4p

Az orosz hadsereg több mint 450 csapásmérő drónnal és 30 különböző típusú rakétával támadta Ukrajnát szombatra virradóan, több polgári létesítményben károk keletkeztek, családok ezrei maradtak áram nélkül – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.

"Fontos, hogy most mindenki lássa, mit csinál Oroszország. A terror, a támadások lakosaink ellen egyáltalán nem a háború lezárásáról szólnak. Továbbra is el akarják pusztítani államunkat, és a lehető legnagyobb fájdalmat akarják okozni az embereknek. Éppen ezért szükségünk van támogatásra mindenben, ami segít megvédeni az emberéleteket, és lezárni ezt a háborút: a légvédelem és a fronton harcoló katonáink megerősítésére, nagy hatótávolságú képességeink növelésére, valamint az Oroszországra nehezedő nyomás fokozására – hangsúlyozta az államfő. Zelenszkij rámutatott:

a diplomáciai erőfeszítések eredményességéhez nyomást kell gyakorolni az agresszor Oroszországra, hogy véget vessen az általa indított háborúnak.

Az ukrán légierő jelentése szerint az éjjel Oroszország 30 különböző típusú rakétával és 465 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelemnek sikerült semlegesítenie 417 pilóta nélküli repülőeszközt, négy Iszkander-K és kilenc Kalibr rakétát. Nyolc rakéta és 33 csapásmérő drón célba talált 18 helyszínen, továbbá roncsok zuhantak le három helye. Emellett hat rakéta nem érte el a célját, becsapódásuk helyét még pontosítják. A katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy a déli Odessza megyében négyen megsebesültek a régiót ért támadásokban.

Odessza az eddigi legnagyobb támadást szenvedte el

A helyi hatóságok közlései szerint az orosz támadás következtében reggelre hat megyében áramszolgáltatás nélkül maradtak a fogyasztók. A herszoni régióban a Dnyeper folyó jobb partja teljesen áram nélkül maradt. Odessza városa az eddigi legnagyobb méretű támadást szenvedte el 2022 februárja óta. Az UNIAN hírügynökség helyszíni beszámolók alapján azt írta, hogy órákon át folyamatosan robbanások és lövések voltak hallhatók, nincs áram, fűtés és víz. Emellett mobilkommunikációs zavarok is tapasztalhatók. Leállt az elektromos tömegközlekedés is.

Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon közölte, hogy országszerte több mint egymillió fogyasztó maradt áram nélkül. Szavai szerint Oroszország a rakétákat és a drónokat öt régióra irányította: Dnyipropetrovszk, Kirovohrad, Mikolajiv, Odessza és Csernyihiv megyékre. Legkevesebb öt ember sérült meg. Az áramszolgáltatás helyzete az ország déli részén, az odesszai és a mikolajivi régiókban a legrosszabb.

A Dnyipropetrovszki Területi Ügyészség képén romos lakóházak a dnyipropetrovszki területen egy korábbi éjszakai orosz rakéta- és dróntámadás után, 2025. decemberében.
A Dnyipropetrovszki Területi Ügyészség képén romos lakóházak a dnyipropetrovszki területen egy korábbi éjszakai orosz rakéta- és dróntámadás után, 2025. decemberében.
Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Ügyészség

Vitalij Zajcsenko, az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat igazgatótanácsának elnöke egy tévéműsorban elmondta, hogy

az orosz támadás következtében megsérültek a zaporizzsjai atomerőművet árammal ellátó távvezetékek, emiatt több mint egy órára leválasztották az ukrán energiarendszerről a nukleáris létesítményt. Az atomerőmű ez idő alatt dízelgenerátorokról működött.

Az ukrán nemzeti gárda egyik felderítő zászlóaljparancsnoka egy rádióadásban azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszkban, a város központi részén mintegy kétszáz orosz katonát kerítettek be, és az utánpótlás már több hete nem jut el hozzájuk. „Mindannyian logisztikai elszigeteltségben vannak, nem jutnak hozzá gyógyszerekhez, ételhez, és esetükben szó sem lehet arról, hogy mások felváltják ott őket” – tette hozzá a parancsnok.

Ukrajna is lesújtott – mélyen Oroszországban

Hajnalban robbanásokról számoltak be Oroszország Szaratov régiójában, egy olajfinomítóra mért dróncsapás következében. Roman Busargin, Szaratov régió kormányzója a Telegramon közölte, hogy a polgári infrastruktúra megrongálódott és vannak áldozatok is – bár nem pontosította, hányan.

A Kyiv Independent beszámolója szerint a szaratovi finomító Oroszország délnyugati részén található, körülbelül 150 kilométerre a kazahsztáni határtól és közel 600 kilométerre az ukrán frontvonaltól keletre.

A létesítmény az orosz állami olajipari óriásvállalat, a Rosneft tulajdonában van, és napi feldolgozási kapacitása körülbelül 140 000 hordó nyersolaj, amelyből több mint 20 kőolajterméket állít elő, köztük benzint, dízelüzemanyagot, fűtőolajat és bitument.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG