2p

Nem kellett volna megválniuk egy gyarmatuktól a briteknek?

Donald Trump amerikai elnök kedden arról beszélt, hogy az Egyesült Királyság egy döntése is fontos szerepet játszott abban, hogy Grönland megszerzése mellett döntött – derül ki a Reuters cikkéből. 

Az amerikai elnök a britek 2024-es, az Indiai-óceánban található Chagos-szigetek feletti fennhatóság Mauritiusnak történő átadását emelte ki. A szigeteken működik a kulcsfontosságú brit-amerikai Diego Garcia légitámaszpont – e felett az egyezmény értelmében továbbra is az Egyesült Királyság gyakorolna felügyeletet.

Trump szerint azonban a Chagos-szigetek feladása

„a totális gyengeség aktusa volt”,

és ez egy újabb okot adott hozzá a Grönland megszerzését szükségessé tevő nemzetbiztonsági indokok hosszú sorához.

Az amerikai kormányzat az egyezmény tavaly májusi aláíraskor még üdvözölte a döntést, és elkötelezett volt a katonai bázis hosszú távú működtetése iránt.

Trump most azt írta, hogy „zseniális NATO-szövetségesünk” most „bármilyen ok nélkül” azt tervezi, hogy elajándékozza Diego Garcia szigetét, majd hozzátette:

„Kína és Oroszország észrvette ezt a lépést”.

Trump korábban arról si beszélt, hogy a kínai és orosz fenyegetés indokolja, hogy Grönland felett az Egyesült Államok vegye át a hatalmat.

Darren Jones, az Egyesült Királyság kormányközi kapcsolatokért felelős minisztere szerint a megállapodás a legjobb megoldás a katonai bázis szempontjából, amelyet a következő száz évben tovább működtethetnek, és hozzátette, hogy az egyezményt már aláírták, és azt megváltoztatni nem lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
Nemzetközi Több mint 100 ember vesztette életét egy hajókatasztrófában
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 13:16
Legkevesebb 109 ember meghalt és több mint 116 eltűnt egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap.
Nemzetközi Megkongatták a vészharangot Varsóban – merénylet készülhetett Tusk ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 12:21
A lengyel biztonsági szolgálatok sürgős tanácskozását hívták össze vasárnap a Donald Tusk lengyel kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfő-helyettes, védelmi miniszter elleni lehetséges merénylet miatt – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője az X-en.
Nemzetközi Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
Litván Dániel | 2026. október 11. 11:46
Nem legyőzhetetlen az az ukrán fronton is tesztelni kezdett harckocsivédelmi eszköz, de nagyon kellemetlen meglepetést okozhat az ukránoknak.
Nemzetközi Kilőtték az ukránok az orosz Yandexet
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 10:46
Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára – közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG