3p

Miközben Donald Trump nagyban tervezgeti elnöki mindennapjait, kevesebb szó esik magánéletéről.

Január 20. után más világ kezdődik az Egyesült Államokban, hiszen nemcsak új elnök érkezik a Fehér Házba, hanem a first lady is lecserélődik: visszatér a szerepkört korábban már betöltő Melania Trump. De mit várhatunk tőle Trump következő ciklusában?

Sokat elárul arról, hogy hogyan készül Melania Trump második first lady-ciklusára, az, hogy inkább nem ment el teázni Jill Biden meghívására november 13-án. Egy, a helyzetet ismerő, meg nem nevezett forrás szerint Melania azután, hogy férje megszerezte a választási győzelmet, úgy gondolja, hogy a következő négy évben úgy élheti mindennapjait, ahogy akarja.

Tényleg ő irányítja a Fehér Házban a feladatait. Melania részmunkaidős first lady lesz – miközben teljes munkaidőben anya és feleség.

- foglalta össze a forrás azt, hogy mire készül Melania Trump. Az elnök felesége ezúttal biztosan nem fog tartósan Washingtonba költözni, idejét megosztja majd a főváros, New York, és Florida között, megjelenésére csak a legnagyobb rendezvényeken lehet majd számítani.

Ritkán lehet majd a first lady-t az elnökkel látni
Ritkán lehet majd a first lady-t az elnökkel látni
Fotó: MTI/AP/Julia Demaree Nikhinson

Főállású anya

A magánéletére koncentráló leendő first lady többek közt fia nevelésére koncentrál majd. A 18 éves Barron Trump idén elsőéves a New York-i Egyetemen, így továbbra is a Trump Tower felhőkarcolóban fenntartott luxuslakásban lakik – bizonyára Melania is gyakori vendég lesz itt. Ő egyébként így értékelte fia egyetemi mindennapjait:

élvezi az egyetemista éveket. Remélem, hogy jó élményekben lesz része, mert nagyon más az élete, mint egy átlagos 18-19 évesnek.

A régi-új first lady összességében egyébként nem aggódik a következő időszak miatt, saját bevallása szerint sokkal kevésbé szorong. „Tudom, mire számítsak, több tudással és tapasztalattal rendelkezem” – jelentette ki.

Az előző négy évben még beállt egy kezdeményezés mögé

Az Egyesült Államok elnöke kulcsszereplő a nemzetközi politikában, azonban az országban hagyománya van annak, hogy a first lady is keres egy szívének kedves területet, amelyen eredményeket próbál elérni – Michelle Obama például az iskolai ebédek egészségesebbé tételéért lobbizott. Melania Trump a következő négy évben feltehetőleg nem keres ilyen szívügyet magának, ez a magánéleti indoklás mellett talán azzal is magyarázható, hogy a Trump első ciklusa alatt megálmodott projektje nem volt túl sikeres.

A Be Best kampányt még 2018-ban indította el azzal a céllal, hogy a gyermekek jólétére és fejlődésére összpontosítson. Három fő területe volt:

  • gyermekek jóléte – a fizikai és érzelmi egészség támogatása.
  • online biztonság – az internetes zaklatás elleni fellépés, biztonságosabb online környezet megteremtése.
  • opioidválság kezelése – a fiatalokat érintő függőségi problémák visszaszorítása.

A projekt megítélése a kezdetektől fogva rendkívül vitatott volt, mivel bár a figyelmet sikeresen hívta fel a problémákra, a kampányt kritizálták az elnök politikai ellentmondásai miatt, például Donald Trump saját bántó Twitter-üzenetei szembementek az online zaklatás elleni fellépéssel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG