
Cikkek
EUR/USD: csak 1,4-es árfolyamnál szólal meg a vészcsengő?!
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:19
A New York-i pénzpiac elektronikus kereskedésében
közép-európai idő szerint kora délután 1,3031 dollárt adtak egy
euróért, két héten belül negyedik árfolyami csúcsát állította fel az
európai pénz az amerikaival szemben. A dollár gyengülését most elsősorban Snow amerikai pénzügyminiszter hét eleji kijelentésével hozzák kapcsolatba, aki
kizárt olyan egyeztetett intervenciót, amely a dollár árfolyami
süllyedését lenne hivatva megállítani.Elemzői vélemény szerint a pénzpiaci fejlemények eredménye
hamarosan a 1,35 dolláros euró lesz, s nem elképzelhetetlen, hogy az
Európai Központi Bank a "vészcsengőt csak 1,40 dolláros euróárfolyamnál nyomja meg".
Friss devizapiaci árfolyamokZuhan a dollár, és még nincs itt a padló!
Cikkek
Unió és deficit: 1 év haladék a görögöknek
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 15:08
Az Európai Unió várhatóan még egy év haladékot ad Görögországnak, 2006
végéig, hogy az előírt mértékre, a hazai össztermék 3
százalékára vagy az alá csökkentse az államháztartás hiányát -
közölte George Alogoszkoufisz pénzügyminiszter, miután részt vett az
EU pénzügyminiszteri tanácskozásán. Görögország államháztartási hiánya az 1997-2003 közötti időszakban minden esztendőben meghaladta az euróövezetbeli tagság
egyik küszöbértékének számító szintet, miközben a kormány 2000-től -
az euróövezethez való csatlakozást megelőző évtől kezdve - rendre 2
százalékos vagy attól is jócskán ettől elmaradó GDP-arányos
államháztartási deficitadatot közölt Brüsszellel.
Cikkek
Támad a gyapjaslepke - hideg tél kellene
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 14:52
A gyapjaslepke szaporodásának visszaszorulását a kemény téltől várja
az agrártárca, ellenkező esetben a rovar által az idén megkárosított
több tízezer hektár helyett 100 ezer hektárnál is több erdő kerül
veszélybe. "Az erdőkben tarrágást végző kártevő túlszaporodott
populációja mesterséges védekezéssel nem állítható meg" - jelentette
ki Barátossy Gábor, a szaktárca főosztályvezetője. A gyapjaslepke által okozott károkat az erdők megsínylik ugyan, de kiheverik - mondta Barátossy Gábor. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fák elpusztulhatnak, ha legyengült állapotukban valami más kártevő
vagy betegség is megtámadja azokat. Holdampf Gyula főosztályvezető-helyettes elmondta, hogy a lepke az idén azért volt képes szokatlan
mértékű elszaporodásra és kártételre, mert hernyói egy éppen szeles
időszakot kifogva nagyobb területen terjedtek el, mint az korábban
tapasztalható volt. Holdampf Gyula az idei károk nagyságát nem tudta megbecsülni,
szerinte azt majd a tarrágással legyengült fák miatt jelentkező
úgynevezett fanövedék-veszteségből lehet kikalkulálni.
Cikkek
A lakossági hitelezés tartja lendületben a Budapest Bankot
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 14:31
A Budapest Bank 2004 harmadik negyedévében is folytatta lendületes növekedését - áll a hitelintézet sajtóközleményében. A magyar számviteli szabályok alapján készült konszolidált, nem auditált pénzügyi beszámoló szerint 2004. szeptember végén a bank 448,9 milliárd forintos mérlegfőösszege 25%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A pénzintézet adózás utáni eredménye 8,98 milliárd forintot tett ki, ami 34%-os emelkedést jelent.A közlemény szerint a bank növekedését - a magas kamatszintek miatt kedvezőtlen hitelkörnyezet ellenére - továbbra is a lakossági hitelezés tartja lendületben. 2004 harmadik negyedévében a lakossági üzletág teljes hitelállománya meghaladta a 129 milliárd forintot, ami 44%-kal magasabb, mint az egy évvel korábbi 89,92 milliárd forintos érték.
Cikkek
Komoly kockázatok - lehűlőben a német gazdaság
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 14:26
Vezető német gazdasági szakértők 1,4 százalékos gazdasági növekedést
prognosztizálnak jövőre Németországban, az Európai Unió legnagyobb
gazdaságában, miközben a kormány 1,7 százalék növekményt vár. A német kormányfőnek szerdán átnyújtott éves jelentésében az
öt szakember, az "öt bölcs" arra is figyelmeztetett, hogy a magas
olajárak és az erős euró komoly kockázatot jelent a növekedésre
nézve. Az "öt bölcs" és a kormány véleménye megegyezik abban, hogy
az idén 1,8 százalék növekményre lehet számítani.
Cikkek
Kérdezze Ön is Heim Pétert!
Privátbankár.hu | 2004. november 17. 14:19
A Nap Vendége a Gazdasági Rádióban Heim Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója.Tegye fel kérdését most!
Friss
Nemzetközi
Robert Fico a NATO-csúcs előtt szlovák semlegességről beszél
Kiléphet-e Szlovákia a NATO-ból?
7 órája
Nemzetközi
Trump tudja hol van az iráni vezető, de még nem kívánja megöletni
Az elnök a legfőbb iráni vezető megöletésével fenyegetőzött.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az ukrajnai háború kapcsán elveszített orosz energiahordozók kára semmi ahhoz képest, amit az iráni háborúval veszíthet Európa
16:04
-
Mire lehet képes a Tisza Párt, ha megnyeri a választásokat? Erről is kérdezzük Csillag Istvánt a Klasszis Klub Live-ban
15:03
-
Gyökeres változást hoz a vállalkozások életébe a közelgő NAV-szigorítás
14:02
-
Tényleg megszűnik a TAJ-kártya?
13:01
-
A kormányzati ígéretek ellenére a korántsem vállalkozóbarát környezet miatt csökken a cégek száma
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
A Fidesz megszavazta a kampányköltési plafon eltörlését
15:33
-
Érkezik minden évben: a napszúrás
14:12
-
Megvan a havi nettó 400 ezer? Nem sokakanak.
11:36
-
Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján
08:19
-
Újabb öt évre Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az EKKE rektora
07:51
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
2025. június 17. 06:30
-
Fico: Ukrajna jöhet az EU-ba
2025. június 17. 12:18
-
Egyre félelmetesebb az észak-koreaiak és oroszok együttműködése, már nem csak az ukránok aggódhatnak
2025. június 17. 05:44
-
Trump belesodródhat a közel-keleti háborúba
2025. június 17. 09:31
