2p

Az áldozatok többsége valószínűleg gyerek. A New York Times valósnak találta a helyszíni felvételeket. Egyelőre nem tudni, hogy Izrael vagy az Egyesült Államok követte el a támadást.       

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak a közleménye szerint a szombaton, az amerikai és izraeli légicsapások közben bekövetkezett tragédia az emberi jogok súlyos megsértését jelenti.

Az UNESCO egyúttal mély aggodalmának adott hangot a folytatódó katonai támadások hatása miatt, és kiemelte, hogy az iskolák a nemzetközi emberi jog értelmében védett helynek számítanak.

A dél-iráni Minabban található általános iskolát szombaton, az iráni-amerikai támadások megindulásának napján érte súlyos légicsapás.

A New York Times az iráni egészségügyi szervekre és a helyi médiára hivatkozva azt írja, hogy legkevesebb 175 ember vesztette életét, a többségük valószínűleg gyerek. A mentőalakulatok vasárnap estig kutattak túlélők után a romok alatt.    

Az előző napon légicsapásban megrongálódott Gandhi Kórháznál megy egy járókelő Teheránban 2026. március 2-án
Az előző napon légicsapásban megrongálódott Gandhi Kórháznál megy egy járókelő Teheránban 2026. március 2-án
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Az amerikai napilap ellenőrizte a helyszínen készült videókat és fényképeket, amelyek szerint a támadás a kétemeletes iskola minimum felét lerombolta.

A felvételeken többek között az látszott, ahogy a Vöröskereszt dolgozói és a hozzátartozók kutatnak túlélők után a romok között, a tankönyveket és iskolatáskákat pedig vér és hamu borítja.       

Arra még nincs válasz, hogy miért vették célba az iskolát, és arra sincs, hogy az izraeli vagy az amerikai erők követték el a támadást.

A New York Times megkeresésére az izraeli hadsereg nem válaszolt vasárnap. Az amerikai hadsereg egyik szóvivője annyit közölt, hogy értesültek az erről szóló hírekről, és vizsgálják azokat.       

Az amerikai lap szerint egy teheráni iskolát is légicsapás érhetett szombaton, abban a támadásban két diák vesztette életét.       

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG