2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A legfelsőbb védelmi tanács szerint a közösségi platform szabálytalanul járt el, befolyásolva a voksolás eredményét.

A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) csütörtöki rendkívüli ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok nem tartotta be a központi választási bizottság (BEC) előírásait és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz az elnökjelöltek egyikét, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.

A CSAT a szerint a kínai közösségimédia-platform a kivételezett államfőjelölt posztjain nem tüntette fel, hogy választási hirdetésről van szó, míg az ellenjelöltek „láthatóságát” exponenciálisan csökkentették a TikTok választási tartalmakat kiszűrő algoritmusai. A CSAT azonnali közbelépést és tisztázást vár a bűnüldöző és nemzetbiztonsági szervektől.

Romániában a közéletben ismeretlen, kampányát a kizárólag közösségi médiában folytató, ellenfelei által szélsőségesnek minősített Calin Georgescu független jelölt kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztás első fordulójában.

Óriásit borult a papírforma a romániai elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. Az exit pollok adatai alapján úgy tűnt, Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök (PSD) magasan, 25 százalékkal nyeri a voksolást, mögötte pedig nagy harc lesz a második helyért. Ehhez képest a független Călin Georgescu végzett az élen 22,3 százalékkal. 

A román alkotmánybíróság csütörtökön bejelentette, hogy elhalasztotta az elnökválasztás első fordulójában született eredmények érvényesítését, és elrendelte a november 24-én leadott csaknem 9,5 millió szavazat újraszámolását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyanús helyen ólálkodott egy orosz helikopter
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:38
Berepült a lengyel légtérbe.
Nemzetközi Fontos videót tett közzé az ukrán hadsereg – de valami nem stimmel?
Litván Dániel | 2026. szeptember 23. 14:33
Ha ez így történt, az nagyon nagy dolog. De van néhány furcsa részlet a legújabb ukrán drónelfogó „csodafegyver” kapcsán.
Nemzetközi Trump már megint megsemmisítéssel fenyegette meg Iránt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:51
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
Nemzetközi Az oroszok szerint szorul a hurok a bekerített ukrán erők körül
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:30
Csoportos csapás mért az orosz hadsereg ukrán hadiüzemekre.
Nemzetközi Döntött az Európai Bizottság az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:45
Az Európai Bizottság 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását javasolja Magyarország számára.
Nemzetközi Macron: szégyenletes színjáték folyik Gázában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 08:51
Emmanuel Macron francia elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris ülésén tartott felszólalásában élesen bírálta a Gázai övezetre vonatkozó békefolyamatot, mondván, hogy egyetlen humanitárius folyosót sem nyitottak meg, s úgy fogalmazott, hogy az, ami ott történik, egy olyan látványosság, amely miatt mindenkinek szégyenkeznie kellene. A jordániai király pedig arról beszélt, hogy Izrael terjeszkedése veszélyt jelent a térségre nézve.
Nemzetközi Megszületett a megállapodás Grönland jövőjéről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 06:56
Az egyezmény nagyobb katonai jelenlétet tesz lehetővé az amerikaiaknak, akiknek most is van lehetőségük katonai jelenlétre a szigeten.
Nemzetközi Velős üzenetet küldött Trump Putyinnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:12
Felszólította Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint kedden, hogy vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak.
Nemzetközi Ráléphet a gázra Putyin Ukrajnában a „nagy győzelem” után
Wéber Balázs | 2026. szeptember 22. 18:31
Bár az orosz választás eredménye minimum óvatosan kezelendő, a Kreml a nagyarányú győzelemre hivatkozva megpróbálhatja dűlőre vinni a háborút Ukrajnában. Ez újabb mozgósítást vonhat maga után – de azért vannak komoly kérdőjelek. Nagyító alatt ezúttal az orosz választás, és ami utána jöhet.
Nemzetközi A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:22
Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG