2p

Kimenekítették Iránból a lelőtt F–15-ös személyzetének második tagját is.

Az amerikai különleges műveleti erők mentették ki szombat este az Iránban lelőtt amerikai vadászgép legénységi tagját. A New York Timesnak amerikai tisztviselők azt mondták, hogy kommandósok jutottak be az ellenséges területre a mentőakció részeként. Az akció azután indult, hogy Irán lelőtt egy amerikai vadászgépet, több mint 20 év után ez volt az első, hogy amerikai repülőgépet lőttek le ellenséges tűzzel. Az irániak is keresték a lelőtt F–15E eltűnt fegyverrendszer kezelőjét – olvasható a Telex hírfolyamában.

A sérült férfinak a lap információi szerint a megfelelő helyszínre kellett mennie, ide érkeztek az amerikai kommandósok a nagyszabású műveletben, több száz különleges műveleti katonát vetettek be. A mentőakció nem járt amerikai áldozatokkal, mindenki biztonságban visszatért. Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán azt írta, hogy az amerikai erők biztonságban kihozták a férfit, „sérüléseket szerzett, de jól lesz”.

Az amerikai F–15E Strike Eagle két legénységi tagja azután katapultált, hogy az iráni hadsereg lecsapott gépükre. A gép pilótáját gyorsan kimentették, de a fegyverrendszer kezelőjét nem találták – ő egy pisztollyal rejtőzködött az ellenséges területen. Két volt magas rangú katonai tisztviselő azt mondta a New York Timesnak, hogy az amerikaiak lerakétázták a közeli iráni konvojokat, hogy távol tartsák azokat attól a helytől, ahol a katona rejtőzködött. A források szerint tűzpárbaj is alakult ki a mentési akcióban. A lap forrásai szerint az F–15-ösről katapultált katona egy olyan régióban rejtőzködött, ahol sokan ellenállnak az iráni kormánnyal szemben, ezért segítetek a katonának annak ellenére, hogy az iráni kormány jutalmat ajánlott fel a katona megtalálásáért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij 600 drón bevetésével válaszolt Putyinnak
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 07:00
Az ukrán drónok több mint 500 kilométert repültek.
Nemzetközi Tovább zsugorodott az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 06:34
Az orosz gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal zsugorodott az első negyedévben éves szinten – áll a statisztikai hivatal jelentésében.
Nemzetközi Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
Elek Lenke | 2026. május 17. 16:48
Az oroszok atomerőművet építenének Örményországban, ami orvosolná az ország energiahiányát. De mi lesz így az európai álmokkal?
Nemzetközi Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 13:56
Nem csinálják azt, amivel vádolják őket – mondta a külügyi szóvivő.
Nemzetközi Moszkvára csaptak le Zelenszkijék drónjai, többen bele is haltak
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:14
Nem csillapodik az öldöklés. Ezúttal az ukránok adtak véres választ a folyamatos orosz légicsapásokra.
Nemzetközi A Covidhoz hasonló sokk jön? Azonnal intézkedett a WHO
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:12
Sok a bizonytalanság a kór körül, ezért lépett drasztikusat a világszervezet.
Nemzetközi 67 embert ölt meg a politikusok lobbizása és a hatóságok nemtörődömsége Washington felett
Litván Dániel | 2026. május 17. 06:01
Hosszú évek óta tudni lehetett, hogy baj lehet abból, ami a washingtoni légtérben zajlik. De a biztonságnál fontosabbak voltak más szempontok. Ez vezetett az American Airlines 5432-es járatának és az amerikai hadsereg helikopterének a tragédiájához.
Nemzetközi Ez az afrikai ország több száz, az Egyesült Államokból kitoloncolt nyugat-afrikait fogad be
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 16:21
Sierra Leone több száz olyan nyugat-afrikai, akit kitoloncoltak az Egyesült Államokból – közölte szombaton az afrikai ország külügyminiszteréről.
Nemzetközi Súlyos tűzvédelmi szezonra készül a magyarok egyik kedvenc országa
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 15:53
Horvátország súlyos tűzvédelmi készül, miután az év eleje óta hússzal több tűzesetet jelentettek, és hetvenre nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi azonos időszakához képest.
Nemzetközi Szeptemberben Franciaországba látogat a pápa
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 15:13
XIV. Leó pápa szeptember 25. és 28. között Franciaországba utazik, és felkeresi az UNESCO párizsi központját is, amely költségvetési nehézségekkel küzd, miután az Egyesült Államok tavaly kilépett a szervezetből – közölte szombaton a Vatikán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG