2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Érkeznek a nemzetközi reakciók a találkozóra. 

Emmanuel Macron francia elnök szombat reggel telefonon egyeztetett Donald Trumppal és több európai partnerrel az alaszkai Trump-Putyin-találkozó után – közölte az Élysée-palota nyilatkozatban.

A beszélgetés egy órán át tartott, és további hét európai vezető is részt vett rajta, köztük Volodimir Zelenszkij, Friedrich Merz, Keir Starmer, Giorgia Meloni, Alexander Stubb és Karol Nawrocki, valamint Mark Rutte NATO-főtitkár – áll a közleményben.

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes kijelentette: „Minden előrelépés a béke felé, mint ez is, jó hír. Ahogy Leó pápa mondta: szóljon a diplomácia a fegyverek helyett, és ezt ne akadályozza senki.”

Espen Barth Eide norvég külügyminiszter szerint „Vlagyimir Putyin ismét a jól ismert érveit ismételgette, például a háború úgynevezett gyökereit emlegette, ami valójában az illegális ukrajnai invázió orosz igazolása.” Hozzátette: fontos fenntartani a nyomást Oroszországon, és figyelembe venni Ukrajna igényeit.

Jan Lipavský cseh külügyminiszter úgy nyilatkozott, „örül, hogy Trump elnök próbálja megállítani a háborút”, de a Putyin sajtótájékoztatóján elhangzott konfliktus „gyökereiről” szóló orosz érvelést „propagandisztikus ostobaságnak” nevezte. A probléma az orosz imperializmus, nem pedig Ukrajna szabadságvágya” – mondta. Végül hozzátette, ha Putyin komolyan gondolná a béketárgyalásokat, nem támadta volna egész nap Ukrajnát.

Dovilė Šakalienė litván védelmi miniszter azzal vádolta Putyint, hogy a sajtótájékoztatón „ismét ködösítéssel és burkolt fenyegetésekkel” illette Ukrajnát és Európát, amikor arról beszélt, hogy reméli: az országok „nem próbálják majd szabotálni a tárgyalásokat.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG