4p

Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.

Gueterres leszögezte: egyetlen ország sem képes önállóan megfelelni a kihívásoknak, az államoknak együtt kell működniük a döntések meghozatalában. Mint mondta, a töredezettség, a bizalmatlanság és a szakadékok mélyítése helyett a kormányoknak olyan világot kell felépíteniük, amelyet a gazdasági, politikai, társadalmi és technológiai kapcsolatok sűrű hálója sző át.

A főtitkár egyúttal bírálta az erőalapú politizálást, és úgy vélte, ideje, hogy a szuperhatalmak felismerjék, „nem is olyan nagyon szuperek”, aláhúzva: az utóbbi évek világosan bebizonyították, „önmagában a katonai erő nem képes békét teremteni”. „A versengésnek nem kell konfrontációba torkollnia; az egészséges versengés erőt és ellenálló képességet eredményez, de csak akkor, ha a megfelelő keretek között zajlik” – tette hozzá.

A főtitkár több, a világban zajló konfliktust kiemelt, egyebek között a Gázai övezetben és Ciszjordániában dúló harcokat, az ukrajnai háborút, a mianmari helyzetet és a szudáni összecsapásokat. „A konfliktusok jól példázzák azt, hogy ha a hatalom kikerül az ellenőrzés alól, a diplomácia és az elszámoltathatóság eltűnik” – fogalmazott, és felszólította a szemben álló feleket, tegyenek eleget az ENSZ civilek védelmére vonatkozó rendelkezéseinek, és tegyék lehetővé a humanitárius segélyek bejuttatását a konfliktuszónákba.

Nem túl optimista a világ összképe - erről beszélt António Guterres ENSZ-főtitkár
Nem túl optimista a világ összképe - erről beszélt António Guterres ENSZ-főtitkár
Fotó: Facebook/ENSZ

A főtitkár kitért a világszervezet Biztonsági Tanácsának reformjaira is, és úgy vélte, a testületben „legalább egy helyet kellene kapnia Afrikának is”, hangsúlyozva: az ENSZ felépítése még mindig a második világháború utáni évek hatalmi struktúráját tükrözi, „egy letűnt korét”. Mint mondta, az emberiségnek sosem állt rendelkezésére ekkora vagyon, technológia és tudás, azonban mindez továbbra is emberek milliói számára elérhetetlen, és még mindig rengetegen élnek olyan alapvető dolgok nélkül, mint például megfelelő egészségügyi ellátás, ivóvízhez való hozzáférés és munkalehetőség. „Egyetlen országot sem szabad megfosztani a fenntartható jövőtől” – szögezte le.

Figyelmeztetett továbbá arra is, hogy még mindig sok a tennivaló a nemek közti egyenlőség terén, hangsúlyozva: a társadalmak mind a gazdaság, mind egyéb területen nyernek azzal, ha a nőket jobban bevonják a döntéshozatalba. „A béke is tartósabb, ha nők is ülnek a tárgyalóasztalnál” – tette hozzá.

A káros éghajlatváltozásra kitérve figyelmeztetett arra, hogy a mostani generáció a következő jövőjét fogyasztja, és a legkevésbé felelősek isszák meg e fogyasztás levét, példaként a Nepálban augusztusban történt gleccserszakadást említve. „Már látszik a fosszilis tüzelőanyagok nélküli jövő, de egyetlen országot sem hagyhatunk hátra” – jelentette ki, hozzátéve: azok, akiknek részesedésük van az ilyen jellegű tüzelőanyagok kitermelésében és forgalmazásában, „nem fognak maguktól hátralépni”. „A világ nagy részén a megújuló energiaforrások a legolcsóbb energiaforrások” – szögezte le.

A mesterséges intelligenciára (MI) kitérve elmondta, a technológia óriási sebességgel fejlődik, azonban a világ korántsem látja át a következményeit, és ma már maguk a fejlesztők is lassítást sürgetnek. Bár figyelmeztetett arra, hogy az MI alapvető hatással lehet a munkaerőpiacra és a globális biztonságra, kiemelte: „a veszély nem a technológiában rejlik, hanem a technológia elszámoltathatóság és átláthatóság nélküli felhasználásában”. „A kormányoknak gondoskodniuk kell állampolgáraik védelméről, és vállalniuk kell a felelősséget” – tette hozzá.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG