3p

Életének 90. évében meghalt Pepe Mujica egykori uruguayi elnök, a dél-amerikai baloldal ikonikus alakja.

José – vagy ahogy hazájában mindenki ismeri, Pepe – Mujica nyelőcsőrákkal küzdött. Május 20-án lett volna 90 éves.

A dél-amerikai baloldal legendaként tiszteli, szókimondása, részben hagyományos, részben progresszív baloldalisága és egyszerű életmódja miatt világszerte ismertségre tett szert. A világ legszegényebb elnökeként is emlegették – visszavonulása után is egy szerény farmon élt Uruguay fővárosa, Montevideo környékén feleségével és háromlábú kutyájával. Bírálta és megvetette a fogyasztói társadalmat.

Személye ugyanakkor vitatott is, mivel a 60-as években részt vett egy radikális baloldali gerillacsoport, a Tupamaros létrehozásában, amely emberrablásokat és gyilkosságokat is végrehajtott. Mujica saját bevallása szerint nem követett el gyilkosságot. Számos alkalommal elfogták és meglőtték, ami miatt majdnem életét vesztette.

Mujica bogárhátú Volkswagennel járt és egy farmon élt
Mujica bogárhátú Volkswagennel járt és egy farmon élt
Fotó: MTI/EPA/EFE/Paolo Aguilar

Az uruguayi katonai diktatúra idején, 1973 és 1985 között börtönben raboskodott. Többször megszökött, de elfogták, megkínozták. „Teljes magányban voltam, csak néhány családtag, főleg az anyám látogatott meg havonta egyszer. Nagyon kemény volt” – mondta később egy interjúban. Kiszabadulását élete legszebb napjának nevezte.  

1989-ben lépett hivatalos politikai pályára, a baloldali mozgalmakat és pártokat összefogó Frente Amplio (Széles Front) politikusaként előbb szenátor, 2005 és 2008 között pedig mezőgazdasági miniszter lett. 2009-ben megnyerte az elnökválasztásokat, 2015-ig irányította Uruguayt. (A dél-amerikai országban egy ciklusban van maximálva az elnöki mandátum.)    

Kormánya a szegényeket segítő szociális reformokat vezetett be, legalizálta az abortuszt és az azonos neműek házasságát, valamint keretek között engedélyezte a marihuána fogyasztását. Dél-Amerika egyik legprogresszívebb baloldali vezetőjeként tartották számon.        

Elnökként is tartotta magát egyszerű életmódjához, az elnöki palota helyett a farmján élt, és egy több mint 20 éves bogárhátú Volkswagennel járt. Fizetése jelentős részét jótékony célokra ajánlotta fel.        

A spanyol kormányfő, Pedro Sánchez így búcsúzott tőle: „Egy jobb világ – ebben hitt, ezért harcolt, ezért élt Pepe Mujica. A politika akkor nyer értelmet, ha így, szívből éljük meg.”

Helyi híradások szerint Mujicát kutyája mellé temették el.         

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG