3p

A 65 éves Reza Pahlavi országos vezetőként kíván megszólalni, annak ellenére, hogy apja 1979-es iszlám forradalomban történt megbuktatása óta Iránon kívül él.

Az Egyesült Államokbeli otthonából küldött üzeneteiben az ifjabb Reza Pahlavi többször is dicsérte a változást követelő irániakat, és – azokhoz hasonlóan, akik véget vetettek apja uralmának – az elnyomás megszüntetésére szólított fel – írja a Reuters.

„Teljesen térdre kényszerítjük az Iszlám Köztársaságot és annak elhasználódott, omladozó elnyomó apparátusát” – mondta egyik legutóbbi üzenetében, az X-en közzétett videóban.

Mekkora támogatása lehet a sahfiókának?

Nehéz felmérni, hogy Pahlavi mekkora támogatást élvez most Iránban, ahová évtizedek óta be sem tette a lábát. Néhány tüntető a közösségi médiában terjedő valós videókban fejezte ki támogatását iránta, egyesek „Éljen a sah” skandálása arra utalt, hogy üzenetei egyes csoportoklat mozgósíthatnak.

Mások egyszerűen átfogó politikai változást követelnek olyan szlogenekkel, mint például a „Le a diktátorral”, utalva Ali Khamenei ajatollahra, az iráni legfelsőbb vezetőre, akinek az iráni klerikális uralom rendszerében az utolsó szó az összes állami ügyben.

Az 1979-es forradalommal ellentétben nincs egyetlen hang, amely az ellenzéket vezetné.

Az iszlám forradalmi múlt

Öt évtizeddel ezelőtt Ruhollah Homeini ajatollah a forradalmi hevület hangjává vált, ösztönözve a tüntetőket – még azokat is, akik egy világi rendszer érvényesülését akarták Iránban. Homeini külföldi száműzetéséből kazettán becsempészett beszédei ellenállást szítottak Pahlavi apjával szemben.

Az elmúlt két hétben küldött üzeneteiben, amelyeket blokkoltak, mivel a kormány leállította az internetet, Pahlavi azt mondta az irániaknak, hogy készen áll egy átmenet vezetésére. Már régóta azt mondja, hogy tulajdonképpen a népre bízná az uralkodást, és egyértelművé tette, hogy véget akar vetni a teokratikus uralomnak.

„Csak egyetlen út van a béke eléréséhez: egy világi, demokratikus Irán. Azért vagyok ma itt, hogy alávessem magam honfitársaim akaratának, és vezessem őket ezen az úton a béke és a demokratikus átmenet felé” – mondta egy június 23-án, az X-en közzétett beszédében, röviddel a tavalyi 12 napos háború vége előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita volt arról, hogy Írország bojkottálja-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG