3p

A Kreml szóvivője szerint nem szerepel a közeljövő terveiben a két elnök találkozója.

Oroszország célja az Ukrajnával folytatandó közvetlen tárgyalásokon a hosszú távú béke elérése – jelentette ki Vlagyimir Megyinszkij, az orosz tárgyalódelegáció vezetője csütörtökön újságíróknak Isztambulban. „A közvetlen tárgyalások célja az ukrán féllel, hogy előbb-utóbb hosszú távú békét érjünk el, megszüntetve a konfliktus kiváltó okait”  – mondta Megyinszkij a Rosszija 24 hírtelevízió által is sugárzott nyilatkozatában.

Közölte, hogy Moszkva a tárgyalásokat – amelyek csütörtök késő délután még nem kezdődtek meg – a 2022-ben megszakadt isztambuli békefolyamat folytatásának tekinti. Mint fogalmazott, az orosz küldöttség kész „lehetséges kompromisszumok” megvitatására.

A TASZSZ hírügynökség csütörtök délután azt jelentette Isztambulból, hogy az orosz-ukrán tárgyalásokat péntekre tehetik át.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában a sajtónak elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács tagjaival szerda este folytatott tanácskozás eredményeként fogalmazta meg az orosz delegáció által képviselendő isztambuli tárgyalási álláspontot. Az eszmecserén részt vettek a „különleges hadműveletben” részt vevő orosz egységek parancsnokai is, „hogy beszámoljanak a harci érintkezés vonalán kialakult helyzetről”.

Putyin az ülésen meghallgatta Gyenyisz Manturov első miniszterelnök-helyettes és Szergej Lavrov külügyminiszter jelentését a külpolitikai napirendről, illetve a gazdaság és hadiipar helyzetéről. Felszólalt Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), Szergej Nariskin, a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) és Viktor Zolotov, az orosz nemzeti gárda vezetője.

Peszkov elmondta, hogy nem szerepel a közeljövő terveiben Vlagyimir Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozója.

„A kérdés még nem került napirendre, nem vetődött fel, ezért egyelőre nincs mit mondanunk” – fogalmazott.

Trump és Putyin találkozója még nem került napirendre
Trump és Putyin találkozója még nem került napirendre
Fotó: Wikimedia

Szergej Lavrov a Diplomáciai Klub csütörtöki moszkvai összejövetelén arra a kérdésre, hogy mi várható az isztambuli tárgyalásoktól, egyebek között kijelentette: „Idetartozik a nácitlanítás is, mert amit a Zelenszkij-rezsim az oroszokkal szemben tesz, az tiszta nácizmus. És a demilitarizáció is, mert, mint már mondtam, az elsődleges okok között voltak a NATO Ukrajna birtokbavételére irányuló tervei... Ezért az a kérdés, hogy milyen katonai képességekkel fog rendelkezni Ukrajna, korántsem elméleti. Itt nem lehet szó semmiféle külföldi katonai jelenlétről”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
Nemzetközi Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:09
Franciaországot is érheti olyan, robbanóanyaggal felszerelt drónokkal végrehajtott támadás, amilyenre augusztusban a lipcsei repülőtéren volt példa – erről Emmanuel Macron beszélt csütörtök esti televíziós interjújában, amelyről az MTI számolt be. A francia elnök szerint közben egy újabb, mintegy 300 ezer fős orosz mozgósítás is reális forgatókönyv lehet.
Nemzetközi Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 05:46
Váratlan helyről nyomták át az Orbán-kormány régi követelését. De miért vettek le két orosz oligarchát az uniós szankciós listáról, és mi jöhet ezután?
Nemzetközi NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:55
A NATO kidolgozta „az összes lehetséges válaszlépést” az Oroszország részéről érkező kibertámadások és más, úgynevezett hibrid fenyegetések kezelésére, és szükség esetén alkalmazni is fogja azokat, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is erős maradhasson – jelentette ki a NATO főtitkára csütörtökön azon a New York-i megemlékezésen, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulója alkalmából tartottak az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetéhez kapcsolódva.
Nemzetközi Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:35
Azt a szabadságot, amelyet a magyarok 1956-ban maguknak követeltek, ma az ukránok számára is meg kell védenünk – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG