1p

Csődhullám vár a német sörfőzdékre az elkövetkező években, kicsikre és nagyokra egyaránt – véli Stefan Blaschak, a bajor Oettinger cég vezére.

A Stefan Blaschak vállalatvezető az Augsburger Allgemeine című újságnak úgy fogalmazott, hogy „a sörfőzdék úgy hullanak majd, mint az őszi legyek”. „A sörfőzde világa összeomlik: szinte naponta mennek csődbe kis cégek, és ez a nagyokat is érinteni fogja” – jósolta Stefan Blaschak, az MTI tudósítása szerint.

Az Oettinger vezére szerint egyirányú az utca
Az Oettinger vezére szerint egyirányú az utca
Fotó: Wikipédia/Wikityper101

A vállalatvezető borúlátását részben arra alapozza, hogy idén eddig „földcsuszamlásszerű”, 7-7,5 százalékos a németországi sörfogyasztás esése, ami jelentős gyorsulás az elmúlt évek viszonylag folyamatos, 2-3 százalékához csökkenéséhez képest. Stefan Blaschak szerint csak az idei első fél évben mintegy 2,6 millió hektoliterrel kevesebb sör fogyott, ami napi körülbelül 3 millió doboznak felel meg.

Az Oettinger már korábban bejelentette azt a tervét, hogy jövő tavaszig leállítja a termelést négy német sörfőzdéjének egyikében, Braunschweigben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hogyan lehet valaki egyszerre a CBS News tudósítója és a KGB tisztje?
Elek Lenke | 2026. március 1. 18:10
A világ egyik legnagyobb akcióhőse lehetne, Stirlitz kapitány és James Bond kalandjait messze felülmúlva. Szovjet – és angol – újságíró volt egyszerre, afféle fedőfoglalkozásként, de egyben diplomata és KGB-tiszt, nem mellesleg a Szovjetunió legnagyobb luxusautó-gyűjteményének tulajdonosa. Csoda, hogy még nem készült film az életéről.
Nemzetközi Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 17:24
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg hivatalos források.
Nemzetközi Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 16:47
Az USA bejelentette: három katonát már elvesztettek a hadműveletben, öt súlyos sebesült is van.
Nemzetközi Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 15:09
Az iráni ellentámadás nem igazán tud átjutni a légvédelmi rendszereken, de az anyagi károk mellett már személyi sérülések és néhány haláleset is köthető hozzájuk.
Nemzetközi Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
Kormos Olga | 2026. március 1. 14:49
Bár sem Vlagyimir Putyin, sem Alina Kabajeva soha nem ismerte el viszonyukat, az papírokkal igazolható, hogy hány milliárd rubelt csatornáztak be az állítólagos szeretőnek.
Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG