2p

Az amerikai elnök adminisztrációjának akár a vészhelyzeti tartalékot is fel kell használnia az élelmiszersegélyek folyósítására.

Szövetségi bíróság szólította fel a Trump-adminisztrációt, hogy a szociális élelmiszersegélyek folyósításának zavartalansága érdekében akár az Egyesült Államok vészhelyzeti tartalékait is használja fel. Két egymással párhuzamosan hozott bírói határozat pénteken szólította fel a Trump-adminisztrációt, hogy a kormányzati leállás, és elfogadott költségvetés hiányának ellenére is folytassa a szövetségi élelmiszersegély-program (Supplemental Nutrition Assistance Program) működtetését, amire több mint 41 millió amerikai jogosult. Indira Talwani, Massachusetts állam szövetségi bírája szerint a programnak folytatódnia kell, míg John McConnell, Rhode Island szövetségi bírája határozatában a vészhelyzeti tartalékot is megjelölte forrásként.

Donald Trump elnök a határozatok megjelenését követően jogi pontosítást kért a bíróktól annak érdekében, hogy a törvényben szabályozott vészhelyzeti tartalékot milyen eljárással lehet felszabadítani annak érdekében, hogy abból szociális segélyeket tudjanak kiutalni.

„Kormányunk ügyvédei nem gondolják, hogy rendelkezünk a jogi felhatalmazással, arra, hogy bizonyos kormányzat számára elérhető forrásokból a SNAP-kifizetéseket megtehessük” – írta az elnök Truth Social közösségi oldalán, és hozzátette, hogy amennyiben a megfelelő jogi iránymutatás megérkezik a bíróságról, „megtiszteltetéséül” szolgál majd a folyósítás. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a katonák és rendvédelmi dolgozók bérének kifizetésére sikerült forrásokat találni. Donald Trump a kormányzati intézmények működésének október eleje óta tartó szüneteléséért a demokraták hibáztatta, amiért nem hajlandók megszavazni az átmeneti költségvetést sem.

Az élelmiszersegély-program működtetéséért felelős szövetségi mezőgazdasági minisztérium (USDA) a hét elején tett közzé tájékoztatást arról, hogy a források híján novembertől szünetel a támogatások folyósítása. A minisztérium honlapján megjelent tájékoztatásban a jogi akadályok miatt kizárták azt, hogy a vészhelyzeti tartalékot ilyen célra használják.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG