2p

Ismét ebolajárvány szedi áldozatait a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Vakcina már van a megbetegedést okozó Zaire ebolavírus-faj ellen, kérdés, eljut-e a fertőzés gócpontjának számító területekre.  

A kongói ebolajárvány gócpontja az Angolával határos Kasai tartomány, ahol egy 34 éves állapotos nő szervezetében mutatták ki a kórokozót. Augusztus 20-án szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét: öt nappal később elhunyt. Az őt kezelő egészségügyi dolgozók közül ketten szintén megfertőződtek és meghaltak. A kongói egészségügyi hatóságok szeptember 15-ig összesen 81 igazolt esetet jelentettek, a betegek közül eddig 28-an hunytak el – írta laptársunk, a szintén a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. 

Az afrikai országokban élőknek meg kellett tanulniuk együtt élni az ebolavírussal
Az afrikai országokban élőknek meg kellett tanulniuk együtt élni az ebolavírussal
Fotó: Depositphotos

Az elmúlt közel ötven évben tizenöt vérzéses lázat okozó ebolajárványt jegyeztek fel Kongóban, a legutóbbit 2022-ben. A mostani kitörést és a tömeges megbetegedéseket az ebolavírus emberre is veszélyes, magas halálozási rátájú faja, a Zaire okozza. Ami ellen 2019 óta létezik hatékony, az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett védőoltás. 

Az Ervebo vakcinát (rVSV-ZEBOV) a 2022-es járványkitörés idején élesben is tesztelték, és nem vizsgázott rosszul: hatékonysága ugyanis 84 százalékos volt. A vakcina klinikai vizsgálati fázisai során a kutatók azt tapasztalták, hogy az oltóanyag még akkor is 95 százalékos hatékonysággal képes megelőzni a halálos végkimenetelt, ha azt a megfertőződést követő 12 napon – vagy valamivel ezután – adják be. 

A magas halálozási rátájú ebola tünetei közé tartozik a láz, a fáradtság, a fej- és torokfájás, az izom-, és hasi fájdalom, a hányás és a hasmenés, a bőrkiütés, a test egész területén fellépő vérzékenység (orrvérzés, belső szervi vérzés, egyebek), a többszervi elégtelenség és a sokk.

A teljes cikk itt olvasható el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG