2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nem lehet tétlenül állni azokkal szemben, „akik néha évtizedekkel később, néha a halálos ágyukon tesznek tanúvallomást”.

 A francia nemzetgyűlés a gyermekvédelmi törvénytervezet vizsgálata során csütörtökön megszavazta az elévülési tilalom elvének kiterjesztését a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményekre, amely korábban kizárólag az emberiesség elleni bűncselekmények esetében volt érvényben – írja az MTI. 

„Amikor tudjuk, hogy évente 160 ezer gyermek válik szexuális erőszak áldozatává, amikor a lakosságunk 10 százaléka vérfertőzés áldozata lett, ez az emberiesség elleni bűncselekmény egyik formája” – mondta a vitában a centrista Modemhez tartozó Perrine Goulet, a gyermekjogi bizottság társelnöke, aki a beterjesztő Arnaud Bonnet-val közösen vezeti a parlamenti missziót.

Április közepén közzétett jelentésük becslése szerint ez az intézkedés, amely Franciaországban nem élvez általános támogatottságot, „erős jelzést” küldene a gyermekek elleni erőszak elleni küzdelemben. Az igazságügyi miniszter elismerte, hogy kisebbségben vannak a támogatók, beleértve a neki tanácsokat adó bírákat és szerveket is, amelyek közül többek jogi elvekkel kapcsolatos érvekre, mások technikai nehézségekre hivatkoznak, elsősorban a bizonyítékok korlátlan megőrzését illetően.

 Évente 160 ezer gyermek válik szexuális erőszak áldozatává, érveltek a vitában.
Évente 160 ezer gyermek válik szexuális erőszak áldozatává, érveltek a vitában.
Fotó: Depositphotos
A miniszter ugyanakkor úgy véli, hogy nem lehet tétlenül állni azokkal szemben, „akik néha évtizedekkel később, néha a halálos ágyukon tesznek tanúvallomást”. Azt is kiemelte, hogy a digitalizáció és a tudomány fejlődése ma több bizonyíték megőrzését teszi lehetővé, mint az 1960-as és 70-es években.

A kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények elévülési idejét az áldozat nagykorúvá válását követően harminc évvel meghosszabbította a parlament 2018-ban. A 2021. április 21-én megszavazott törvény ezt követően úgynevezett gördülő elévülési időt vezetett be a kiskorúak elleni nemi erőszak és szexuális zaklatás esetében, meghosszabbítva az időt, ha a vádlott az elévülési idő lejárta alatt hasonló bűncselekményt követ el. Az intézkedés azonban nem elfogadott általánosan a jogi világban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
Nemzetközi A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:10
Elkezdődött a világszerte nagy érdeklődéssel várt amerikai félidős választás.    
Nemzetközi Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:51
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
Nemzetközi Óriásplakáton kívánják Donald Trump halálát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:22
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
Nemzetközi A nap, amikor megvalósulhat Trump rémálma: sorsdöntő választásokra ébred Amerika
Kollár Dóra | 2026. november 3. 10:44
Nagy napra ébred az Egyesült Államok, hosszú idő óta a legfontosabb félidős választásokat rendezik november 3-án, amely alapjaiban ingathatja meg Donald Trump hatalmát.
Nemzetközi Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
Litván Dániel | 2026. november 3. 05:44
Bemutatták a Patriothoz való lőszerek legújabb generációt. Lenyűgöző képességek, félelmetes tudás, elborzasztó árcédula. Mire lesz jó mindez?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG