1p

Az amerikai elnök „különös aggodalomra okot adó országnak” minősítette Nigériát a keresztényeket fenyegető erőszak miatt.

Donald Trump amerikai elnök „különös aggodalomra okot adó országnak” minősítette a muzulmán többségű Nigériát a keresztényeket fenyegető erőszak miatt pénteken. Az elnök a Truth Social közösségi oldalon jelentette be döntését, ami lehetővé teszi szankciók kiszabását a nyugat-afrikai országgal szemben, ami akár a humanitárius segélyek leállítását is jelentheti.

„A kereszténységet egzisztenciális fenyegetés éri Nigériában. Keresztények ezreit gyilkolják meg. Radikális iszlamisták a felelősek ezért a tömegmészárlásért” – írta Donald Trump, és azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok más országokban sem engedheti meg a keresztények elleni atrocitásokat.

„Készen állunk, hajlandóak és képesek vagyunk megóvni a nagyszerű keresztény népességet világszerte” – fogalmazott Donald Trump.

Az elnök által alkalmazott különös aggodalomra okot adó ország megjelölést az Egyesült Államok kormánya hozta létre a Nemzetközi vallásszabadság törvény alapján olyan államok kezelésére, ahol a vallásszabadság különösen mértékben sérül.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG