Cikkek
Cikkek
Főszámvevőt ad a világnak Magyarország
Privátbankár.hu | 2004. október 11. 07:32
Budapesten rendezi meg soros kongresszusát a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezete (Intosai); utána három évig Kovács Árpád, a magyar Állami Számvevőszék elnöke lesz a nemzetközi szervezet Kormányzó Tanácsának elnöke. Az Intosai 185 ország számvevőszékét tömöríti, a szervezet háromévente más-más földrészről választja elnökét - most Európa következik. Az európai számvevőszékek még 1999-ben határozták el: Magyarország adja a elnököt abban az esetben, ha az Intosaiban Európára kerül a sor.
A számvevők tegnap óta tanácskoznak, a kongresszus szombaton ér véget.
MTI
Cikkek
A Borsodchem lengyelországi terveit segítheti a varsói bevezetés
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:52
A BorsodChem jelenléte a Varsói Értéktőzsdén elősegítheti a magyar társaság
lengyelországi vegyipari akvizíciós terveit - jelentette ki Kovács F. László, a BorsodChem vezérigazgatója.
A BorsodChem papírjaival 34,70 zlotyn indult a varsói kereskedés, majd délután 33,60 zlotyra csökkent, ez másfél százalékos gyengülés.
Kovács F. László felhívta a figyelmet arra, hogy a BorsodChem az általánosan negatív varsói trendnek megfelelően gyengült. A BorsodChem az első magyar részvény a varsói tőzsdén, de a Mol is kérte bevezetését.
Cikkek
BÉT: nem sikerült a 13000-es zárás
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:46
Tőzsdei záró árfolyamok
A BUX enyhe csökkenéssel 12.954 ponton zárta a pénteki kereskedést, ami 0,24 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz képest.
A hét többi napjához hasonlóan ma is a MOL papírok kereskedése volt a legélénkebb, az olajrészvény végül 4 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett 10695 Ft-on zárt (+45 Ft).
A Matáv 5 forinttal 825 forintra erősödött, az OTP 31 forinttal 4.449 forintra, a Richter 450 forinttal 23.700 forintra gyengült.
Cikkek
Alig mozgott a forint, a kamatdöntésre vár a piac
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:33
Az euró péntek délután 246,00/10 Ft-on forgott a bankközin, 30-40 fillérrel erősebben a csütörtöki záró kurzusnál.
A forint 12,86 százalékon állt a sáv erős oldalán, 9 bázisponttal gyengébben a csütörtöki záró helyzeténél.
A hétvégi hangulatú piacon alacsony forgalomban 245,80 és 246,20 forint közötti szűk sávban ingadozott az euró jegyzése, ebből a sávból napok óta alig tud kitörni.
A bankközi piac sorra hagyja figyelmen kívül a gazdasági mutatókat, pénteken az augusztusi külkereskedelmi mérleg sem hatott az árfolyamok alakulására.
A jövő kedden megjelenő fogyasztói árindex talán kibillenti valamelyik irányba az euró kurzusát, de lényeges változást a Monetáris Tanács október 18-iki kamatdöntő ülése előtt nem vár a piac - mondták a kereskedők.
Jelentősen gyengül az amerikai dollár a nemzetközi piacokon a pénteken délután közzétett, a vártnál gyengébb foglalkoztatottsági adatra. A Columbus Day miatt hétfőn zárva tartanak az amerikai piacok, ezért pénteken sokan zárták dollár pozícióikat a
tengerentúlon is.
Budapesten pénteken délután ismét 199 forint alá gyengült az amerikai valuta: a 198,60/80 forintos jegyzés csaknem egy forintos gyengülés a 199,75/85 forintos előző napi kurzushoz képest.
Kit érdekelnek a makroadatok? Csak a kamat számít!
Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek
Olaszország büntetné a benzinfalókat
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:21
A kormány adót vetne ki a városi terepjárókra - az intézkedés kedvezhet a Fiat eladásainak, de biztosan magára vonja a többi európai autógyártó haragját
Cikkek
Hétfőtől 1 forinttal csökken a gázolaj ára
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:04
A Mol Rt. a jövedéki adó változása miatt hétfőtől egy forinttal csökkenti a
gázolaj literenkénti fogyasztói árát.
A motorbenzin ára nem változik. Hétfőtől a dízel gázolaj literenkénti fogyasztói ára 232 forint lesz. A tájékoztatás szerint az egyes Mol-töltőállomások, illetve a más olajtársaságok által alkalmazott kútárak a Mol listaárától eltérhetnek.
Cikkek
Még nincs megállapodás a béremelésekről
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 16:02
Még nincs megállapodás a jövő évi keresetemelési mértékről és a minimálbér-emelésről.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a szakszervezetek hat-nyolc százalékos bruttó keresetemelési ajánlást és 62 ezer forintos minimálbért javasoltak.
A munkaadói oldal fenntartotta a 4,5 százalékra, illetve az 55.400 forintra vonatkozó korábbi indítványát.
A kormányzati oldal képviselője kijelentette: számukra a reálbéremelés három-négy százalék közötti mértéke elfogadható, de úgy, hogy ne érjék el e sáv felső határát.
A fekete gazdasággal kapcsolatos szakszervezeti felvetésre reagálva a kormányzati oldal képviselője kifejtette: folytatják a színlelt vállalkozásokra vonatkozó megkezdett munkát, jövő év június végéig, megoldják ennek szabályozását.
Cikkek
Malév-privatizáció: október 20-ig titkos a lista
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 15:18
Az ÁPV Rt. az október 20-i ajánlatbeadási határidőig nem hoz nyilvánosságra semmilyen információt a Malév privatizációs pályázatról
Cikkek
Még mindig nincs döntés E.ON-ügyben
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 14:51
Az E.ON érdekeltségébe tartozó három tőzsdei áramszolgáltató rendkívüli közgyűlésein nem született határozat, de a Titászt már törlik
Cikkek
Újabb áremelések az Air France és KLM járatokon
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 13:59
Az Air France 11 euróval emeli a jegyek árát a hosszú távú járatokon -
közölte a cég pénteken.
A pótdíjat automatikusan megszüntetik akkor, ha az olaj ára 30 napon át egyfolytában barrelenként 40 dollár alatt marad.
A KLM Royal Dutch Airlines, amit az Air France korábban megvett, 7 euróval emeli a jegyek árát a kőolaj drágulása miatt.
2005: 100 millióan fapadoson - elmarad a vérfürdő?
Cikkek
M4 alagútfúrási tender még októberben
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 13:15
Várhatóan még ebben a hónapban kiírják a 4-es metró Baross tér és Etele tér közötti szakaszának alagútfúrási tenderét
Cikkek
Csökkent a monetáris bázis
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 11:25
A monetáris bázis 6,1 milliárd forinttal 1.876,2 milliárd forintra csökkent szeptemberben az augusztusi 1.882,3 milliárd forintról, a trendadatokból számított egyhavi rövidbázisú évesített növekedési indexe 7,2 százalék volt, 2,8 százalékponttal magasabb az augusztusinál - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Az MNB statisztikai mérlege szerint a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 0,9 milliárd forinttal 1.437,4 milliárd forintra emelkedett, az egyéb monetáris intézmények bankszámláinak havi átlagos állománya 3,4 milliárd forinttal nőtt, 437,1 milliárd forintot tett ki szeptemberben.
679 milliárdos deficit várható jövőre
Cikkek
Szerbia megtiltotta a három évnél idősebb autók importját
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 10:39
A szerb kormány megtiltotta a három évesnél idősebb használt autók importját. Minden, a jövőben Szerbiába érkező használt autónak ezenkívül teljesítenie kell az úgynevezett Euro-3 normát, és a behozott járművek nem lehetnek balesetes autók.
A szerb állami televízió, az RTS pénteki jelentése szerint az idei első kilenc hónapban 550 millió euró értékű használt gépjármű érkezett az országba - a legtöbbet Németországból importálták.
Árlavina az autópiacon
Szériagyártású hidrogénautó pár éven belül
Cikkek
31 kilós euróérme Ausztriából
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 10:09
Ausztria bemutatta a világ legnagyobb euróérméjét a 31 kilós korong piaci értéke 330 ezer euró.
A névlegesen 100 ezer eurót érő érme egyik felén a bécsi filharmónia híres épülete látható, a másik oldalon pedig hangszereket láthatunk. Az érme 37 centiméter átmérőjű, az osztrákok nagy Phil-nek nevezték el. Összesen 24 darabot készítettek belőle, ebből 15 a bécsi pénzverdéből került ki.
Sajtójelentések szerint a különleges darabok legtöbbjét befektetők és intézmények vásárolták meg.
Forrás: Euro.hu
Cikkek
Belgium fellépne az alkoholos üdítők ellen
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 09:47
A belga egészségügyi miniszter, Rudy Demotte megtiltaná az alkoholt gyártó cégeknek, hogy reklámjaikkal a 16 éven aluliakat célozzák meg
Cikkek
370 millió euró lett a külker-hiány
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 09:27
Az első becslés szerint az idén augusztusban 3,47 milliárd euró behozatal és 3,10 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 370 millió euró volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az első nyolc hónapban így a hiány elérte a 3,346 milliárd eurót.
Tavaly január-augusztusban a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege 3,022 milliárd euró hiánnyal zárt. Tavaly augusztusban a hiány 380,6 millió eurót tett ki.
A KSH közlése szerint 2004 augusztusában forintban számolva a kivitel értéke 775 milliárd forint, a behozatalé 867 milliárd forint volt, az egyenleg így 92,1 milliárd forintos passzívummal zárt.
679 milliárdos deficit várható jövőre
Cikkek
Jövőre megkezdődhet a szakrendelők magánosítása
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 08:51
Rendelőt csak egyben privatizálhatnának, s a tulajdonos mellett kizárólag egészségügyi dolgozók vehetnének részt benne
Cikkek
Demszky lemond EP posztjáról
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 08:32
Demszky Gábor lemond európai parlamenti képviselői posztjáról. "Nem hagyom cserben a budapestieket" - írta közleményében.
"A Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogi álláspontja szerint főpolgármesterként nem lehetek európai parlamenti képviselő, ezért lemondok európai parlamenti mandátumomról. A jövőben minden erőmmel és tudásommal a budapesti polgárokat fogom szolgálni" - szögezte le.
A főpolgármester közölte: a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogértelmezését tudomásul veszi, bár nem ért egyet vele.
Cikkek
679 milliárdos deficit várható jövőre
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 07:36
A szigorú takarékosság mellett egyes területek a mostaninál több pénzt kapnak - a gyógyító, megelőző ellátásokra 6 százalékkal nagyobb összeg jut
Cikkek
Létszámleépítés a NABI-nál
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 07:14
A NABI Autóbuszipari Rt. jövő év áprilisáig két lépcsőben, 21 százalékos létszámleépítést hajt végre budapesti gyárában, amelyet a termékportfólió szűkítésével indokoltak - tájékoztatott a társaság a BÉT honlapján.
A közlemény szerint 180 fős létszámleépítés egyaránt érinti a fizikai és a szellemi állományt.
Az elbocsátások két ütemben, 2005. január 1-jéig és 2005. április 1-jéig hajtják végre. Szeptember 30-án a NABI Rt.-nél összesen 839 fő dolgozott.
A társaság közleménye szerint a NABI Rt. autóbusztípusainak köre a jövőben szűkülni fog, mivel a költséghatékonysági szempontok ezt indokolják és a megrendelői igények kielégítése is lehetővé teszi a termékportfólió szűkítését.
A korábban párhuzamosan folyó több típus fejlesztése helyett a továbbiakban egy-egy új típusra koncentrál a vállalat. A korábbi időszakban jelentősen megnövekedett gyártási volument szintén csökkentették.
Cikkek
Már 53 dolláron is járt az olaj
Privátbankár.hu | 2004. október 8. 07:08
Drágult csütörtökön a kőolaj Londonban és New Yorkban az ellátás biztonságával kapcsolatos aggodalmakra, miután a Shell két nigériai egységénél a dolgozók váratlanul sztrájkba léptek.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajfajta hordónkénti ára novemberre 65 cent drágulással új történelmi csúcson, 52,58 dolláron zárt, de napközben 53,00 dolláron is járt.
Az északi-tengeri Brent novemberi jegyzése hordónként 91 centtel 48,90 dollárra emelkedett a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), ahol napközben rekord szinten, 49,20 dolláron is állt.
A két nigériai olajipari szakszervezet azt közölte, hogy a sztrájk nem befolyásolja az olajexportot. Az OPEC-tag Nigéria napi 2,3 millió hordó olajtermelésében a Shell részesedése napi 1 millió hordó.
Cikkek
Gyurcsány: 328 millárd vidékfejlesztésre, agrártámogatásra
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 17:14
Az elmúlt két év alatt 60 százalékkal növekedett, a jövő évben pedig már 328 milliárd forint lesz a vidékfejlesztésre és agrártámogatásra fordított pénz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc csütörtökön Dömsödön, egy szövetkezeti tehenészet meglátogatása alkalmából.
Ez nagyon sok pénz, több, mint amennyit lakás- és családtámogatásra költünk - mutatott rá a miniszterelnök.
Cikkek
Draskovics használta új táskáját - átadta a költségvetés tervezetét
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 16:51
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a sajtó képviselőinek jelenlétében átvette a költségvetés tervezetét Draskovics Tibor pénzügyminisztertől csütörtök délután, a házelnök parlamenti szobájában. Draskovics Tibor a Pénzügyminisztérium épületéből gyalog vitte a dokumentumot abban a bőrtáskában, amelyet Szili Katalintól még múlt hónap végén kapott azzal a céllal, hogy a mindenkori pénzügyminiszter a jövőben abban adja át az elkövetkező évi költségvetésre vonatkozó javaslatát.
Cikkek
Kit érdekelnek a makroadatok? Csak a kamat számít!
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 16:46
Az euróval 245,70/80 forinton kereskedtek a bankközi devizapiacon csütörtökön, gyakorlatilag azonos árfolyamon a szerdai kurzussal
Cikkek
Olajár: nem játék, határok nélkül
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 16:36
Elérte az 53 dolláros hordónkénti árat New Yorkban a határidős nyersolaj. Az amerikai könnyűolaj novemberre a kereskedés csütörtöki kezdete után nem sokkal érte el újabb rekordját, s ettől csak kevéssel csúszott vissza az ára, 52,85 dollárig. Ez utóbbi ár is a szerdai záró árhoz képest 83 centes, azaz 1,6 százalékos drágulást jelent.
Az utóbbi 16 kereskedési nap közül 14 a határidős olaj árának drágulásával zárult a New York-i árupiacon. A piac most elsősorban azért aggódik, hogy a tél közeledtével
növekedő amerikai keresletet egyre kevésbé lehet majd kielégíteni. A Mexikói öbölben az Iván hurrikán az olajberendezésekben olyan jelentős károkat okozott, hogy hosszabb ideig nem várható a korábbi termelési szint elérése. Mindeközben a nigériai szállításokkal
kapcsolatos bizonytalanság is uralja az amerikai piacot, de a vezető európait is.
Londonban a Brent ez időre ugyanis még nagyobb arányú drágulást jelzett: a novemberi határidős ár 1,08 dollárral, azaz 2,3 százalékkal hordónként 49,07 dollárra emelkedett. Ez ismét történelmi csúcs az 1988. óta Londonban jegyzett Brent árában.
Cikkek
4-es metró-per: buktak a civilek
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 16:14
A Fővárosi Bíróság csütörtökön elutasította a Levegő Munkacsoport, a LAKSZ és az ETKE civil szerveződés keresetét, amelyet a 4-es metró vasúthatósági engedélyével kapcsolatban nyújtottak be. A bíróság nem méltányolta a felperesek álláspontját, hogy a másodfokú határozatban számos pontosítás történt az ő javaslatukra. Ezzel a felperesek azt kívánták alátámasztani, hogy fellépésüket indokoltnak találta a másodfok, tehát nem méltányos, ha nekik kell állniuk az eljárási illetéket.
Az ETKE és a LAKSZ keresetében kifogásolja a vasúthatósági engedélyből a biztonsági garanciákat, a védőtávolság hiányát, az építési jogosultság hiányos igazolását. A döntés értelmében azonban az engedélyezési eljárások keretében nem kell minden munkafázisra
kiterjedő részletes biztonságtechnikai leírást tenni, az a kivitelezési stádiumban kérhető számon. A bíróság kötelezte a felpereseket 15-15 ezer forint perköltség megfizetésre.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet írásba foglalásától számított 60 napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz. Ignéczy Tibor, aki a LAKSZ és az ETKE nevében járt el a perben, közölte: be kívánják adni a
felülvizsgálati kérelmet.
Cikkek
Költségvetés: kik lesznek a nyertesek?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 15:55
A kormány markáns költségvetést készített 2005-re -mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón
Cikkek
Az olaszok is kaptak a Boeing tiltott állami támogatásából?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 15:46
Bonyodalmat okozhat, hogy a Boeingnek adott jogtalan állami támogatásokból, aminek ügyét és vele az Egyesült Államokat az Európai Unió most a Kereskedelmi Világszervezet elé vitte igazságtétel céljából, közvetve egy uniós állam, nevezetesen Olaszország vállalata is részesülhetett.
Az Alenia vállalatcsoporthoz tartozó Finmeccanica cégről van szó, amelyik régóta beszállítói szerződéssel rendelkezik a Boeingnak, gépeihez a törzs egyes elemeit gyártja. A vállalat ezen munkájának megfelelő végzéséhez, üzemének korszerűsítéséhez az olasz
államtól kapott pénzügyi támogatást, állítólag több száz millió dollár összértékben.
Arancha Gonzalez, az EU szóvivője már ennek ismeretében azt közölte, hogy bonyolult kérdés, jogászok tanulmányozzák. Kapcsolódhat az EU azon elmarasztalásaihoz, amelyeket az olaszok állami támogatási gyakorlatával kapcsolatban már hangoztatott
kormányzatuk címére. A WTO szabályai szerint sem megengedett az állami támogatás.
Cikkek
Régi-új elnök Kóka János utódja
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 15:43
Reszler
Ákost, a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját választotta az
Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) ügyvezető elnökké,
miután elődje, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter lett.
Az IVSZ csütörtöki közleménye emlékeztet arra, hogy Kóka
Jánost 2003 tavaszán választotta elnökévé az akkor 250 tagot
számláló IVSZ. Mára a taglétszám mintegy 300-ra emelkedett.
Reszler Ákos 2001. októberétől másfél évig már volt az IVSZ
elnöke, azóta alelnökként segítette a szervezet munkáját.
Az IVSZ elnökségi ülésén döntés született arról is, hogy a jövő
márciusban tartandó közgyűlésen a testület javasolja az alapszabály
módosítását arra vonatkozóan, hogy a következő elnököt ne csak a 3
éves jelenlegi elnök mandátum kitöltésére, azaz egy évre, hanem a
következő három évre válasszák meg - tartalmazza a közlemény.
Cikkek
Miért nem változott az európai alapkamat?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 15:35
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 2,00 százalékon hagyta kéthetes refinanszírozási kamatminimumát
Cikkek
Maradt a brit alapkamat
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 14:34
A brit központi bank, a Bank of England a változatlanul, 4,75 százalékon hagyta az irányadó kamatát, a kéthetes repot. A döntés megfelelt az elemzők várakozásának, akik úgy vélik, hogy az idén már valószínűleg nem is lesz további emelés. A világ mértékadó központi bankjai közül szokás szerint elsőnek a Bank of England türelme fogyott el a tavalyig tartott kamatcsökkentési szakasz után: a gazdaság túlhevülésétől tartva, tavaly november óta ötször emelte irányadó kamatát, legutóbb augusztusban, negyed százalékponttal a most érintetlenül hagyott 4,75 százalékra.
Cikkek
Elkészült a Démász milliárdos beruházása
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 14:13
Átadták a Dél-magyarországi áramszolgáltató Rt. (Démász Rt.) több mint egy milliárd forintos beruházás keretében épült transzformátorállomását csütörtökön Baján. "A nagyberuházás eredményeként biztonságossá válik Baja belvárosának áramkimaradásoktól mentes energiaellátása, de az új transzformátorállomás biztosítani tudja az ipari üzemek fejlesztéséhez valamint a várható vasútvillamosításhoz szükséges
többletenergiát is" - mondta Dervarics Attila, a Démász vezérigazgatója.
Széll Péter, Baja polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy "a Duna-parti területen elsősorban a logisztikai feladatokhoz kapcsolódó tevékenységek fejlesztését célozta meg a város, de az ország második legnagyobb kikötőjének és az ahhoz tartozó tárolókapacitás bővítésének alapfeltételét is a fejlesztés révén biztosított többlet-energia szolgáltatja".
"A Démász Rt-nek szolgáltatási területén 750 ezer ügyféllel van szerződéses kapcsolata, a hálózat fejlesztésére évente 10 milliárd forintot fordítunk" - tette hozzá a vezérigazgató.
Cikkek
Elcsúszott egy olajfolton a Lukoil-felvásárlás
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 11:33
Az amerikai ConocoPhillips olajcégnek nem sikerült piaci
részvényvásárlással 10 százalékra növelnie részesedését az orosz
Lukoilban, mivel ajánlatának maximuma is a jelenlegi piaci ár alatt
maradt. Az orosz Vedomosztyi című lap szerint a 628 millió dolláros
pályázat a Lukoil 2,4 százalékos részesedésére azért hiúsult meg,
mert a meghirdetett ár részvényeként csak 30,76 dollár volt,
miközben a Lukoil részvényeivel ma délelőtt 32,45 dolláron kereskedtek a szerdai
32,20 dolláros záró után.
A nagyságra harmadik amerikai olajcég 20 417 597 közkézi
részvényt akart felvásárolni. Elemzők ennek ellenére úgy gondolják:
a mostani kudarc dacára a Conoconak mégis sikerül az év végéig 10
százalékra emelnie Lukoil-részesedését.
Cikkek
Privatizációs vita a Magyar Postáról
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 11:19
A Fidesz azt kéri, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az Állami
ÁPV Rt. idei és a következő két esztendőt meghatározó üzleti tervét. Rogán Antal ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben van
előterjesztés a Magyar Posta magánosítására - közölte a fideszes honatya a birtokába került titkos üzleti tervből idézve. A miniszterelnök egy ma reggeli rádióinterjúban azt mondta, sem a Posta, sem a Szerencsejáték Rt. privatizációja nincs napirenden. Hasonlóképpen nyilatkozott a Gazdasági Rádiónak Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója.
Gazdasági Rádió
Cikkek
Üzembentartási-díj: lesz, aki újra fizet
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 10:49
Közületeknek és jogi személyeknek ismét fizetniük kellene a televíziókészülékek után az üzembentartási díjat - legalábbis ezt tartalmazza a jövő évi költségvetés tervezete. Az általuk fizetendő összeg havi 530 forint. A magánszemélyek továbbra is mentességet élveznének a teher alól. Helyettük az állam fizet, évente mintegy 26 milliárd forintot.
Népszabadság
Cikkek
Megtépázza a biztosítókat a hurrikánidény
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 10:39
A svájci Swiss Re viszontbiztosító adó előtt 150 millió dollárra
becsli saját kárfizetési kötelezettségeit az amerikai Jeanne
hurrikán nyomán.
Ezzel a biztosító terhe az idei hurrikánidény miatt - a
Charley, a Frances, az Ivan és a Jeanne hurrikánból, valamint a
Japánban pusztító Songda tájfunból - összesen 750 millió dollár.
A biztosítási ágazat teljes kárfizetési kötelezettségét a négy
hurrikán pusztításaiból a Swiss re 20-25 milliárd dollárra becsli.
Cikkek
Profiltisztítás: leválik a Henkelről a Clorox
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 10:23
A német Henkel háztartásvegyipari vállalat 575 millió dollárért
megveszi az amerikai Sovereign Specialty Chemicals Inc.
ragasztógyárat. A társaság hétfőn azt közölte, hogy felügyeleti engedélyt
kérnek egy másik amerikai ragasztógyár, az Orbseal megvételére.
Annak az ügyletnek az árát nem hozták nyilvánosságra.
A Henkel közben megválik az amerikai Clorox Co.-ban lévő 29
százalékától: ezt a részesedést az amerikai cég maga vásárolja
vissza 2,84 milliárd dollárért. Ebből 2,1 milliárd dollár a
készpénz, a többit néhány Clorox-márka tulajdonjoga és a Clorox egy
spanyolországi vegyesvállalatából átadandó részesedés teszi ki.
Cikkek
Lesz-e egységes jogosítvány az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 10:12
Ma újabb egyeztetést tartanak az uniós közlekedési miniszterek az EU-n belüli egységes jogosítványról. A tervek szerint 2010-ben vezetnék be a hitelkártya nagyságú műanyag hajtási engedélyt, s bár még sok munka van a száz oldalas projekten, a miniszterek nem zárják ki az egyezség megszületésének lehetőségét.
Az egységes jogosítvány ügyében vitatott kérdés a már létező jogosítványok cseréjének kötelező vagy fakultatív jellege, és politikailag érzékeny pont az útlevelekről való lemondás a plasztikkártya javára. A minisztereknek ugyanakkor a különféle járműkategóriákat is egységesíteniük kell, és az egy-egy kategória elnyeréséhez szükséges minimális életkort is meg kell határozniuk.
euro.hu
Cikkek
Egyre jobban megy a magyar szállodáknak
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 10:00
Az első kilenc hónapban a három-ötcsillagos szállodák átlagosan 62
százalékos szobafoglaltsággal működtek, a szobakapacitás-kihasználtság 6 százalékponttal magasabb volt a tavalyi év azonos időszakinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A vizsgált időszakban átlagosan 8600 forintért adtak ki egy szobát,
szemben az elmúlt évi 7600 forinttal.
Cikkek
Éves szinten nőtt, havi szinten esett az ipari termelés
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 09:35
Az ipari termelés 3,6 százalékkal emelkedett a tavaly augusztusi szinthez képest a munkanaphatásoktól megtisztítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A termelés az idén augusztusban az előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint viszont 1,7 százalékkal csökkent az előző havihoz képest.
Kiigazítatlan számok alapján a termelés a 2003 augusztusit 6,2 százalékkal haladta meg, az első nyolc hónapban 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Cikkek
Előkerült Szaddám vesztegetési listája
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 09:28
Több száz magánszemély, vállalat, politikai párt és kormányzati
tisztségviselő neve szerepel a CIA által közzétett listán, akiket Szaddám Huszein akart megvesztegetni. Az egykori iraki diktátor az országa ellen elrendelt ENSZ-büntetőintézkedések feloldása céljából próbálta megvenni a listán szereplőket.
A volt iraki elnöknek és kormányának a szankciók megkerülésével tető alá hozott homályos üzletek révén mintegy 11 milliárd dollárt sikerült felhalmoznia.
MTI
Cikkek
Van-e realitása egy forint melletti támadásnak?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 09:08
Egyre kisebb a szerepe a spekulatív tőkének, egyre fontosabb viszont a devizahitelezés, így nem kell tartani az erős sáv megtámadásától
Cikkek
Hogyan lehet pénz nélkül autópályát építeni?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 07:55
A hiányt már nem lehet tovább növelni, a kormány viszont a sztrádaépítési programjához ragaszkodik - koncesszióban folytatódik az autópálya-építés
Cikkek
Tasnádi újra őrizetben
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 07:25
Tegnap este őrizetbe vették a rendőrök Tasnádi Pétert, akit közveszély okozással gyanúsítottak meg. A korábban adócsalás, súlyos testi sértés és önbíráskodás miatt elítélt vállalkozót a lakásán vették őrizetbe, a rendőrök már ki is hallgatták. Tasnádi ügyvédje bővebb tájékoztatást mára ígért.
Cikkek
Bankadó: egyre többet akar a kormány
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 07:09
A korábban beharangozott harmincmilliárdos tervnél csaknem nyolcmilliárd forinttal magasabb lett a bankadó bevételi előirányzata - derül ki abból a költségvetési törvénytervezetből, amelyet tegnapi ülésén tárgyalt a kormány.
A különadó - amely a pénzügyi tevékenység során realizált kamateredmény hat százalékának felel meg - fizetésére két évig köteleznék az érintetteket. Az ügy ennek ellenére még nem tekinthető teljesen lezártnak, hiszen a hitelintézetek többsége a sajtóban megjelent nyilatkozatok szerint, most mégis inkább a kormány eredeti ötletét, vagyis a társasági adó kulcsának 16-ról 24 százalékra emelését támogatná.
Világgazdaság
Cikkek
Uniós versenytársa lesz a magyar lottónak?
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 06:38
A Szerencsejáték Rt. is fontolgatja, hogy bekapcsolódik az Európai Unió közös számsorsjátékába, az "eurómilliók"-ba
Cikkek
Nem rengette meg a forintot a gyengébb deficit-adat sem
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 06:26
Alig gyengült a forint a vártnál kissé rosszabb szeptemberi államháztartási hiány-adat közzététele után. A hivatalos kereskedés végeztével is a 246-os szint alatt tudott maradni a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. Nem okozott meglepetést az sem, hogy a kormány GDP-arányosan 4,5-4,7 százalékos hiánnyal számol jövőre. A költségvetés részletes megismerése azonban időt vesz igénybe - mondják a piacon.
Privátbankár.hu
A vártnál nagyobb lett a szeptemberi deficit
Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek
Brad Pitt a csúcsra repítette Homéroszt
Privátbankár.hu | 2004. október 7. 05:56
Tegnap megnyílt a világ legnagyobb könyvvására Frankfurtban. Idén 350 ezer könyvet állítanak ki, itt kötik a világ könyvkereskedelmi üzleteinek kétharmadát. Magyarország az egyik legelőkelőbb helyet kapta a kiállítás területén, a főbejárattal szemben 120 négyzetméteren mutatják be a hazai kiadványokat a külföldi érdeklődőknek.
Eközben egy érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet egy brit könyváruház. Csaknem háromezer évvel halála után Homérosz lett a legtöbb könyvet eladó költő Angliában, köszönhetően Brad Pittnek, a "Trója című szuperprodukció főszereplőjének. Az egyik legnagyobb londoni könyváruház közleménye szerint az Iliászból az utóbbi időben több példányt adtak el, mint bármely más költő könyvéből, a második helyen pedig egy másik Homérosz-eposz, az Odüsszeia áll. A cég vezetője szerint lényegtelen, hogy az embereknek a filmben egy szál ingben látható Brad Pitt csinált kedvet az olvasáshoz, a fontos az, hogy újra felfedezték maguknak a britek Homéroszt.
Gazdaságirádió
Friss
Nemzetközi
Izrael az iráni állami média épületét is támadja
Számos iráni alkalmazott megsérült.
6 órája
Nemzetközi
Trump kormánya további 36 ország beutazási tilalmát fontolgatja
Újabb nemkívánatos állampolgárok.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Nem szerencsés, hogy rövid távú célok érdekében állandóan felülírják a szabályokat – Klasszis Podcast
17:05
-
Bizonytalanok a kilátások – mi lesz a forinttal?
16:04
-
Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!
14:02
-
Az utánozhatatlan álomdöntő nyomában
13:01
-
Faktoring: gyors, rugalmas és egyre népszerűbb finanszírozási megoldás
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
22:10
-
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
19:07
-
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében
13:01
-
Hétvégén Somlói Borgála
11:11
-
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”
11:11
A vidék hírei
-
MI által generált videóval kampányol Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozása ellen
18:31
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
-
Elkótyavetyéli a város az Ifiház épületét?
14:51
-
Frontális ütközés miatt lezárták az M3-ast
12:10
-
Elindul az egri óvodák átfogó fejlesztése – csaknem 800 gyermeket szolgáló beruházássorozat kezdődhet
10:39
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
top 24
-
Mit művelt a forinttal a legújabb háború? Tessék, nézze!
2025. június 16. 07:26
-
Új taktikát alkalmazott Irán? Vészjósló fenyegetés érkezett Izraelből
2025. június 16. 10:21
-
Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő
2025. június 16. 11:58
-
Van egy nagyon szűk keresztmetszete az Irán elleni izraeli csapásoknak
2025. június 16. 05:43
-
Keményen szembeszállt Trumppal, a demokraták sztárja lett
2025. június 16. 09:36
