2p

Mivel a Tomahawk rakéta akár „piszkos bombát” is hordozhatna, az oroszok hajlanak arra, hogy nukleáris fenyegetésként értékeljék a bevetését.

Aggodalmat kelt Oroszországban, hogy Ukrajna nukleáris anyagot tartalmazó „piszkos” robbanótöltettel szerelheti fel az amerikai nagy hatótávolságú Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket, ha ilyenekhez jut – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában az MTI tudósítása szerint.

„Ez (a Tomahawk) egy különleges fegyver, létezhet nem nukleáris és nukleáris kivitelben, hatótávolsága jelentős, de ezzel nem lehet megváltoztatni a helyzetet a frontokon”

- nyilatkozott.

Arra a kérdésre, hogy Oroszország mérlegelni fogja-e, hogy az Ukrajnából esetleg elindítandó Tomahawkok nukleáris fegyverek lehetnek, azt válaszolta: "Emlékezzünk vissza a szakszolgálataink másfél-két évvel ezelőtti jelentéseire, amelyek szerint az ukránok képesek előállítani egy úgynevezett piszkos bombát. Képzeljék el, hogy egy nagy hatótávolságú rakéta felszáll és repül. Tudjuk, hogy nukleáris fegyver lehet. Mit gondoljon erről az Oroszországi Föderáció?

A tengerentúli katonai szakértőknek ezt érteniük kell"

- mondta Peszkov az MTI szerint.

Így néz ki egy Tomahawk, amikor tengeralattjáróról indítják - akkor is, ha nukleáris töltet van benne, és akkor is, ha nem.
Így néz ki egy Tomahawk, amikor tengeralattjáróról indítják - akkor is, ha nukleáris töltet van benne, és akkor is, ha nem.
Fotó: U.S. Navy / az Egyesült Államok haditengerészete

A Peszkov által említett „piszkos bombáknak” egyébként nem találta nyomát korábban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Ukrajnában:

Zárt csatornákon tárgyal Moszkva és Washington?

Jurij Usakov, az elnök külpolitikai tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy az ukrajnai rendezés „vezérlő csillagának” azoknak a megállapodásoknak kell lenniük, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök Alaszkában elért. Közölte, hogy az orosz-amerikai kapcsolattartás „zárt csatornákon” folytatódik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Joggal félhet az elnökválasztástól Volodimir Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 09:30
Egy szoros első forduló után a jelenlegi elnök még bejutna a másodikba, de ott két lehetséges jelölttel szemben is alulmaradna egy karácsonykor közzétett ukrán közvélemény-kutatás szerint.
Nemzetközi Tucatnyi ország ítélte el Izraelt a telepespolitikája miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:30
Több ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Németország, szerdán elítélte az izraeli biztonsági kabinet jóváhagyását 19 új telep létrehozására a megszállt Ciszjordániában, kijelentve, hogy azok sértik a nemzetközi jogot, és az instabilitás fokozásának kockázatát hordozzák magukban.
Nemzetközi Brüsszel beszólt Washingtonnak
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 15:24
Az Európai Bizottság elítélte, hogy kitiltottak öt európai tisztségviselőt az Egyesült Államokból.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt – már meg is van az oka
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 15:07
A török hatóságok megtalálták a feketedobozát annak a repülőgépnek, amely előző nap – fedélzetén a líbiai vezérkari főnökkel és más magas rangú katonatisztekkel – zuhant le Ankarától nem messze.
Nemzetközi Zelenszkij felfedte a Trumppal közös béketervét
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 14:53
Az ukrán elnök szerint ez lehet az alapja al háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásoknak.
Nemzetközi Robbantásos merénylet a Kremltől délre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 14:37
Három ember, köztük két közlekedési rendőr, életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Nemzetközi Mit mond a nemzetközi jog Donald Trump venezuelai blokádjáról?
Bózsó Péter | 2025. december 24. 11:58
Az Egyesült Államok hadserege a Venezuela ellen kihirdetett tengeri blokád keretében legutóbb egy Kínába tartó olajszállító hajót foglalt le. Kína tiltakozik, és a nemzetközi jogra hivatkozik. De igaza van-e?
Nemzetközi Tűzszünetet hoz a karácsony?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 10:40
Legalábbis ezt sürgeti XIV. Leó pápa az ukrajnai harctéren.
Nemzetközi Zárolt orosz vagyon: a hitelminősítő is reagált Brüsszel döntésére
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:46
A Fitch szerint érdemben csökkent annak a kockázata, hogy a Euroclear mérlegében szereplő befagyasztott orosz jegybanki vagyoneszközöket használják fel jóvátételi hitelcsomag összeállítására.
Nemzetközi Fityiszt mutatott a bíróság Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:56
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kedden elutasította az amerikai elnök kérését, hogy Nemzeti Gárda katonákat vezényeljen Chicagóba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG