3p

A környéken senki nem hallott és látott semmit. Szergej Lavrov szavait még az orosz védelmi minisztérium sem támasztja alá.

Mint arról lapunk is beszámolt, az orosz vezetés azzal vádolja Ukrajnát, hogy a vasárnapról hétfőre virradó éjjel nagy hatótávolságú drónokkal intézett támadást Vlagyimir Putyin orosz elnök a novgorodi régióban található rezidenciája ellen.

Az állítólagos csapásra kemény nyilatkozatokkal reagált Moszkva, Putyin pedig Donald Trump amerikai elnökkel is közölte (annak Zelenszkij ukrán elnökkel történt egyeztetése után), hogy „Oroszország álláspontja felülvizsgálatra kerül számos, a korábban az Egyesült Államokkal kötött megállapodást és Ukrajnával kapcsolatos megoldást illetően”.

Zelenszkij ukrán elnök tagadta, hogy az ukrán erők végrehajtottak volna ilyen támadást, és azt közölte, ez „orosz hazugság”, és az oroszok ezt a béketárgyalások megakasztására, illetve újabb Ukrajna, illetve specifikusan kijevi kormányzati épületek elleni támadásokra szolgáló ürügyként kívánják felhasználni.

A ISW kutatóintézet keddi elemzése szerint az „állítólagos támadás körülményei nem illeszkednek az ukrán erők Oroszország ellen végrehajtott támadásainak mintájába”. Ahogy rámutatnak, az orosz terület ellen nagy hatótávolságú drónokkal végrehajtott ukrán csapások általában nyílt forrásokból is ellenőrizhető bizonyítékokat hagynak maguk után.

Az ilyen támadások esetén számos felvétel szokott előkerülni az orosz légvédelem tevékenységéről, robbanásokról, tüzekről, füstoszlopokról a célba vett objektumok környezetéből. Általában megszólalnak a helyi és régiós orosz vezetők is – legtöbbször az ukrán támadás sikeres elhárításáról beszélve. Az ISW elemzői ebben az esetben semmilyen felvétellel nem találkoztak a Putyin rezidenciája elleni támadásról. A novgorodi területen korábban végrehajtott ukrán csapások esetén mindig születtek a támadásokat igazoló felvételek.

Szergej Lavrov hétfőn azt mondta, hogy 89 ukrán drónt lőttek le a novgorodi régió felett – ez azonban az orosz védelmi minisztérium közlésének is ellentmond, ők ugyanis arról tájékoztattak, hogy a december 28-áról 29-ére virradó éjjel 47 ukrán drónt lőttek a terület felett. A Sota független orosz lap szerint a Putyin rezidenciájának környékén élők nem számoltak be arról, hogy hallották volna a légvédelem egységeinek akcióba lépését. A lap értékelése szerint az Ukrajna irányából érkező drónoknak át kellett volna repülnie több, erőteljesen védett orosz katonai létesítmény, többek között stratégai rakétabázisok, katonai repülőterek felett. Ennél fogva amennyiben tényleg csapást tudtak volna mérni Putyin rezidenciájára ukrán drónok, az vagy „csoda” lenne, vagy tudatos orosz katonai hanyagság eredménye.

Az ISW értékelése szerint a Kreml az állítólagos támadást az amerikai-ukrán, illetve az amerikai-ukrán-európai tárgyalások eredményeképpen születő béketervek visszautasításának megindoklására használhatja fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG