3p

Bilincsben fogják őket szavazni vinni? Durvul a választókerületek határainak módosítása körüli botrány.

Greg Abbott texasi kormányzó utasítást adott a törvényhozás több demokrata képviselőjének őrizetbe vételére hétfőn, amiért elhagyták az államot annak érdekében, hogy megakadályozzák a választókerületek határainak módosításáról szóló törvényjavaslat elfogadását.

A republikánus kormányzó azt követően intézkedett, hogy a demokrata politikusok a megszabott határidőig nem jelentek meg az austini törvényhozás épületében, ahol több jogszabály végszavazása szerepelt napirenden.

„A texasi képviselőház demokrata tagjai elmulasztották a texasiak felé fennálló kötelességüket, és azáltal, hogy elmenekültek az államból, olyan kritikus fontosságú törvényeket 'ejtettek túszul', mint az árvízi áldozatok megsegítése, valamint a vagyonadó könnyítése”

– állt Greg Abbott közleményében, aki közölte azt is, hogy Texas közbiztonsági minisztériumának kell megtalálnia, őrizetbe vennie és a képviselőházba szállítania a mulasztó politikusokat.

Texas törvényhozásának több tucat képviselője utazott a hétvégén más demokrata vezetésű államokba, például Illinois-ba és New York-ba azzal a deklarált céllal, hogy határozatképtelen legyen a képviselőház, amikor a választókerületek határainak republikánusok által kezdeményezett módosításáról szóló jogszabály elfogadása is napirendre kerül.

Trump az egyiket kirúgta, a másik lemondott (2025-08-02 09:01:00)

J.B. Pritzker, Illinois demokrata kormányzója az államába érkezett texasi politikusokkal közösen állt nyilvánosság elé, biztosította őket támogatásáról, és arról, hogy addig maradhatnak, ameddig akarnak. Az illinois-i Demokrata Párt közleményben határozott és egységes tiltakozásnak minősítette texasi párttásainak lépését, amivel határozatképtelenséget hoztak létre a törvényhozásban.

Kathy Hochul, New York állam demokrata kormányzója szintén kiállt a tiltakozó texasi demokraták mellett. Azt hangoztatta, hogy a demokrata vezetésű, és törvényhozási többségű államoknak válaszul saját választói térképeik átírását kell kezdeményezniük, és úgy fogalmazott, hogy „tűz ellen tűzzel kell harcolni”.

A választókerületek határainak megváltoztatásáról szóló texasi törvénymódosítás a számítások szerint segíthet a republikánus pártnak, hogy megőrizze a többségét a 2026-os félidős kongresszusi választáson a szövetségi törvényhozás alsóházában.

A republikánusok szerint a demokrata államok korábban már több alkalommal hoztak törvénymódosítást a választási térképek politikai alapú átrajzolásáról.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG