2p

Jean-Noël Barrot az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén adott hangot véleményének Brüsszelben az izraeli-iráni háborúval kapcsolatban.

A francia Európa-ügyi és külügyminiszter szerint országa „nagyon aggódik” az eszkaláció miatt, amelynek szerinte pusztító hatása lehet a Közel-Keleten, és nagyon komoly következményekkel járhat a globális stabilitásra, írta a The Guardian.

Barrott elítélte Irán nukleáris programját, amely szerinte egzisztenciális fenyegetés Izraelre és Európára nézve. Ugyanakkor szerinte tárgyalni kellene az iráni vezetéssel, és elutasította a „rezsimváltással” kapcsolatos sugallmazásokat (erre Donald Trump amerikai elnök tett utalásokat). Az iráni nép dolga ugyanis, hogy döntsön a saját jövőjéről, a rezsimváltást nem lehet erővel és bombákkal kikényszeríteni, fogalmazott.

Az iráni állami televízió izraeli rakétatámadásban megrongálódott épülete Teheránban 2025. június 19-én
Az iráni állami televízió izraeli rakétatámadásban megrongálódott épülete Teheránban 2025. június 19-én
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Eközben az izraeli hadsereg jelezte, hogy fokozta a perzsa állam elleni légitámadásokat, és csapásokat mért többek között a fordowi nukleáris erőműre, amit az amerikai légierő hétvégén már támadott.

Emellett Izrael „példátlan erővel” támadott célpontokat a fővárosban, Teheránban – találat érte például azt a börtönt, ahol állítólag ellenzékieket tartanak fogva, adta hírül a BBC.

Irán szintén újabb rakétákkal támadta Izraelt. Áldozatokról, sérültekről nem érkezett jelentés, de Dél-Izraelben 8 ezer ember áram nélkül maradt.      

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG