2p

Fél év alatt 12 embert küldtek vissza, meghosszabbítják a belépési ellenőrzéseket.

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.

A Belga belga hírügynökség tájékoztatása szerint az intézkedések nem minősülnek hivatalos határellenőrzésnek, ugyanakkor rendőrségi vizsgálatok zajlanak főbb közutakon, autópályapihenőknél, nemzetközi buszjáratokon, egyes vonatokon, valamint bizonyos, a schengeni övezeten belüli – magas migrációs nyomásnak kitett országokból, például Olaszországból és Görögországból érkező – járatokon.

Az első hat hónap során a hatóságok több mint 25 ezer embert állítottak meg, közülük mintegy 170-nél találtak érvénytelen vagy hiányzó úti, illetve tartózkodási dokumentumokat.

A belga adatok szerint 108 felnőttet átadtak a bevándorlási hivatalnak, 23 személyt zárt központba helyeztek, 12-t pedig visszaküldtek származási országába.

Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter hangsúlyozta: az ellenőrzések egyértelmű üzenetet közvetítenek, hogy azok, akiknek nincs joguk az országban tartózkodni, nem utazhatnak szabadon Belgium területén. Bernard Quintin belügyminiszter hozzátette:

a rendőrség továbbra is célzottan lép fel az illegális és bűnözői hálózatokkal szemben, beleértve a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó csoportokat is.

A kormány olyan jogszabály előkészítésén dolgozik, amely életre szóló beutazási tilalmat tenne lehetővé az illegálisan Belgiumban tartózkodó elítélt terroristák és erőszakos szélsőségesek számára. Tavaly 42 olyan beutazási tilalmat adtak ki, amely 20 évnél hosszabb időre szólt, ami több mint kétszerese a 2023-as adatnak.

A belga hatóságok friss adatai szerint az elmúlt évben jelentősen csökkent a menedékkérelmek jóváhagyási aránya: 2025-ben a kérelmezők mindössze 28,4 százaléka kapott védelmet, szemben az előző évi több mint 47 százalékkal.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság, marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
Nemzetközi Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:38
„Litvánia nehéz időket él át” – közvetlen fenyegetés az orosz-ukrán háború. 
Nemzetközi A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:27
Két orosz hadiajó is csatlakozott vasárnap a Gracefulhoz.
Nemzetközi Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 17:15
A csökkenő olajárak némileg mérsékelték a fogyasztók inflációs félelmeit.
Nemzetközi Starmer elmondta: meredeken emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 15:44
Közútfejlesztési és energiaipari beruházásokat törölhetnek. 
Nemzetközi Július elsejétől újabb lépés jön Európa acéliparának védelmében
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:34
Az intézkedés évi 18,3 millió tonnában állapítja meg a vámmentes kontingenseket.
Nemzetközi Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Elfajultak a légiakciók az éj leple alatt.
Nemzetközi Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:06
Már több nemzeti alakulat részvétele vált biztossá a nyolcaddöntőkben az idei foci világbajnokságon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG